2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Koemant nem eredendően kritizáltam, hanem a tevékenysége alapján véleményeztem. Nem egyedüli Barca szurkoló voltam, aki így vélekedett a munkájáról.
TS. és ezt őszintén remélem valószínű rendben van. a pályán nyújtott teljesítménye az ami nagyon nincs rendben. nyilván én a főoldali értékeléssel értek egyet, a magamét már előbb le írtam, amiért írok az egy erős logikai bukfenced: gyenge védelem mögött ritka a kapus bravúr, erős mögött pedig több! sajna ez éppen fordítva igaz. igény szintjén is és a valóságban is egy gyengébb védelem mögött fontos és adódó a jó kapus teljesítmény - netán a bravúr.Peter írta: ↑2022.02.26. 02:28:02TS teljesen rendben van.
Nem a lenti témához szólnék, hanem a főoldali értékeléshez, ami hagy némi kivánnivalót maga után.
Lehet utólag úgy gondolni, hogy feleslegesen jött ki, meggondolatlan volt, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy míg a csapatjátékunk javul, hátul továbbra is ugyanolyan vékony jégen táncolunk.
Az csapatjáték miatt ugyan kevesebb a kiszolgáltatottság hátul, de a kapott góljaink "klasszikusan sablonosak".
Hosszabb távon egy törékeny védelem mögött ritkán képes folyamatosan bravúrokra egy kapus.
A két Nápoly meccs 3 kapott gólja rámutat egyértelműen a gyenge pontokra.
Lassúság, körülményesség, bizonytalanság.
Ja, vissza a tizi előtt történtekhez. A nápolyi srác mínusz két méterről plussz kettő előnybe került kb 5 méter alatt. TS már későn érzékelhette, hogy a labda kicsit kifelé csavarodik, onnan már visszaút nem volt, de a kontakt elkerülhető lett volna, ha előbb megáll.
Szóval, ha Piké képes lett volna a srác mellett szaladni, elegánsan oldalra terelni....a Nápoly barcelonai góljára is emlékszünk.....
Szóval erősebb, stabilabb védelem, több kapusbravúrt is teremt. Ősztől talán.....
Nem csak a nevét nem tudod leírni tiszteletlenségből, hanem a játékhoz sem értesz szemmel láthatólag.Az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta, de te folyamatosan ekézed. Tavaly Koeman volt az agymenésed minden kommentedben. Miután elment, erre az idényre megtaláltad magadnak a másik "lábtörlődet".
Szerintem is rendben van.Peter írta: ↑2022.02.26. 02:28:02TS teljesen rendben van.
………
Ja, vissza a tizi előtt történtekhez. A nápolyi srác mínusz két méterről plussz kettő előnybe került kb 5 méter alatt. TS már későn érzékelhette, hogy a labda kicsit kifelé csavarodik, onnan már visszaút nem volt, de a kontakt elkerülhető lett volna, ha előbb megáll.
Szóval, ha Piké képes lett volna a srác mellett szaladni, elegánsan oldalra terelni....a Nápoly barcelonai góljára is emlékszünk.....
Igen, el lehet lenni egy közepes kapussal, mint Valdes, ha a csapat annyira jó, hogy elfedi a hiányosságait. De a mostani statok már kihozták volna őt is a mezőny végére, mert nem azt nézik már, hogy csak 19 gólt kapott, mert az tényleg lényegtelen, ha az ellenfél kb kezdőrúgásnál látja a lasztit utoljára. Ha lesz egy brutál Barca, akkor TS egy közepes teljesítménnyel is ellavírozhat, főleg az általad is említett passzjátékával kiegészítve. Ne felejtsük el, az elmúlt 3-4 meccsen a folyamatosan lőtt 4 góljaink tehermentesítették a védőinket és TS-t is, belefért hol a védelem, hol a német botlása.Chino írta: ↑2022.02.26. 01:10:12A statok egy dolog, mennyi cleansheet meg hasonlók. Valdes egy átlagos volt (vagy inább az alját rugdosta), mégis sorra húzta be a Zamorákat. Rengeteg gólt kaptunk a védelem szervezetlensége vagy hibája miatt. A Napoli odavágó, Valencia, hogy csak a legutóbbiakat említsem.
Lehet, hogy elcsépelt téma, de rengeteget számít a lábbal való játéka. Ezt pedig egyetlen stat sem hozza le. Ez a mi játékunkban kulcsfontosságú és ebben jelenleg is top3. Megkockáztatom legalább olyan lényeges, mint sorra halmozni a bravúrokat. Csak ez nem olyan látványos, nem lehet statokban mérni, nem is nagyon túnik fel az embereknek. Az sokkal inkább megmarad, ha bemutat egy kapus egy-egy látványos védést.
Abban teljesen egyetértek veled hogy az utóbbi aspektusban kicsit visszaesett, de ez is csak önmagához képest, kicsit el voltunk kényeztetve ó. Ennek ellenére ebben a szegmensben sem nyújt rossz teljesítményt.
