Pep: „Xavi már akkor edző volt, amikor játszott”

Pep Guardiola, a Barcelona korábbi, a Manchester City jelenlegi trénere a Catalunya Radionak adott interjút. A beszélgetés számos érdekes témát érintett, ezekből szemezgetünk az alábbiakban. Xavi "Xavi már akkor edző volt, amikor játszott. A szemei csillogtak, amikor a futballt nézte. Vannak játékosok, akikről amikor játszanak, soha nem mondanád azt, hogy…

Újabb fejlemények Griezmann átigazolásával kapcsolatban?

Hétfő délelőtt olyan hírek jöttek napvilágra, miszerint az FC Barcelona 15 millió eurót fizet az Atlético Madridnak, hogy véget vessen Griezmann átigazolási mizériájának. Erről számolt be az 'El Mundo Deportivo', majd erősítette meg az 'AS' is. Később kiderült, a katalán klub tagadja az említett híreszteléseket. Az 'El Mundo Deportivo' és…

A Barça kizárja a pályaválasztói jog megcserélését, de…

... a halasztás irányába nyitott a klub. Erről számol be a madridi 'Marca' azok után, hogy szerdán napvilágot látott: a La Liga kezdeményezi a helyszín módosítását a katalóniai helyzet miatt. A felek között informálisan már nagyjából ki is rajzolódott, melyik időpont lenne a legkedvezőbb, ez pedig a december 18.-a, ami…

Josep Maria Minguella: a sztárok felfedezője – I. rész

      Ha ma meghalljuk azt a szót, hogy játékosügynök, beugorhat többek között Jorge Mendes, Mino Raiola, Pini Zahavi neve, valamint a foglalkozáshoz kapcsolódó minden - többségében negatív - tapasztalat és híresztelés, amelyek nem feltétlenül tüntetik fel jó színben a futballvilág fontos szereplőit. Josep Maria Minguella neve kevesebbet forog…

Di María: „Sírtunk Messi beszéde után”

    A Paris Saint-Germain argentin klasszisa, Angel di María az ESPN-nek adott interjújában elárulta: Lionel Messi beszéde, amit az argentin válogatott csapatkapitányaként mondott az idei Copa America elveszített elődöntője után, az egész csapatot megríkatta.  "Egyesek azt mondták róla, hogy nem beszél, hogy nem emeli fel a hangját. De ez…

Neymarról még egyszer, és egy jó darabig utoljára

A futball világában a nyár egyértelmű slágere volt Neymar esetleges visszatérése Barcelonába. Napról napra, óráról órára változott a helyzet, sokszor úgy, hogy a sokat megélt futballrajongók is csak kapkodták a fejüket a hírek hallatán. A brazil klasszis végül maradt a francia fővárosban - egyelőre. Hogy mit hoz a jövő, nem…

Benítez: „A maiak közül Messit edzeném a legszívesebben”

Rafa Benítez, a Valencia, a Liverpool, az Internazionale, a Chelsea, a Napoli, a Real Madrid és a Newcastle korábbi edzője a napokban adott nyilatkozatában elárulta, Lionel Messivel dolgozott volna legszívesebben együtt vezetőedzőként. A spanyol tréner - aki jelenleg a kínai Talien Jifang edzője - a The Athletic  által a szurkolóknak…

Neymar-saga: hol tartunk most?

Ha az Eurobarça bármely szerkesztőségi tagjának lenne annyi pénze, hogy az egész nyarat Barcelonában töltse, bizonyára sátrat verne a Camp Nou előtt, és a kapukon távozó összes ember orra alá mikrofont dugna némi információért, mert ami idén a katalán fővárosban a futballklub körül történik, az nagy valószínűséggel külön fejezet lesz…

De Ligt: Előbb-utóbb minden szappanopera véget ér

Ahogyan az várható volt, Matthijs de Ligt átigazolása továbbra is a "number one" téma a futballsajtó számára, ugyanakkor - mint egy jófajta brazil szappanoperában - a szereplők száma egyre csak növekszik,  az eseménysort váratlan fordulatok színesítik, és lassan már csak a holland tinédzser nagymamáját nem hallottuk nyilatkozni arról, hogy hol…

SPORT: Benedito hamarosan bejelenti az indulását

Agustí Benedito, aki már 2010-ben és 2015-ben is kandidált, illetve a nevéhez fűződik a 2017-ben végül sikertelen bizalmatlansági indítvány, katalán lapértesülések alapján napokon belül bejelenti az indulását a 2021-es elnökválasztásra. Benedito a Twitter csatornáján az erről szóló cikket megosztva annyit fűzött hozzá, hogy "készen állok", ami tehát arra utalhat, hogy…

„Nincs vége a Madrid-válságnak, a Barça nyerte a Clásicót”

A sajtó Ernesto Valverde csapatát magasztalta, miután 5-1-re nyertek az El Clásicón, amely könnyen lehet, hogy a madridi vezetőedző, Julen Lopetegui vesztét jelenti. The Guardian "Luis Suárez hintett egy mesterhármast, a Barcelona ízekre szedte a sótlan Real Madridot. A Barcelona 5-1-es győzelme a csapat edzője számára a végét jelentheti. Most…

Munir közelebb a hosszabbításhoz?

A saját nevelésű támadó az 'El Mundo Deportivo' információi alapján hosszú távon is maradhat Katalóniában, miután a felek haladnak a játékos kontraktusának a megújításával. Munir idén eddig öt meccsen kapott lehetőséget, ezek közül egyszer játszott kezdőként, eddig egy gólt szerzett. Barcelona and Munir are moving closer an agreement for a…

Már Messi hosszabbításán gondolkoznak

A klub elnökségéhez közel álló 'El Mundo Deportivo' napilap szerint az egyesület meg akarja hosszabbítani Messi szerződését. Az argentin legutóbb 2017 őszén kapott új kontraktust 2021-ig, amiben a kivásárlási árát 700 millió euróra emelték. Az új elképzelés az lenne, hogy 2022-ig vagy 2023-ig kösse szerződés a klubhoz Messit. Barça want…

Az angol sajtó Messi lábai előtt

Legfőképp a mérkőzést a helyszínen végigkövethető angol sajtó, de a nemzetközi média is megemeli a kalapját Leo Messi előtt, aki sokak szerint nem csupán nagyon jól játszott, de ihletett állapotban varázsolt egy mágikus futballestét a labdarúgást szerető közvéleménynek. Alább szemezgettünk a legjobb megfogalmazásokból, de teljes mértékben természetesen egyik sem fedi…