Iniesta vereséggel debütált Japánban

Az utolsó fél órára szállt be, ekkor már kétgólos hátrányban voltak | A vége 0-3 lett

Andrés Iniesta a vasárnapi nap folyamán történelmi pillanatot élhetett át, ugyanis a karrierje során első ízben húzott magára más mezt, mint a gránátvörös-kék szerelést. A világklasszis középpályás ugyanis debütált a Vessel Kobe csapatában, mely a Shonan Bellmare együttese ellen mérkőzött meg, és végül kapott ki 3-0-ra. 

A spanyol világbajnok az utolsó 30 percre szállt be a bajnoki találkozóra, Watanabét váltotta, amikor a csapata már kétgólos hátrányban volt. A Vessel Kobe ugyanakkor sem nélküle, sem vele nem találta a találkozó ritmusát, és végül Iniestával a soraiban is 3-0-ra veszített.

A Barça legendáját hatalmas üdvrivalgással fogadták a hazai szurkolók, és a második félidőben úgy is a csapata legjobbja volt a beszámolók alapján, hogy a társak nem igazán tudtak segíteni Iniestának. A Vissel Kobe jelenleg a tabella 6. helyét foglalja el, és nyolc ponttal van elmaradva a harmadik, már az ázsiai Bajnokok Ligájára kvalifikáló harmadik helytől.

Az alább megtekinthető a barcelonai saját nevelés teljesítményének összefoglalója:

Emlékezz limitált kiadású pólókkal a Barcelona történetének 25. bajnoki címére és a 22 év után távozó Andrés Iniestára. Rendeld meg a pólókat a linkekre kattintva az EuroBarça Shopban.