Bemutatásra került a harmadik számú szerelés
💚 Love It 💚 pic.twitter.com/gRQCF0BSEL
— FC Barcelona (@FCBarcelona) September 17, 2024
Ige, persze, elírás történt. Le is nyilatkozta többször Xavi, hogy ő középen egy bal és jobblábas védőt képzel el. Amikor Araujól beszélt is kihangsúlyozta, hogy a világ egyik legjobb jobb oldali belső védője, ez így kicsit fura. Gondolom ezért is kellett neki pont MA. A Chelsea-ben max. három védős felállásban játszott olykor "középen", azon kívül mindig bh-ként, ahogy a válogatottban is. Ezért is lehetett már szó tavaly is Inigo-ról. Jelenleg olyan ballábas kh-t nem is tudnék mondani, aki legalább az ő szintjén van és elérhető/korrekt áron elhozható.Messa írta: ↑2023.04.14. 14:44:38Inigo abszolút balos, jobbot max fogmosásra használjaChino írta: ↑2023.04.14. 14:11:03Inigo nagyon sokáig, ha nem is szűk elit, de kiváló belső védőnek számított, az utóbbi 2-3 évben ment valami nála félre. Gondolom amiatt kellene ennyire Xavinak, mert jobb lábas. Bár én egyszerűbbnek látnám a képletet, ha Destet visszahoznánk és vele kezdenénk operálni (bár ezt Xavi nem fogja) vagy hozni egy igazi jh-t, amit szerencsére nyár óta keresünk.
Nekem City játékos biztos nem kéne.
Inigo abszolút balos, jobbot max fogmosásra használjaChino írta: ↑2023.04.14. 14:11:03Inigo nagyon sokáig, ha nem is szűk elit, de kiváló belső védőnek számított, az utóbbi 2-3 évben ment valami nála félre. Gondolom amiatt kellene ennyire Xavinak, mert jobb lábas. Bár én egyszerűbbnek látnám a képletet, ha Destet visszahoznánk és vele kezdenénk operálni (bár ezt Xavi nem fogja) vagy hozni egy igazi jh-t, amit szerencsére nyár óta keresünk.
Gündogannal szerintem a sérülékenysége és a kora lehet a baj, mire ideér közel 33 éves lesz már sajnos. Minőségben viszont szerintem top, én nem láttam a Bayern ellen sem lassúnak egyáltalán, a City kapitányáról beszélünk. Ha azt nézzük, hogy jelenleg Kessiével próbáljuk betöltetni azt a szerepkört, amit jövőre Gündogannal akarunk, akkor kétségtelenül előrelépünk minőségben, ez nem is kérdés. És nem akarom leszólni ezzel Kessiét, de neki teljesen más erényei vannak mint ami ide szükségeltetik. Viszont ez valóban pont az a szisztéma amit Andris vázolt fel egyik nap, miszerint ez az igazolás (és Inigo is) arra jó, hogy a pillanatnyi esélyeinken valamit javítson, de nem hosszútávú igazolás egyik sem, Gündogan 1, max 2 szezon. Ingyen persze szerintem ez rendben van, főleg hogy állítólag még a Citys fizetését is hajlandó csökkenteni, ami elvileg jelenleg 7-8 millió körül van. Ez nálunk simán átlag alatti gázsinak mondható.Troym írta: ↑2023.04.14. 12:42:29Gündogan nekem talány mennyire válna be, Inigo nem az, ő benne én nem sokat látok, 32 éves és világ életében a sokak által hullagyengének minősített spanyol liga középcsapataiban játszott, elenyésző nemzetközi tapasztalata van (BL semmi) szerintem inkább EG akkor már. A fickó olyan lesz, mint amikor 15 éve talán hoztuk Bilbaoból szintén ingyen a 30 feletti Ezquerrot és játszott 3 év alatt 9 meccset.
