Taps.

Kb ennyi a történet, s sír a lelkem. Van/volt eszköz a kezében, nem a víz a hülye ha a kacsa nem tud úszni. Én egyáltalán nem bánom, hogy nem jön, a sors is így akarta.recrea írta:Pedig nehéz nem észrevenni a lényeget...ha én januárban úgy viselkedem, h rám a klub hosszútávon számíthat, szerződést írok alá, amit honorálnak magasabb fizuval, akkor nem hisztizek nyáron, h el akarok igazolni. Én úgy csináltam volna, h beszélek az ügynökömmel, h haver, vedd már fel pár klubbal a kapcsolatot, h nyitott vagyok nyáron a távozásra, beszéljünk róla, pl gyanítom, h a Barcába irányítót keresnek, mert Iniesta nem a régi, a nyári igazolások nem jöttek be, tudom, h ott nagy fizuk is vannak, próbáljunk rájuk, mert ordít, h ilyen típusú játékost keresnek, mint én. Aztán ott van a mu, psg, bayern...Ha ez kuka, akkor fogom magam és aláírom a jobb szerződését itt. Pont.
Én, mint edző/klubelnök gondolkodás nélkül a lelátóra tenném, vagy a kispadra inkább, és minden meccs második félidejét végigmelegítettném vele. Sztem páran fordítva ülnek a lovon...börtönbe van zárva, meg szabad akarat....ha most 5 évig pocsékul játszik, akkor is felveszi az évi 7 milliót, ami a tuljadonos kockázata, ebben a világban a focistának a legkényelmesebb, lásd nálunk, had ne soroljam.
Egyébként előbb utóbb úgyis itt fog kikötni, horroráron.
Jobb is, hogy nem jön, profi ilyet nem engedhet meg magának. Serinél már leírta valaki.Cestus írta:Palesz linkelte be reggel: https://www.youtube.com/watch?v=2I70L_F ... be&t=3m30s" target="_blankNero. írta:Komolyan ezért sírt a gyerek? Van valakinek videója rola?
nyugi eddig is annak neztek a legtobbenKubla9 írta:Ide jutottunk hogy a világ legnagyobb egyesületét bohócnak nézik a kretén vezetősége miatt.![]()
![]()
![]()
Pacot is vihette volnavisca el barca írta:állítólag vidal feltett egy képet az instára, hogy a reptéren van és valenciába tart. én nem láttam ilyet. vmi insta mágus megnézné?
Barça's last offer for Coutinho was rejected by Liverpool yesterday. The player heard it before the game between Brazil and Ecuador. [md]Nero. írta:Komolyan ezért sírt a gyerek? Van valakinek videója rola?
Palesz linkelte be reggel: https://www.youtube.com/watch?v=2I70L_F ... be&t=3m30s" target="_blankNero. írta:Komolyan ezért sírt a gyerek? Van valakinek videója rola?
tette mindezt úgy, hogy a barca "álmai" klubja és tudta h keresünk iniesta pótlékot. sok ész nem szorult bele...Cestus írta:Ennyi. Vicc, hogy félévente hosszabbítani kell, hogy napi 5 millió forint helyett napi 7-et keressenek.recrea írta:Meg is érdemli a hülyegyerek (ha valóban jönni akart), nem kell aláírni januárban a magasabb fizuért, és akkor van esélye nyáron távozni, küzdjön csak a BL helyekért pár évig.
Ennyi. Vicc, hogy félévente hosszabbítani kell, hogy napi 5 millió forint helyett napi 7-et keressenek.recrea írta:Meg is érdemli a hülyegyerek (ha valóban jönni akart), nem kell aláírni januárban a magasabb fizuért, és akkor van esélye nyáron távozni, küzdjön csak a BL helyekért pár évig.
Tehát elmegy még 1 játékos akit jobb középen lehetett játszatni.. ez a dolog egyre jobb. És legalább ingyen vagy kölcsönbe vagy, hogy is van ez. Nemsokára minden kiserül.etooka9 írta:Valóban hozzáadott a napjához egy képet reggel 9kor a reptérről.visca el barca írta:állítólag vidal feltett egy képet az instára, hogy a reptéren van és valenciába tart. én nem láttam ilyet. vmi insta mágus megnézné?
Valóban hozzáadott a napjához egy képet reggel 9kor a reptérről.visca el barca írta:állítólag vidal feltett egy képet az instára, hogy a reptéren van és valenciába tart. én nem láttam ilyet. vmi insta mágus megnézné?
Mondjuk az se sokat segített az egész story-n, hogy az utolsó utáni pillanatokban épp Rioban van... Lehet máshogy alakulnak a dolgok, ha mondjuk a Pool-i kecójában lett volna épp...Varatrix írta:Na akkor jön a töltelék. Alíg várom ki lesz a "mentőöv"...Messias2 írta:Barça throws the towel and will not sign Coutinho. [sport]
Ennyi volt..
Na akkor jön a töltelék. Alíg várom ki lesz a "mentőöv"...Messias2 írta:Barça throws the towel and will not sign Coutinho. [sport]
Ennyi volt..