Új cikksorozattal jelentkezünk, amely érintőlegesen kapcsolódik a sporthoz, a futballhoz. Egyfajta kultúrtörténeti áttekintést kívánunk nyújtani arról a közegről, ahol a Barcelona működik. Az első írásban rövid áttekintést nyújtottunk Katalónia történelméről, de abból kihagytuk a Franco diktatúra időszakát, amit most pótolunk, mert annak közvetlen hatása volt a katalán klubra. A cikk elolvasása után az is kiderül, hogy Johan Cruyff miért nem a Real Madridot választotta.

Franco diktatúra előtti időszak

Katalónia volt az első régió Spanyolországban, amely a 19. században társadalmilag és gazdaságilag is a modernizációt követte, amelyben nagy segítsége volt a különleges nyelvi és kulturális sajátosságának. Katalónia társadalmi-gazdasági modernizációja arra késztette a spanyol kormányt, hogy hagyjon fel a katalán identitást „tagadó” politikájával, és ismerje el annak de facto létezését.

A spanyol hatóságok ezután az elitre összpontosító kétkulacsos politikát folytattak, részben elfogadták a szeparatista vezetőket, ugyanakkor kapcsolatokat építettek ki a katalán közösségen belül a spanyol kormányhoz hű értelmiségiekkel, és igyekeztek őket fontos pozícióba kinevezni. Hosszú távon azonban a spanyol kormánynak nem sikerült befészkelnie magát a katalán társadalom belső köreibe, a katalán nacionalizmus továbbra is erős volt, a függetlenség igénye továbbra is fennmaradt.

Franco éra

A független állam megalakításának kezdeti katalán reményei a spanyol polgárháború 1936-os kitörésével véget értek. Franco teljes győzelmét követően (1939) első lépése a katalán nacionalizmus és a katalán identitás felszámolása volt, az egységes spanyol nemzeti tudatot, a spanyol kultúra és nyelv felsőbbrendűségét emelte ki.

Franco kulturális mészárlást követett el a katalán, baszk nyelv használatának betiltásával és a barcelonai katalán intézmények felszámolásával. Ez az időszak számos keserű emléket hagyott maga után a katalán társadalomban, de nemcsak a Barcelona szenvedett a rezsim alatt. A baszk Athletic Club kénytelen volt megváltoztatni a nevét Atlético Clubra – ugyanis Franco megtiltotta, hogy a hivatalos spanyol nyelven kívül bármilyen más nyelvből átvett szavakat használhassanak az országban. A katalán klub is kénytelen volt nevet változtatni, amely ettől fogva spanyolul Club de Fútbol Barcelonaként (CFB) futott ki a gyepre, a csapat címerében pedig a katalán négy vörös csík kettőre csökkent, és a Futbol Club Barcelona – FCB helyett a spanyol CFB lett a rövidítés.

Franco ideje alatt a címer és a mostani:

A Franco-diktatúrával szembeni ellenállás központja Barcelona lett, s azon belül is különleges helyet foglalt el a város labdarúgócsapata, a Real Madrid ősellenségének számító „Barca”. Francoról köztudomású, hogy nagy blanco szurkoló volt.

A diktatúra fojtogató hatása miatt erősen meggyengült a Barça anyagi helyzete is. 1937 nyarán a katalán csapat Mexikóban, az Egyesült Államokban és Európában túrázott, s mindenhol a spanyol köztársaság tiszteletbeli nagyköveteként fogadták a Franco diktatúrával szemben. A világkörüli túra egyrészt pénzügyi mentőövet jelentett az anyagi gondokkal küzdő csapatnak, másrészt a klub játékosai új otthont is találtak az amerikai földrészen (a száműzetésben élő spanyol kormány szintén Mexikóban tartózkodott 1945 és 1950 között). Világszerte a csapat személyében a fasiszta Spanyolország elleni köztársasági mozgalom zászlóshajóját vélték felfedezni, a Szovjetunióban – ahol a két és fél hónapos túra alatti egyetlen vereséget szenvedte el a csapat – csordultig megteltek a stadionok. 1938-ban az FC Barcelona egyik létesítményét bombatalálat érte, a város pedig néhány hónappal később fasiszta uralom alá került. A sportegyesület már csak alig háromezer tagot tudhatott a soraiban, a Barçát ekkor a megszűnés réme fenyegette.