Inigo nagyon sokáig, ha nem is szűk elit, de kiváló belső védőnek számított, az utóbbi 2-3 évben ment valami nála félre. Gondolom amiatt kellene ennyire Xavinak, mert jobb lábas. Bár én egyszerűbbnek látnám a képletet, ha Destet visszahoznánk és vele kezdenénk operálni (bár ezt Xavi nem fogja) vagy hozni egy igazi jh-t, amit szerencsére nyár óta keresünk. Pavard úgyis elhagyja a BM-et, olcsón mozdítható, csak az előzetes kapcsolatfelvételek alapján a bére lenne magas vagy ha Dalot nem hosszabbítana, de még egy Meunier is előrelépés lehetne. Egy újabb kh-nak nem látom sok értelmét, max. akkor ha a többi poszton, csapatrészen meglennénk.Troym írta: ↑2023.04.14. 12:42:29Gündogan nekem talány mennyire válna be, Inigo nem az, ő benne én nem sokat látok, 32 éves és világ életében a sokak által hullagyengének minősített spanyol liga középcsapataiban játszott, elenyésző nemzetközi tapasztalata van (BL semmi) szerintem inkább EG akkor már. A fickó olyan lesz, mint amikor 15 éve talán hoztuk Bilbaoból szintén ingyen a 30 feletti Ezquerrot és játszott 3 év alatt 9 meccset.
Ahogy Chino írta, elfogadom, hogy túlzás a bivaly szó, de erős. Én azt látom, hogy a Barcába senki sem jó.- Csorgatjuk a nyálunkat valakikre, aztán mikor megvesszük, akkor is azt mondjuk, hogy nem erős a keret.. Nem azt mondom, hogy azonnal BL-t kellett volna nyernünk, mert ahhoz szerencse és sok minden más is kell... De ilyen egyszerűen kiesni a nemzetközi porondról, ez nem amiatt történt, mert gyenge a keret.Messa írta: ↑2023.04.13. 10:06:02Mihez képest bivaly erős? A spanyol csapatok 80%-ához képest az. Az európai top klubok kereteihez képest gyenge, legalábbis szerintem. A BL topicban épp azt fejtegettem a City-Bayern meccs alatt, hogy vajon melyik játékosunk férne be egyik vagy másik csapatba? Elsőre azt mondtam hogy Araujo és TS, de utóbbiban már nem vagyok biztos, mindkét oldalon klasszis kapus véd. Ellenben nekünk ezen csapatok bármely kezdőjátékosa erősítés lenne, és ezt túlzás nélkül merem állítani.
Szóval ja, nyilván sokat erősödött a keretünk tavalyhoz képest, de a bivalyerőstől szerintem messze vagyunk, legalábbis európai szinten.
Nem hangzik rosszul, néhány kivételtől eltekintve... ezeket aláhúztam.Nagybarcelona írta: ↑2023.04.14. 09:42:08Állítólag megvan a megegyezès Inigo Martinezzel ès Gundogannal, akik ingyen fognak èrkezni (ha Tebas hagyja )
Hoznám mèg:
Ingyen: Grimaldo, Thuram (kihagyhatatlanok), Kamada (nyitni Ázsia felè, Pedrinek kell helyettes)
Arnau Martinez 20, Neves 30, Dybala 12 (ennyi a kivásárlási ára)
Ha nagyon sok pènz lenne: Messi vagy Auba ingyen.
Távozna: Griezmann, Trincao hivatalos, Ferran, Raphinha, (amortizáció miatt)
Roberto, Dest, Alonso, Garcia, Alba, Busquets, Kessie, Lenglet, Abde, Nico, Collado, (kimaradt valaki?)
Szerintem Ferran utóbbi meccseken jóval többet nyújt, mint Fati... Jobban hajt, jobban akar! Annyi baja van, hogy jobb oldalon, ahol jó(jobb), ő a 3. számú...Nagybarcelona írta: ↑2023.04.14. 09:42:08Állítólag megvan a megegyezès Inigo Martinezzel ès Gundogannal, akik ingyen fognak èrkezni (ha Tebas hagyja )
Hoznám mèg:
Ingyen: Grimaldo, Thuram (kihagyhatatlanok), Kamada (nyitni Ázsia felè, Pedrinek kell helyettes)
Arnau Martinez 20, Neves 30, Dybala 12 (ennyi a kivásárlási ára)
Ha nagyon sok pènz lenne: Messi vagy Auba ingyen.
