Elrajtolt az U17-es EB, amely tornának Magyarország ad otthon az elkövetkező hetekben. Az első napon győzelemmel és egy La Masia növendékkel, Yaakobishvili Áronnal a kapuban rajtolt el Magyarország, a második napon pedig a 6 barcelonai játékossal a keretben megkezdi küzdelmeit a sorozatban a spanyol válogatott is. Ellenfelük az az Olaszország lesz, akiket januárban 2-1 arányban győztek le Julen Guerrero tanítványai és akik a mai napon is hasonló végkimenetelben reménykednek.

A spanyol – olasz mérkőzés az EB csoportkörének egyik slágermeccse, amit mi sem jelez jobban, hogy már elfogytak a jegyek az összecsapásra. A két csapat januárban már találkozott egymással egy felkészülési mérkőzés keretein belül, akkor a vendég spanyolok 2-1-e nyertek. A mérkőzésen az egyenlítő spanyolt gólt jegyző Oscar Marcos nem került be a keretbe, de a mérkőzés másik két gólját jegyző játékos, a Spalban pallérozódó Emanuele Rao és az Espanyol utánpótláscsapatában szereplő Lluc Castell akár ma is összecsaphat a pályán. A korábbi mérkőzéshez – barcelonai szempontból jelentős – különbség, hogy Lamine Yamal is szerepet kaphat, aki az előző mérkőzésen nem szerepelt a spanyolok keretében.

Az előzmények kapcsán megjegyzendő, hogy mindkét csapat 7 ponttal zárt az előző selejtezőkörben, de ez az olaszoknak csak a második helyre volt elegendő: az írek több lőtt góllal megelőzték őket, így végül csak másodikként jutottak ki a korosztályos kontinenstornára. A spanyolok megnyerték a németekkel szemben a csoportjukat, ráadásul ezt egy 94. percben szerzett góllal tették, amivel így 4-3-ra módosult az állás egy mozgalmas mérkőzésen.

Az biztosra vehető, hogy nem lesz könnyű dolga egyik csapatnak sem, de Julen Guerrero alakulata talán jobb formában várja az esti mérkőzést, ahol remélhetőleg Lamine Yamal mellett több barcelonai játékos is szerepet kaphat majd.

U17-es EB:
Olaszország – Spanyolország
2023.05.18. 20:00
Budaörs, Árok utcai Sporttelep

Bár a mérkőzésére már nem kapható jegy, még lesznek érdekesnek ígérkező párharcok, amelyekre az u17eb.jegy.hu oldalon lehet belépőt vásárolni. A mérkőzés online az UEFA oldalán követhető angol kommentárral.

***