A ‘Top5’ hazai Klasszikus az elmúlt tíz idényből

Ha visszatekintünk, egészen különleges élményeket adott a gárda a szurkolóknak

Szerda este 20 órakor végül megrendezésre kerül az egyszer már elhalasztott Klasszikus a Camp Nouban a La Liga 10. játéknapjából. A találkozó felvezetéseként összeszedtük, melyik is volt a mögöttünk hagyott tíz idény azon öt meccse hazai pályán a Ligában, melyre nagyon sokáig örömittasan fognak gondolni a culék. 

 

 

1. 5-0 – ‘Manita’, avagy amikor a trónra igyekvő Mourinho-csapat egy ötöst kapott

A Barcelona a történelmének a legszebb napjait éli. Pep Guardiola edző az első idényében mindent megnyert, a másodikban a bajnoki címet megvédte a gárda, míg a Bajnokok Ligájában nüanszok választották el a döntőtől, amikor is a José Mourinho vezette Internazionale ejtette ki a katalánokat. 2010 nyarán a portugál tréner, akinek személyes elszámolni valója volt a Barcelonával, miután nem őt nevezték ki 2008-ban a csapat élére, az ősi riválishoz ment, hogy letaszítsa a trónról a világon ekkortájt a játékstílusa láttán mindenhol csodált Barçát. A végét ismerjük: a Real Madrid történelmi pofonba szaladt bele, a Barcelona szenzációsan futballozott, és megerősítette, hogy a trónját nem adja olyan könnyedén.

2. 5-1 – Suárez-mesterhármasa menesztette Lopetegui-t

Ernesto Valverde együttese nélkülözte a legjobbját, Leo Messit, és ugyan az ősi rivális nem igazán tündökölt ebben az időszakban, a katalánok játékáról sem lehetett ódákat zengeni 2018 őszén. A mérkőzés egyébként nem is volt ilyen könnyű, mint amennyire azt az eredmény sugallja, 2-1-nél a Madridnak óriási helyzetei voltak arra, hogy visszajöjjön a találkozóba, ám végül a helyzetkihasználás döntött, abban pedig Luis Suárez és a Barça könyörtelen volt, ami Julen Lopetegui-nek az állásába is került. Az összecsapás elemzésén túl azonban igaz a közhely: egy ősi rivális felett aratott 5-1-et nem kell magyarázni, az örökre emlékezetes marad.

3. 2-1 – A Luis Enrique vezette gárda jelzi: vissza akarja szerezni a trónját

2014 nyarán Luis Enrique vette át a csapatot, hogy felrázza a klubot letargiából, amibe Tito Vilanova távozása és végül halála miatt került az egyesület. Lucho első féléve nem indult optimálisan, január elején állítólag már Messivel is összeveszett, ám ekkor a részek összeálltak, a fogaskerekek elkezdtek működni, aminek egy triplázás lett a vége. A tavaszi hadjárat során pedig volt egy sorsdöntő bajnoki meccs a Real Madrid ellen a Camp Nouban, ahol az eleinte szüntelenül kritizált, majd magát később hasznos védővé kinövő Mathieu góljára még válaszolt a fővárosi gárda, ám Dani Alves indítása után Luis Suárez már a végeredményt állította be.

4. 1-0 – Ibrahimovic hazaküldi a Barça státuszáért igyekvő ősi riválist

A hatkupás esztendőben járunk, amikor a Real Madrid megteszi az első kísérletet a trónfosztásra: a chilei Manuel Pellegrini feladata lett volna első körben az, hogy a Barcelonát legyőzzék a Camp Nouban. Habár a játék kiegyenlített volt, ez végül nem sikerült a madridiaknak, miután Dani Alves beadásából Ibrahimovic bombázta a labdát a kapu rövid oldalába. Azért válogattuk be az ötös listánkra, mert a csúcsról könnyen és hamar le lehet esni, a Barça azonban ebben az idényben jelezte: hosszú ideig tervez ott maradni.

5. 2-1 – Neymar és Alexis góljaival győzelem az ősi rivális felett Tito távozása után 

Tito Vilanova kiújult betegsége mindenkit letaglózott a klub körül, aminek következtében a korábbi másodedzőnek távoznia is kellett az együttes éléről 2013 nyarán. A helyére érkezett Gerardo ‘Tata’ Martino, aki jóllehet csak egy szezont töltött a kispadon, ugyanakkor mindkét Klasszikust behúzta a Real Madrid ellen, a hazait pedig eléggé meggyőzően. Neymar góljával szerezte meg a vezetést a Barcelona, a végén pedig Alexis Sánchez döntötte el a meccs sorsát egy szenzációs emeléssel. Gyógyír volt ez a sebekre akkoriban.

Karácsonyi last min. akció 50%-ig! Csütörtökig add le a rendelésed az Eurobarca Jézuskájának és garantáltan házhoz viszi a csomagod!