Azt borzasztóan megéreznénk, ha nem lenne hátul egy ilyen hidegfejű kapus, aki mindkét lábbal magabiztos, kisegíti a védőket, folyamatosan megjátszható, belevonható a játtékba. Csak ha már hétből 2-3 hosszú labdája pontatlan, az nála már rossz teljesítmény.
Amit írsz abban van igazság, de pont a statok ferdítenek, amire te hívtad fel legjobban a figyelmet. Papíron Oblak és MAtS hátul kullog, pedig mindketten klasszisok.
A statok egy dolog, mennyi cleansheet meg hasonlók. Valdes egy átlagos volt (vagy inább az alját rugdosta), mégis sorra húzta be a Zamorákat. Rengeteg gólt kaptunk a védelem szervezetlensége vagy hibája miatt. A Napoli odavágó, Valencia, hogy csak a legutóbbiakat említsem.bence0330 írta: ↑2022.02.25. 21:06:07Tényleg nem értem, mit jelent ez, hogy előveszem. Amúgy Dembélét is inkább védtem, meg nem is én vittem azt a témát, hanem más felhasználók.1994barca írta: ↑2022.02.25. 20:47:44Hihetettlen Dembele téma offolva lett most Stegent veszed elő Bence. Tegnap volt egy rosz kijövetele de azon kívül mostanában elég korrekt szintet hoz! Itt màr mindenkit cserélnétek le. Teljes oldalas magyarázatot írsz csak a te fantáziád játéka. Lehet unalomból előkelett valakit venni jól mondja csababarca.
Nem szidom. Nem, nem vettem elő, reagáltam Chino kérdésére (felvetésére) amúgy. És ha visszanézzük az élőket, sok-sok embernek nem tetszik a teljesítménye, nem csak nekem. Chino normálisan leírta a véleményét, érvekkel, ami különbözött az enyémtől, erre leírtam az én nézőpontom, szerintem normális hangnemben.
Ez egy fórum, leírhatom a véleményemet (akkor is, ha az esetleg nem feltétlenül pozitív, de szidásról biztos nem beszélhetünk), és lehet nem egyet érteni vele, bár ezt meg lehet tenni személyeskedés nélkül is, és mindjárt szimpatikusabb a helyzet, és akkor a vélemények is tudnak közeledni, és én magam is meggyőzhető vagyok, de hogy nem személyeskedéssel, az tuti.
Ráadásul van, amiben a natúr szubjektív véleményemet írtam le, és voltak köztük tények, bárki által megnézhető statisztikai adatok. Lehet hinni a számokban, meg nem hinni, de hogy nem légbőlkapott, az egyszer biztos. Az, hogy TS nagyon-nagyon rosszul áll a védési mutatókban, nem fantazmagória, natúr tény.
Maignan nem mozdítható, őt csak azért hoztam példának, mert nap mint nap látom, és látom, mit képes egy kapus hozzátenni egy csapat eredményeihez. TS-ből ez nincs meg, pedig benne volt, 3-4 éve még folyamatosan pontokat mentett nekünk, elég stabilan. Talán Európában ebben a szezonban Ramsdale a legjobb példa erre, ő az Arsenalnak idén döbbenetes mennyiségű pontot hozott. És ott volt Leno, csak elfogyott a türelem.csababarca írta: ↑2022.02.25. 21:24:59Továbbra sem jó a párhuzam, mert Cou sose hozott olyan szintet nálunk (mert engem az, hogy a Liverpoolban mit csinált, nem annyira érdekel), pláne nem annyi ideig mint TS.
Pláne nem adott annyit soha a csapatnak, mint TS az "okés" szezonjaiban sem.
Volt 1-2 jó periódusa amíg itt volt (értsd két-három meccs/félév).
Songot is tudom Busquetshez hasonlítani, csak mi értelme?
Megint leírtad, hogy rengeteg jobb kapus van, mint amit ő most hoz.
Kik? Hol vannak? Hol játszanak? Mozdíthatóak?
Maignan-on kívül.
Továbbra sem jó a párhuzam, mert Cou sose hozott olyan szintet nálunk (mert engem az, hogy a Liverpoolban mit csinált, nem annyira érdekel), pláne nem annyi ideig mint TS.bence0330 írta: ↑2022.02.25. 21:06:07
Igen, Coutinhohoz hasonlítom a téma szempontjából. Cou ugyanis klasszis játékos volt, de legalábbis klasszis játékot tett le az asztalra évekig. Kb fél évig nálunk is. Aztán visszaesett. Aztán vártunk, vártunk, adtunk neki időt, elpasszoltuk kölcsönbe x év után, visszavettük, próbáltuk, megint elpasszoltuk. Lehetett volna még 3 évig itt tartani, és várni, hogy előbújjon a vadállat, de nyilván botorság lett volna.
Nem akarnám TS-t eladni, csak ha tartósan gyenge, vagy max ezt a mostani okés szintet hozza. Mert brutál sokat keres, és rengeteg jobb kapus van annál a világon, mint amit MOST ő hoz. Egy év múlva már kb 2,5 éve tartana a hullámvölgye, Cout addigra már máglyán is elégették. Miért annyira gáz azt mondani, hogy 2,5 gyenge időszak után érdemes megfontolni már az eladását? Nem azért, de most télen is szaglászgattunk már asszem a Rayo kapusa után, nem véletlenül. De szerintem is jó döntés, hogy kap még időt.
