10 dolog, amit érdemes tudni Franck Kessiéről

Korábban beszámoltunk arról, hogy hivatalossá vált Franck Kessié szerződtetése, aki az FC Barcelona első szerzeménye lett a nyári átigazolási szezonban. Most pedig 10 olyan érdekességet osztunk meg vele kapcsolatosan, amelyet nem biztos, hogy mindenki tudott róla. 1.Származását tekintve elefántcsontparti, és Ouragahióban született, csakúgy, mint Serge Aurier (aki korábban a PSG,…

A Camp Nou új kinézete, már a következő szezonra készülve

Az FC Barcelona új szponzora, a Spotify mellett Pedri, Mapi León, Ansu Fati, Alexia Putellas, Pierre-Emerick Aubameyang és Aitana Bonmatí is megjelent a Camp Nou homlokzatán.

Az AC Milan lehet a „megmentő” a Gamperen

Idén kalandos körülmények között fog megvalósulni az augusztusi Gamper-kupa. Az AS Roma indoklás nélkül visszamondta a szereplést, az egy hónap múlva rendezendő találkozón, így a Barçának új ellenfél után kellett néznie, akit meg is talált, nem kisebb csapat, mint az AC Milan személyében. A RAC 1 és spanyol sajtóorgánumok egybehangzó…

Az AS Roma lemondta a Gampert, a Barça új ellenfelet keres

A Barcelona bejelentette, hogy a Roma a korábbi megegyezés ellenére egyoldalúan, bármiféle komoly indok nélkül visszalépett attól, hogy augusztus 6-án pályára lépjen a szokásos idényt felvezető tornán, a Gamper Kupán. A katalánok most visszajuttatják a pénzt azoknak a szurkolóknak, akik már jegyet váltottak a meccsre, új ellenfelet keresnek, és tanulmányozzák…

A Barça bemutatta a második számú szerelését a 2022/23-as szezonra

A Barça hétfő délelőtt hivatalosan is bemutatta a második számú szerelését a következő szezonra, amelynek alapszíne az arany lett, amely az 1992-es barcelonai olimpiai játékok 30. évfordulójának emlékeit idézi fel.  A mez ujjait az öt olimpiai gyűrű színei díszítik, amelyek a sportszár felső részén is megtalálhatóak, továbbá a szerelésnek egy…

Még egy kép a mezről

Reméljük, a következő szezonban a csapat olyan eredményeket és sikereket fog elérni, amelyhez az arany szín dukál.

Pedri az új idegenbeli szerelésben

A Barça egyik legnagyobb reménysége a klub új második számú mezében.

Az új idegenbeli mez a 2022/23-as szezonra

A Barça bemutatta a vendég szerelését a 2022/23-as szezonra. A mez alapszíne az arany lett, amely az 1992-es barcelonai olimpiai játékok 30. évfordulóját idézi fel. Az új szerelés ujján az olimpiai karika mind az öt színe megtalálható, ezzel is még inkább megemlékezve erre a jeles eseményre.

Elena Fort: „Cél, hogy a Camp Nou ismét tele legyen Barça szurkolókkal”

Annak érdekében, hogy a Camp Nou stadion látogatottsága minél nagyobb legyen, új intézkedéseket vezetnek be, amik vonatkoznak mind a bérletesekre, mind az egyszeri jegyvásárlókra. A klub szociális területének alelnöke, Elena Fort a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy ezek a döntések egy munkacsoport előkészítő anyaga alapján születtek, amely elemezte az Eintracht Frankfurt elleni…

A Barcelona azt tervezi, hogy Lionel Messinek „örök elismerést” ad

A Barcelona elnöke, Joan Laporta kijelentette, hogy szilárdan elkötelezett amellett, hogy a klub külön tisztelegjen Lionel Messi előtt, és számára "örök elismerést" adjon, amiért oly sokat tett a Barçáért. Több verzió is napirenden van, hogyan lehetne ezt a tisztelgést méltó módon megtenni. Laporta kapcsolata Messivel megromlott, miután a Barcelona tavaly…

Az AS Roma lesz majd az ellenfél a Gamper Kupán

A Barcelona megerősítette, hogy az AS Roma lesz az ellenfele a minden szezon előtt megrendezésre kerülő Gamper Kupán augusztus 6-án, és bár az alapvető forgatókönyv nem változik és a tavalyi alkalom után (bár akkor a Juventus kapott meghívót) a két fél férfi és a női csapatai ismét megmérkőznek majd egymással,…

A Barça bemutatta az új hazai mezét a 2022/23-as idényre

A Barcelona pénteken hivatalosan is bemutatta a 2022/23-as szezonra tervezett új hazai szerelését, és több képet is közzétett róluk, ahol a férfi és női első csapat játékosai viselik azt. Az 1992-es barcelonai olimpiai játékok ihlették a mez koncepcióját, amit az esemény 30. évfordulójára készítettek, amely megváltoztatta a várost. Így az…

Még egy kép a mezről

Talán az elmúlt évek egyik legjobb hazai szerelése ez?!

Pedri az új szerelésben

Pedriről is készült kép az új hazai mezben, aki a Barça-szurkolói szerint a csapat legjobbja volt ebben a szezonban.

Az új hazai mez a 2022/23-as idényre

A Barça bemutatta a 2022/23-as idényre tervezett hazai szerelését, amely elég tetszetősre sikerült.

Adósságok hálója, vajon van kiút?

Joan Laporta a Catalunya Ràdionak adott interjújában kifejtette, hogy június 30-áig szeretnék lezárni az üzletrész adásvételeket, illetve a közvetítési jogok értékesítését, melyekkel stabilizálhatják a klub anyagi helyzetét. A licitálók között olyan multinacionális vállalatok is szerepelnek, mint például a Goldman Sachs befektetési bank. Laportáékra komoly feladat vár, olyan üzleteket kell lebonyolítaniuk,…

A Barça évről-évre kevesebb gólt lő – történelmi mélypont az idei szezon

Egy mérkőzés még hátra van a 2021/22-es szezonból, de jól látszik, hogy a gólok száma jelentősen elmarad az elmúlt szezonok góltermelésétől. Utoljára Messi debütálásakor – 2004/05 szezon - esett ennyire kevés gól minden sorozatot figyelembe véve. Az idei szezon 86 gólja meccsenként 1,65-ös gólátlagot jelent, ami 1988 (1,32) óta a…

Dembélé szülinapos

Ma ünnepli 25. születésnapját a Barça francia szélsője, Ousmane Gólpassz Dembélé! Isten éltesse!

El Clásico – Újabb közös meccsnézés március 20-án a hazai penyák szervezésében!

Március 20-án érkezik a bajnokság második Klasszikusa a Real Madrid ellen, az őszi meccs visszavágója, ennek apropóján pedig a Penya Blaugrana Budapest, hazánk első és egyetlen hivatalos szurkolói klubja a La Ligával és a Peňa Madridista Húngarával karöltve újra közös meccsnézésre invitálja mindkét csapat szurkolóit. Megint lesz kaja-pia, kvíz, tippjáték,…

Így néz ki a márciusi program

Liga és EL meccsek felváltva, aztán 20-án este meg lehet mérkőzni a Real Madriddal.