Valverde: „Jó érzésekkel távozunk”

Dicsérte a fiatalokat | Elégedett az igazolásokkal

Az FC Barcelona szakvezetője, Ernesto Valverde nyilatkozott a sajtónak az AC Milan elleni vereség után, mely az Egyesült Államokbeli túra lezárása is volt egyben. A spanyol tréner elégedett volt a csapat teljesítményével az eredmény ellenére is, dicsérte a fiatalokat, valamint örül az új igazolásoknak. 

„Az elejétől kezdve irányítottuk a mérkőzést, ám nem használtuk ki a helyzeteinket, ők pedig a végén megleptek minket. Összességében véve elégedett vagyok a Milan elleni teljesítménnyel, főként a letámadással.”

A fiatalok

„Nagyon örülünk annak, ahogy teljesítettek, illetve ahogy reagáltak az előttük álló akadályokra ezeken a mérkőzéseken. A legfontosabb, hogy nagyon jó a hozzáállásuk, illetve hogy jó válaszokat adtak az összecsapásokon belüli nehézségekre.”

Riqui Puig már a Spanyol Szuperkupán is játszhat majd?

„Mint mondtam, elégedettek vagyunk a fiatalokkal, így vele is. Fontos azonban, hogy ne siettessünk semmit, mert a saját nevelésekkel sokszor túl érzelmesek vagyunk, ha jól teljesítenek. Meg kell nyerniük maguknak a lehetőséget, nem pedig nekünk kell odaadni nekik. Visszatérünk Barcelonába, aztán meglátjuk, mi lesz a jövő héten.”

Új igazolások

„Azt reméltük, hogy Lenglet, Arthur és Malcom tud valami extrát adni a csapatnak. Azt hiszem, hogy a túrán be is bizonyították, hogy valóban képesek lesznek majd segíteni nekünk. Ezen felül pedig Rafinhát is láttam végre hosszabb időn keresztül.”

Cillessen

„Nem hiszem, hogy furcsa lenne, ha maradna. Tisztában van a véleménnyel, nagyon elégedett vagyok mind a teljesítményével, mind a hozzáállásával. Mindenképpen két jó kapust akarok tudni a keretben, ez most adott.”

Mióta az eszed tudod, már igazi culé vagy, és a Barçának szurkolsz? Hiányzik egy közösség, ahol ezt a rajongásodat kiélheted? Akkor az első hivatalos magyar szurkolói klub, a Penya Blaugrana Budapest a te helyed! A belépés előtti teendőkről, valamint információ a penyáról az alábbi képre kattintva!