Pablo Torre: „Öt-tíz percet játszani a Camp Nouban olyan, mint máshol kilencvenet”

A fiatal kantábriai játékos tudta, hogy nehéz lesz az első év, de a legjobbaktól akar tanulni, mindenáron maradni akar. Xavi Hernandez biztosította, hogy január 1-től több játékpercet fog kapni, ezt jelzi az is, hogy Torre a 32-es mezszám helyett a 16-ost kapta meg, addig azonban a Barça B együttesét kell erősítenie.

Kétségtelen, hogy a 19 éves Torre a spanyol futball egyik nagy reménysége. Az első csapatnál való néhány pályára lépése során megmutatta tehetségét, a Bajnokok Ligájában még egy remek gólt is tudott szerezni a Vicktoria Plzen ellen, amibe bele is sérült. Az alábbi videó az összes megmozdulását mutatja, 1:30-tól a gólját is.

Amikor Xavi szeptemberben találkozott Pablo Torre-val, megállapodás született arról, hogyha nem az első kerettel játszik, akkor a Barça Atlètic (Barça B) csapatát erősíti. Ez történt az őszi válogatott mérkőzések során is, és most a világbajnokság alatt szintén Rafa Márquez gárdáját segíti.

Az első csapatban eltöltött néhány perc ellenére Pablo Torre az Barçában szeretné folytatni: „Barcelonában szeretnék maradni, folyamatosan fejlődni. Öt-tíz percre kimenni a Camp Nouba olyan, mintha máshol 90-et játszanék. És mindig is az volt az álmom, hogy a Camp Nouban focizhassak.

Pablo Torre elmondta, hogy tudta, hogy nem lesz könnyű. „Az első év mindig nehéz, de onnantól kezdve tudom, hogy tovább kell dolgoznom, fejlődnöm és a legjobbaktól kell tanulnom.

A kantábriai játékos együtt edz a második csapattal az évvégéig, kivéve, ha az U21-es spanyol válogatottal készül, vagy játszik, mint legutóbb Japán ellen, amit a spanyolok 2-0-ra megnyertek, igaz, Torre csak a hosszabbításban állt be, de mindenképpen figyelemreméltó, hogy 19 évesen nem az U19-et, hanem a magasabb korosztályt erősíti.

Január 1-től a fiatal tehetség már az első csapat játékosa lesz, és a 16-os számot viseli majd. Sokoldalúsága, játéktudása alapján Xavi már rövidtávon lehetőséget kíván adni neki, éppen ezért az edző megvétózta, hogy a Racing Santanderhez kölcsönadják azzal az indokkal, hogy felgyorsítsák a beilleszkedését a keretben. Várhatóan mostantól Pablo Torre több játékosperchez fog jutni.