Távozna: Griezmann, Trincao hivatalos, Ferran, Raphinha, (amortizáció miatt)
Roberto, Dest, Alonso, Garcia, Alba, Busquets, Kessie, Lenglet, Abde, Nico, Collado, (kimaradt valaki?)
Stegen/Pena
Arnau/J.Araujo-Araujo/Kounde-Christensen/Inigo-Balde/Grimaldo
De Jong/Neves
Gavi/Gundogan-Pedri/Kamada
Dybala/Dembele-Lewandowki/Auba-Fati/Thuram
Kèsz is a fantasy Football
De ez így is reálisabb, mint Messit visszahozni sajnos.
Kb ilyesmi emlékeim vannak korábbról róla, viszont ebben a szezonban nem láttam egy Leicester meccset sem. Sajna nekem is az volt az első gondolatom, ha idejön, azt is elfelejti amit eddig tudott és ami eddig az erénye volt, ahogy a két új - Koundé, Christensen - védőket kivéve szinte minden új igazolás ....
Tielemans sérült egy ideje már, idén már nem is fog játszani. Előtte egész jó volt, volt 2-3 akkora bombagólja, mint egy ház, egyiket neveztem is az év végi itteni szavazásra. Ezt nagyon érzi, de sokan érezték ezt, mielőtt Barcelonába jöttek volna, aztán itt mindenki elfelejt lőni (Torres, Coutinho, Raphinha...), úgyhogy erre nem építenék. Egy ügyes játékos, jól lát, viszont a koncentráció nem az erőssége. Kicsit olyan, mint az elmúlt hónapokban Koundé, vagy egy öregedő Busi, a játék több elemében nagyon magas szintet tud hozni nagy átlagban, de mindig becsúszik közben egy két homály megoldás, totyogás hátul, amivel ezt anullálja, és fizikailag ő is elnyomható simán. De a szétkapott/kiöregedett Leicester 3. legjobb játékosa még így is, Maddison és Barnes után, a többiek mind nullák. Ők ketten bármilyen csapatba beférnek majd, talán Tielemans is, de ő kicsit neccesebb a fentiek miatt, de ha hármójukon múlna, a Leicester lehetne BL hely ostromló továbbra is, a többiek és Rodgers miatt fognak kizúgni a PL-ből.
Szerintem nem. TS jó nagyon, de azért ha megnézzük a jelenlegi BL8-ban milyen kapusok vannak, nem biztos, hogy bárhova beférne. Aki biztosan erősítés lenne bármelyik csapatnak (és most a sérülteket is nézzük) az Araujo, Christensen és Pedri, ők sztem beférnének akár a Citybe is.Messa írta: ↑2023.04.13. 10:06:02Mihez képest bivaly erős? A spanyol csapatok 80%-ához képest az. Az európai top klubok kereteihez képest gyenge, legalábbis szerintem. A BL topicban épp azt fejtegettem a City-Bayern meccs alatt, hogy vajon melyik játékosunk férne be egyik vagy másik csapatba? Elsőre azt mondtam hogy Araujo és TS, de utóbbiban már nem vagyok biztos, mindkét oldalon klasszis kapus véd. Ellenben nekünk ezen csapatok bármely kezdőjátékosa erősítés lenne, és ezt túlzás nélkül merem állítani.
Szóval ja, nyilván sokat erősödött a keretünk tavalyhoz képest, de a bivalyerőstől szerintem messze vagyunk, legalábbis európai szinten.
