Benne lennél egy közös utazásban? – KÉRDŐÍV

A helyszíni meccsnézés a csúcs, de szükségünk van a tagok segítségére

A Penya Blaugrana Budapest szeretné kiterjeszteni a fő tevékenységi körét, és belevágna az utazásszervezésbe a tagjai számára. Ehhez azonban az egyesületnek tudnia kell, mire is van kereslet és mit tartanak fontosnak az első magyar hivatalos Barça szurkolói klub tagjai. Alább az egyesület nyílt levele a tagjaihoz. 

 

 

“Kedves tagjaink, illetve kedves érdeklődők!

A PBB eddig főként a saját rendezvényeinek a megszervezésére, a jegyvásárlás koordinálására, valamint a tagok egyéni utazásszervezésének a támogatására fókuszált. Ezeket a területeket a jövőben is a lehető legmagasabb színvonalon és a lehető leggördülékenyebb módon szeretnénk kiszolgálni.

Ugyanakkor pontosan tisztában vagyunk azzal a visszajelzések alapján, hogy a tagság körében komoly érdeklődés tapasztalható a közös utazások kapcsán – legyen a célpont egy hazai mérkőzés vagy egy idegenbeli találkozó a Bajnokok Ligájában. Ennek azonban számos formája lehet, és ahhoz, hogy a lehető legtöbb igényt ki tudjuk elégíteni, szükségünk van egyrészt a tagjaink segítségére, másrészt azon Barça vagy semleges szurkolók segítségére, akik még nem a tagjaink, ám egy közös utazásban benne lennének, ezáltal pedig akár a PBB-be is belépnének emiatt. Fontos hangsúlyozni, hogy a PBB által szervezett utazáson csak a tagok vehetnek majd részt a törvényi előírások miatt.

Ennek következtében arra szeretnénk kérni a közös utazás iránt érdeklődőket, hogy töltsék ki az alábbi kérdőívet a lehető legőszintébb módon! Így reális képet kaphatunk arról, mire lenne igény, és hogyan lássunk neki a szervezésnek. 

A KÉRDŐÍVET ERRE A LINKRE KATTINTVA ÉRHETITEK EL!

Előre is köszönjük a kitöltést! Visca el Barça, visca PBB!”