Ivan San Antonio, a katalán Sport újságírója, és emellett számos, az FC Barcelonáról szóló könyv szerzője a „cruyffizmus”, mint ideológia kihalásáról, és a „guardiolizmus” hamisságáról fogalmazott véleményt a katalán Sport hasábjain. Írásában visszaemlékszik a ’90-es évek bajnoki címeire, és a Guardiola-féle stílus valódiságáról is szót ejt.
Tegyük fel, hogy a kedves olvasó a Camp Nou szomszédságában, a Travessa de Les Corts egyik bárjában ül egy sörrel, valaki megkörnyékezi és a fülébe súgja, hogy „a Barça játéka napról napra kevésbé cruyffista” , öleljék meg és mondják neki, szintén odasúgva, hogy „a cruyffizmus Guardiolával kihalt”.
Ez a helyzet, a „cruyffizmus” már csak az ősz hajszálakkal rendelkező szurkolók kollektív képzeletében létezik, és közülük sokan nem érzik magukénak ezt a mostani stílust, mert a „guardiolizmus” túszaivá váltak. Ki kell mondani, Pep Guardiola az utolsó nagy „cruyffista”. Ő mindent, amit Cruyfftól tanult, ötvözött a saját ötleteivel, megkapva a valaha látott legjobb futball-gépezetet. A probléma, ha létezik egyáltalán bármilyen probléma, hogy annyira átvette Cruyff ideológiáját, hogy a mostani harmincas korosztály fejében a cruyffizmus azt jelenti, amit Guardiola játszott. Így nem veszik észre, hogy a „guardiolizmus” valójában nem is létezik. Egy ideiglenes illúzió volt, egy megismételhetetlen csalfa csoda, ami egy tollvonással törölte Cruyff emlékezetét, akinek az elgondolásai képzik mindennek az alapját. Ennek természetesen rengeteg követője van, azonban ezek mindegyikének alapja a labdabirtoklás, a támadófutball, a győztes mentalitás és emellett a túlbonyolítás látszatának is a teljes mellőzése. Ez ihlette meg Pepet is, aki akaratlanul is besöpört egy fiókba A-tól Z-ig mindent, amit Johan egész életében, íratlanul összehozott, kezdve az Ajax ifjúsági a csapatától, Betondorpból kilépve.
Térjünk vissza Cruyffhoz, itt az ideje megfogni a lényegét, anélkül, hogy manipulálnánk. Felejtsük el a „guardiolizmus”-t, a tükröt, amelynek magunkat nézve csak saját magunk tökéletlen, durva karikatúráját látjuk. Menjünk vissza 1992-be és kérjük azt a csapattól, hogy ésszel játsszanak, amely az egyetlen módja a futballnak, ugorjunk 1994-be és szenvedjünk a Barçával, hisz a küszködés, a szenvedés és a könnyek az első lépés a győzelem felé vezető úton. Transzportáljuk magunkat A Coruñába és sírjunk az örömtől Miroslav Djukic kihagyott büntetője után (ennek köszönhetően lett bajnok a Barcelona a Deportivo helyett a 93/94-es szezonban – a szerk.) Képzeljük magunkat a Heiodoro Rodriguez (CD Tenerife stadionja – a szerk.) pályájára és legyünk libabőrösek Pier és Dertycia metálzajos gólörömétől. (A Tenerife 2-0 arányban győzte le a Real Madridot az utolsó fordulóban, így lett bajnok a Barcelona. – a szerk.) Hagyjuk magunk mögött azt a futballt, amit sose fogunk újra látni, és bízzunk ismét, mélységes tisztelettel Cruyffban. Térjünk vissza a „cruyffizmus”-hoz, különben soha többé nem élvezhetjük.
A cikk Ivan San Antonio, a katalán Sport újságírójának 2022. 05. 20. 10:35-kor közzétett „El ‘cruyffismo’ murió con Guardiola” című véleménycikkének a fordítása.