Én inkább azt mondom, van egy erős kezdő még nemzetközi szinten is, viszont a pad nagyon rövid. És sérülés/eltiltás/pihentetés/formahanyatlás szempontjából ez nagyon megbosszulja magát. És azt se felejtsük el, hogy vannak olyan játékosok, akik 1-2-3-4 év bőven van elérni a "jó kor" küszöbét. Pluszz vannak még azért kérdőjelek, akikben még megvan a lehetőség hogy top játékos legyen.Messa írta: ↑2023.04.13. 10:06:02Mihez képest bivaly erős? A spanyol csapatok 80%-ához képest az. Az európai top klubok kereteihez képest gyenge, legalábbis szerintem. A BL topicban épp azt fejtegettem a City-Bayern meccs alatt, hogy vajon melyik játékosunk férne be egyik vagy másik csapatba? Elsőre azt mondtam hogy Araujo és TS, de utóbbiban már nem vagyok biztos, mindkét oldalon klasszis kapus véd. Ellenben nekünk ezen csapatok bármely kezdőjátékosa erősítés lenne, és ezt túlzás nélkül merem állítani.
Szóval ja, nyilván sokat erősödött a keretünk tavalyhoz képest, de a bivalyerőstől szerintem messze vagyunk, legalábbis európai szinten.
Mihez képest bivaly erős? A spanyol csapatok 80%-ához képest az. Az európai top klubok kereteihez képest gyenge, legalábbis szerintem. A BL topicban épp azt fejtegettem a City-Bayern meccs alatt, hogy vajon melyik játékosunk férne be egyik vagy másik csapatba? Elsőre azt mondtam hogy Araujo és TS, de utóbbiban már nem vagyok biztos, mindkét oldalon klasszis kapus véd. Ellenben nekünk ezen csapatok bármely kezdőjátékosa erősítés lenne, és ezt túlzás nélkül merem állítani.
De ha megnézed, a jelenlegi keret nagyon erős. Drágán és sok helyről vásárolt sztárok, rutinos öregek és beérett fiatalok.
Na most, a gólpasszhoz és a helyzethez pont nem árt,ha valaki tényleg cselekkel bontja meg a védelmet. Szerintem kulcspasszok még akadnak, váratlan cselek nincsenek. Dembelének is csak annyi a csel,hogy fut, már ha nem sérül.
Fene tudja, de szerintem jelenleg ebben a csapatban a kulcspasszai, gólpasszai adnák a legnagyobb hozzáadott értéket. Ahhoz nem kéne három emberen átcseleznie magát, egyen kb. Pár gólt ez mellett is lőne.sansz írta: ↑2023.04.12. 22:59:16
A másik az az általad leírt szerepe. Szerintem Messinek pont előrébb kéne mennie,nem hátrébb. Emlékezz mi volt nálunk az utolsó elkényelmesedett 3 évében: Messi a pálya közepéről sétál fel, már Stegen is az ellenfél kapujánál lenne, mire Busiék az ötvenedik alibipasszal megvárták Messit. Amiből aztán lehetett gól is, de milyen áron..
Egy legelől levő támadó esetében nem okoz akkora gondot,ha nem támad le mindig,mintha a pálya közepén lötyögne. Felveszi az embert a társak is úgy helyezkednek, aztán kész a baj,mikor nem fut az ellenféllel,bomlik a rend.
Messi régen jóformán minden meccsen tolt egy szólót,úgy,hogy a fél pályát végigcselezte. Most is próbálkozik, szökőévente sikerülget. Két embert otthagy, a harmadik szereli. Ezért lenne jó előre,ahol eleve már csak két emberen kéne túljutnia.
Szerintem így jönne ki jobban még most is a skillje.
De ne jöjjön vissza. Az a hajó elment, nem jövőbemutató lenne most nekünk egy Messi. Jó volt, nagyon jó volt, de ígyis két évvel többet volt nálunk,mint ami egészséges volt még neki is és nekünk is.
Ez hatalmas tévút, Messi idehozatala remélem csak a szokásos trutyikavaró Laporta kamuvihara.