Barcelona – Bayern München: Gólzsákok a pályán

A cél az elődöntőbe jutás

A Lisszabonban található Luzi Stadion gyepén játsszák péntek este a Bajnokok Ligája-negyeddöntő talán legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzését, ahol a Barça és a Bayern fog megküzdeni egymással a négy közé jutásért. Nem is kaphatott volna nehezebb ellenfelet a Setién együttese, mivel a bajorok eddig az összes meccsüket megnyerték a BL idei kiírásában. 

Egymás elleni mérleg

A két csapat eddig nyolcszor mérkőzött meg egymással a Bajnokok Ligájában: a Barça csak kétszer, míg a Bayern ötször tudott nyerni, míg egy döntetlen született. Messiék még 2009-ben tudtak kiütéssel nyerni német ellenfelük ellen (4-0), az utána következő években viszont a müncheniek domináltak: a 2012/13-as szezonban 7-0-ás összesítéssel (4-0, 0-3) búcsúztatta a katalánokat az akkor még Jupp Heynckes által irányított klub. Két évvel később szintén az elődöntőben találkozott a két gárda, akkor a Barcelona nyerte az odavágót 3-0-ra, a visszavágót pedig a Bayern München 3-2-re.

Érdekesség, hogy amikor egyenes kieséses szakaszban mérkőzött meg egymással a két csapat, akkor közülük került ki a torna győztese is (2008/09: Barcelona, 2012/13: Bayern, 2014/15: Barcelona). Ennek a statisztikának a folytatására idén is nagy esély van, mivel a müncheniek nagyon jó formában vannak – hogy miért, az a következő pontban kiderül.

A Barça éledezni látszik, a Bayern bombaformában van

A Bajnokok Ligája idei kiírásában nyolc mérkőzésből ötöt megnyert és háromszor végzett döntetlenre Quiqué Setién csapata, 13-6-os gólkülönbséggel. A nyolcaddöntő visszavágó mérkőzésén magabiztosan győzte le 3-1-re a Napolit. A Bayern München viszont mind a nyolc meccsét megnyerte és 31 gólt szerzett, péntek esti ellenfeléhez hasonlóan pedig hatot kapott, az utóbbi hét BL-meccsén pedig legalább három gólt szerzett. Számukra is jól sikerült a nyolcaddöntő-visszavágó, mivel összesítésben 7-1 arányban győzték le a Chelsea-t.

A Barcelona az Osasunától szenvedett 1-2-es vereséget legutóbb még a LaLiga 37. fordulójában a Camp Nou Stadionban, az európai kupasorozatban viszont nem szenvedett még vereséget, annak ellenére sem, hogy az Inter és a Dortmund is a csoportjában voltak, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Slavia Praha is megnehezítette a gránátvörös-kékek dolgát, igaz, ugyanezt elmondhatja a másik két sztárcsapat is. A müncheniek viszont 2019 decembere óta nem veszítettek tétmérkőzésen, vagyis 28(!) meccs óta veretlenek, a legutóbbi 19 párharcukon pedig még döntetlenre se futotta az ellenfeleknek, mindet megnyerte a Bayern.

Messi vs. Lewandowski

Lionel Messi idén is a hátán vitte csapatát: a LaLigában 25 gólt szerzett és 21 gólpasszt osztott ki, a Bajnokok Ligájában hat mérkőzésen lépett pályára, egyszer csereként. Háromszor volt eredményes és szintén háromszor szolgálta ki csapattársait. Robert Lewandowski pedig élete formájában van: a Bundesligában 31 mérkőzésen 34-szer talált kapuba, négyszer adott gólpasszt, a BL-ben pedig hét meccsen 13 góllal rendelkezik és szintén négy gólpasszal (érdemes megjegyezni, hogy az argentin zseni 33, a lengyel center pedig jövő héten lesz 32 éves).

Akiktől még sokat lehet várni

A bajnokságban a Barcelona tízese után Luis Suárez talált be legtöbbször az ellenfelek hálójába, 16 alkalommal, valamint nyolcszor adott gólpasszt, a Bajnokok Ligájában pedig több gólt szerzett, mint Messi, négyet összesen és kétszer adott gólpasszt – természetesen voltak már ettől jobb mutatói is az uruguayi támadónak. Griezmann és Ansu Fati pedig együtt szereztek 19 gólt a LaLigában és a BL-ben, és még ha ez nem is nevezhető csúcsteljesítménynek – bár a 17 éves Fatitól mindenképpen az –, nyugtázhatjuk magunkban, hogy mindkét játékosban van potenciál, még akkor is, ha ezen a mérkőzésen esetleg csak csereként kaphatnak lehetőséget Setiéntől.

A Bayern München assziszt-listáját Thomas Müller vezeti: a Bundesligában 21-szer, a BL-ben csak egyszer adott gólpasszt, így ebben a tekintetben Messi 24-22-re „vezet” ellene (ezen kívül 10 gólja van a német bajnokságban, kettő a BL-ben).  Serge Gnabry, a németek középpályása is remek szezont tudhat magáénak, mivel a bajnokságban tizenkétszer szerzett gólt, tízszer osztott ki gólpasszt, a legrangosabb európai kupasorozatban pedig hatszor volt eredményes, egyszer pedig asszisztált is. A BL-ben pedig Corentin Tolisso is brillírozik: hét mérkőzésen három gól és három gólpassz a mérlege eddig.

Összegzés

A statisztikák alapján egy gólgazdag, lendületes, ugyanakkor taktikailag kiélezett mérkőzésre van kilátás. Messi és Lewandowski formája egyértelműen döntő faktor lehet, viszont a mögöttük lévő csapat is hozzátehet ehhez, vagy éppen elvehet belőle.