BarcafanTomee írta:Én azért hiányolom Rosberget. Nagy csata lehetett volna megint a két Mercis között, plusz még Vettel is nagyot ment a nyári szünetig, most a végén meg feljöttek a Red Bullok.
Így a végére kicsit lapos lett a verseny, kivétel a Hamilton szurkolóknak. Gyalázat volt ez az utolsó 3 futam a Ferraritól. Látszik, hogy még nem elég erősek egy VB címhez, de már kevesebb hiányzik, mint az előző években. Hátha majd jövőre. Mire meglenne a reális esélyük, addigra jönnek majd a szabálymódosítások. Akkor meg megint ki tudja mi lesz.

Sajnos benne volt a pakliban a műszaki hiba. Az hogy egymás után 3 hétvégén ekkora balszerencse, ez a sorstól volt elég gyomros, de lehet lejjebb ment az ütés. Az egész turbó korszakban a ferrari fejlődött a legnagyobbat, tavalyi évhez viszonyítva teljesítményben óriásit léptek előre, ilyenkor viszont nem lehet egyből elvárni a stabil megbízhatóságot. A merci a turbó korszak előtt már rég tervezte a csomagot, hétköznapi autókban is, évek óta csak csiszolják a technikát. Ki kell javítani a hibákat, főleg az időmérős tempót és jövőre megerősödve, leszegett fejjel menni előre. Kár nagyon ez a szezon, mert fej-fej melletti csata volt és számolgattuk a pontot, mázli vagy balszerencse, döntse el mindenki. Vettel viszont emberileg megmutatta mi a különbség, le a kalappal előtte!
Bottast pedig ne említsük egy lapon Rosbergel mert két külön liga. Kovalainen is kiváló ügynök volt, kellene mondani 5 finn pilótát, eszünkbe se jutna a neve...