Ha meg feljavul, semmi gond, felejtős az egész.
Tök ugyanazt gondoljuk amúgy nagyjából, csak elbeszélünk egymás mellett, ha túl hosszan fogalmaztam, sorry.
Tényleg nem értem, mit jelent ez, hogy előveszem. Amúgy Dembélét is inkább védtem, meg nem is én vittem azt a témát, hanem más felhasználók.1994barca írta: ↑2022.02.25. 20:47:44Hihetettlen Dembele téma offolva lett most Stegent veszed elő Bence. Tegnap volt egy rosz kijövetele de azon kívül mostanában elég korrekt szintet hoz! Itt màr mindenkit cserélnétek le. Teljes oldalas magyarázatot írsz csak a te fantáziád játéka. Lehet unalomból előkelett valakit venni jól mondja csababarca.
Sajnos jelenleg tényleg nem egy polc. Tavaly talán a legjobb volt Európában statokban, és idén is az élen jár. Maignant hétről hétre látom, nézz meg egy TS highlightsot és egy Maignant, elég durva a külsönbég JELENLEG. Olyan védésekről beszélünk meccsről meccsre, amiket nem hisz el az ember, nem egy tizihárítással, amik közül az egyik pl. Salah volt. Folyamatosan top3 az MVP szavazásokon, konkrétan le lehet ülni miatta meccset nézni a nagyobb alakításaikor. Stegen a csapaton belül az utolsó 3-5ben van rendre jó ideje.Rivaldo11 írta: ↑2022.02.25. 18:43:35Arról a Maignanról beszélsz aki olyan fantasztikusan védett a pool ellen és kiejtette saját csapatát a blből? Komolyan ilyen viccemberekre cserélnéd Stegent? Nem egy polc a két játékos.
Ezen kívül : Akár Oblakot, akár TS-t akár a bőrkirály Courtoist nézzük egy dolog közös bennük : Ha szétesett csapatban védenek, csodát nem tudnak tenni ők sem. Meg lehet nézni mit csinált a belga a madridnál, míg nem álltak össze. Meg lehet nézni mit csinál Oblak, mikor már nem a pár évvel ezelőtti szervezett csapat az Atletico. És ugyanígy Stéga is.
Nekünk Őa tökéletes kapus, lássan magára fog találni Ő is. Már jó úton jár, de lesz jobb is még, ahogy a csapat is.
1. Raiolabarca0417 írta: ↑2021.05.29. 13:14:37Isten mentsen Donnarummaatol. A saját szurkolói se szerették, csak a pénz érdekli, nevelő klubja végre bejut a bl be, erre ő pont akkor inkább lelép mert nem tudnak neki 10 millás fizut adni, csak 6 vagy 8 at,már nem tudom. Pont ilyen emberre nincs most szüksége a Barcanak.
Ter Stegen meg top 5 ös kapus. Van tekintélye, de higgadt általában, igenis ő lehet a valahanyadik csapatkapitany, ha mondjuk Robi elmegy. Vagy ki legyen? Alba?
Egy újabb Samper-klasszikusbunga írta: ↑2021.05.29. 09:03:39Az, hogy van kavarás Stega körül, annak semmi köze kapusi képességeihez. Jelentkezett Raiola Donna ajánlattal és erre eszükbe jutott, hogy Stegaért azonnal pénzhez juthatnának, úgysis műtötték, úgysincs jóba Messivel, Donna sokkal fiatalabb is - gondoljuk meg. Ami meg a lábjátékot illeti, nem biztos, hogy olyan csapat lesz, ahol ennek olyan nagy a jelentősége. A magánvéleményem, hogy Stega marad, csak úgy lelken lesz rúgva, mint Koeman.
Ez teljesen egyértelmű. Nagyon nem "más que un club" hozzáállás lenne, ha most kegyvesztetté válna azért, mert - ezek szerint kisebb sérüléssel - hozott egy gyengébb szezont. Eleve nem szabadott volna játszania már a 2-8-nál sem - mindenkinek jobb lett volna. Szerintem sem kell ide Donna, de jót röhögnék, ha idejönne a padra 1 milliós fizuért, miután a világ 2. legjobban kereső kapusa akart lenni.barca0417 írta: ↑2021.05.29. 00:46:51Ha valaki, akkor Ter Stegen megerdemli a bizalmat, egy "gyengébb " szezon után is. Sőt, én kérdés nélkül neki adnám az esetlegesen távozó valamelyik csapatkapitany helyét.
Donnarumma nem kell ide, ha valamin akkor a 2. Számú kapuson lehetne spórolni. Neto ha megy, kell egy rutinos, olcsó kapus, vagy valamelyik B-st előléptetni. Arra a pár meccsre elég.
A német meg remélem hosszú ideig első számú lesz itt nálunk.