Természetesen gratulálok a Knicksnek, azért egy nagyon küzdelmes jó kis párharc volt, igen sajnos PP összességében kevés volt ebben a PO-ban ezt nagyon megéreztük támadóoldalon.De az egészhez hozzájön a mély NY, jó edzői húzásokkal kihasználta keményen a hiányosságainkat s megérdemelten mentek tovább.
Ez a 6ik meccs félelmetes volt, olyan meccs véleményem szerint amely jellemezte az elmúlt korszak Celticsét.Az a talpra állás (olyan hangulat volt amilyenre én még nem emlékszem, pedig nem kis katlan a Garden ), azok az arcok, Bradley extázisban játszása mind mind olyan dolgok amelyre nagyon büszke vagyok, persze kellett hozzá a NY is, de pont úgy érzem, ha van egy kis eszük ebből a szériából nagyon sokat tanulhat a Knicks is.
Még Kerr mondta az 5ik meccsen, hogy a "close out" meccsek sokszor a legnehezebbek, s ehhez kellő mentális erő kell, láthattuk a NY kettőt is ellőtt s pl a 4iken nagyon fontos szituációban 2 büntit hagyott ki Melo, 5iken JR Smith nem tudta hol van 6ikon meg "leolvadtak" de végül is azért nyertek, viszont előttük a példa ahogy KG soha nem adta fel (pedig már én azt hittem 0:3 után) ahogy az egész csapatunk próbált a szériában minden tudását kiadni magából, s maga az a mentális erő ami azért jellemezte a csapatot "példa" lehet a NY előtt is, amiből ők is erőt meríthetnek a továbbiakra, mert a PO-ban ez is rengeteget számít.
Jövő?Jó kérdés

Én személy szerint KG és PP helyében letenném a lantot, s en bloc jövőre egy 1-10 közötti picket össze kellene hozni s tankolni egyet.Viszont Garnettben meg az a baj, hogy érzek még annyit hogy maradjon, meg a fiataloknak jót is tenne, Sully fejlődésének Bradleynek, többieknek.Plusz ez a 37 éves emberke a pályán még mindig olyan tartást ad a védelmünknek hogy az egészen elképesztő, s borzasztóan függünk tőle.PP már más kategória, a játéktudása nem veszett el, nem is fog, de lábon nagyon megkopott, gyakorlatilag tényleg 0 felugrással dobja el a labdákat testét kihasználva, kialakítva egy minimális helyet, de védekezésben már nagyon gyenge, ebben a szériában is próbáltuk folyamat "bujtatni" hátul, a leggyengébb emberekre ment rá, általában, de még így is néha átdobta pl Kidd.
De teljesen egyértelmű, hogy ők együtt fognak visszavonulni, így úgy érzem ennek az ideje most van, nagyon sajnálom mert rengeteg élményt adott ez a 2 úriember, Ray-Rayel kiegészülve na meg ha szigorúan vesszük a Rondo-Ray-PP-KG-Perk ötös verhetetlen volt (kár hogy csak 1 év adatot nekik a sérülések miatt.....) s Garnett meg teljesen megváltoztatta a franchise arculatát, életét.Nem mi voltunk a legszórakoztatóbb csapat, a leglátványosabb s az erkölcsi díjra se minket jelöltek volna, de a legnagyobb küzdők egyike az biztos mi voltunk.Az ész játék, a felépített figurák, a kőkemény védekezés, a szív mind jellemezték a csapatot, s ez nagyon fog hiányozni.S ebben Garnettnek fontos szerepe volt, s úgy érzem ha visszavonulnak Doc is elköszön, nem tudom mennyi erőt érez magában, hogy elkezdje újra az egészet elölről.
Idestova 10 éve ő az edző, nagyon mélyről indulva, bajnokságig, döntőig, konferencia döntői vezette a csapatot, s elmondta ő is nem egyszer, imádja Garnettet, meg azt a filozófiát ami saját bevallása szerint ő rá is ráragadt s nem tudom hogy mennyire akar ő egy ilyen közeg után, ennyire patetikus hangulatból újra egy apatikusba kerülni, s azért csak 50 felett van már, fia ott az NBA-ben ráadásul nem kezdett valami fényesen, lehet úgy van vele most már tényleg a család a fontos, eddig azért a közeg megteremtette hogy a Celtics is a családja, s imádta a srácokat.Általában Doc volt az első mindig aki elsírta magát

Egy szónak is száz a vége, nagyon sajnálom hogy valószínűleg vége, de ennek is eljött az ideje, Ainge valóban egy okos ember bízom benne megtalálja a legjobb megoldást.PP amúgy még akar maradni, szóval lehet lesz ebből még egy

De szerintem PP ha úgy alakulna hogy marad, elcserélnék valami bajnokaspiránshoz, fizuja se lenne eget rengető, meg azért tud ő még segíteni bármelyik csapatnak.Szóval hatalmas kérdőjel KG-ék maradnak vagy mennek tankolni nem hiszem hogy maradnának, s most talán a legbölcsebb egy olyan év mikor a háttérben meg kéne húzódni és rámenni a draftra.