A polgárháborút követő években a Barcelona és a Real Madrid közötti versenyfutás egyenlőtlen erők küzdelmét hozta, ugyanis a diktátor minden erejével azon volt, hogy a katalán klub kárára kedvenc csapatát, a királyi gárdát hozza helyzetbe – így került a blancókhoz a Barcelona által is körüludvarolt (és egyszer már leigazolt) Alfredo di Stefano. Erről részletesen itt írtunk, hogyan került manőverekkel az argentin a Barcelona helyett a Real Madridhoz.

1943-ban a két csapat a Franco tiszteletére megrendezett spanyol kupa (Copa del Rey, akkori nevén: Copa del Generalissimo) negyeddöntőjében találkozott. Hazai környezetben a katalánok 3-0-ra diadalmaskodtak, azonban a madridi visszavágó előtt az öltözőben állítólag maga az állambiztonság vezetője bírta „jó szóra” a klub játékosait, így a Real 11-1-re felülmúlta riválisát.

1951-ben óriási sztrájk alakult ki, amely a Franco-rezsim elleni ellenállást erősítette, és ennek epicentruma Barcelona volt. Ehhez csatlakoztak a katalánok szurkolói is, akik a Santander elleni hazai győztes mérkőzés után nem voltak hajlandóak villamosra szállni, így jelezték szolidaritásukat a sztrájkoló dolgozók mellett.

1968-ban Narcís de Carreras a Barcelona elnöki székfoglaló beszédében ráerősített a diktatúrával való szembenállásra, amikor elmondta a minden Barça-szurkoló által ismert mondatot, hogy a Barça több mint egy csapat (Més que un club), ezzel pedig egy csapásra a katalán különállás egyik legerősebb intézményévé avatta a klubot. Ezek a szavak indították útjára a klubot, mely hatalmas evolúción keresztül menve sikeres és világhírű klubbá vált.

Még tartott a diktatúra, bár Franco tábornok egyre betegebb lett, amikor a Barcelona egyik legnagyobb ikonja, Johan Cruyff 1973-ban a katalánokhoz szerződött, a csapat ekkor már újra FC Barcelona néven játszotta a mérkőzéseit. Cruyff szinte azonnal belopta magát a katalánok szívébe, amikor egy sajtótájékoztatón azt mondta: a Real Madrid ellenében azért választotta a Barçát, mert nem akart egy olyan klub játékosa lenni, amely Francisco Franco mellett kötelezte el magát. Aztán ennek a kijelentésnek nyomatékot is adott 1974-ben, amikor a gránátvörös-kék alakulat idegenben 5-0-ra átgázolt a Real Madridon. Cruyff egy gólt szerzett ezen a találkozón.

A spanyol média előszeretettel említi, hogy Franco „mentőövet” adott a Barcelonának, amikor a Camp Nou építéséhez a spanyol kormány jogi és gazdasági segítséget nyújtott 1965-ben. Nem sokkal később Francót a Barça tiszteletbeli tagjává nevezték ki (Brrr).

Franco 1975. november 20-án halt meg. Jaume Rosell (volt Barça-elnök, Sandro Rosell apja) azonnal rendelkezett arról, hogy távolítsák el Franco emléktábláját a Barça létesítményeiről és a Generalissimo mellszobrait a barcelonai irodákból.

Franco halálával Spanyolország új, demokratikus politikai korszakba lépett. 1978-tól a spanyol demokráciába való átmenet egybeesett az európai (EU) folyamattal, és Spanyolország autonóm területként ismerte el Katalóniát. Ez lehetővé tette a katalánoknak, hogy megalakítsák saját parlamentjüket, és a katalán a régió hivatalos nyelvévé vált.