2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Pedig teljesen jó. Azt veszem észre, hogy eléggé jól látják akik ezeket a pontozásokat összeírják - nem csak az elmúlt meccsre. FT-vel kapcsolatban is teljesen igaz amit írnak: nagyjából egy időzített bomba az ellenfél kapuja előtt, csak a detonátor hiányzik. Nagyon jól kerül helyzetbe és előbb vagy utóbb kiszakad a gólzsák, Xaviék már dolgoznak rajta és mint látjuk ők azért komolyabb feladatokat is megoldottak már.
Hát nem tudom, mondjuk most pont nem tudtam végig nézni a meccset az elejétől a végéig. Viszont a tizenegyesünket pont láttam azzal szerintem pont nem is volt semmi probléma, a pali konkrétan kivezette a könyökével a labdát azt nehéz lett volna nem befújni.LG írta: ↑2022.03.06. 19:05:16Kellenek, de idén már nem az első, hogy a játékvezetőnek is megköszönhetjük. Azért az nem reális, hogy majdnem egy éve nem fújtak büntetőt ellenünk. Azért ne legyünk álszentek, lehetett volna bőven néhányat. Én ennek nem tudok tapsolni, inkább maradt volna 1-1.Jack Napier írta: ↑2022.03.06. 18:24:49Kellenek az ilyen kiszenvedett meccsek, sokat számít majd ez a plusz 2 pont a végén.
Maradt volna 1-1? Ugyan miért? Alba kezezése nem volt tizi ugyanis abban a testhelyzetben még próbálta leszorítani a kezét. Ha( tudom “ha”) De jong vagy Ferran belövi azt a 4 százszázalékos helyzetet nincs miről beszélni! Ez az Elcse meg undorítóan ellenszenves csapat! A bírót hagyjuk szokásos Spanyol liga szint! Ami viszont aggasztó azaz, hogy Alves oldalán konkrétan egy ilyen másodvonalas csapat is azt csinál amit akarLG írta: ↑2022.03.06. 19:05:16Kellenek, de idén már nem az első, hogy a játékvezetőnek is megköszönhetjük. Azért az nem reális, hogy majdnem egy éve nem fújtak büntetőt ellenünk. Azért ne legyünk álszentek, lehetett volna bőven néhányat. Én ennek nem tudok tapsolni, inkább maradt volna 1-1.Jack Napier írta: ↑2022.03.06. 18:24:49Kellenek az ilyen kiszenvedett meccsek, sokat számít majd ez a plusz 2 pont a végén.
Kellenek, de idén már nem az első, hogy a játékvezetőnek is megköszönhetjük. Azért az nem reális, hogy majdnem egy éve nem fújtak büntetőt ellenünk. Azért ne legyünk álszentek, lehetett volna bőven néhányat. Én ennek nem tudok tapsolni, inkább maradt volna 1-1.Jack Napier írta: ↑2022.03.06. 18:24:49Kellenek az ilyen kiszenvedett meccsek, sokat számít majd ez a plusz 2 pont a végén.
Ja, látod meg se néztem, milyen poszton játszik, így nyilván nem kell új debütálásra számítani.Cseri írta: ↑2022.03.06. 15:48:24Szép szál(több, mint 1.90cm )montenegrói kapus,tavaly azt hiszem sérült volt.brownieheaven írta: ↑2022.03.06. 15:36:32A 27-es mezszámmal keretbe kerülő Carevicről tud valaki valamit mondani?
Szép szál(több, mint 1.90cm )montenegrói kapus,tavaly azt hiszem sérült volt.brownieheaven írta: ↑2022.03.06. 15:36:32A 27-es mezszámmal keretbe kerülő Carevicről tud valaki valamit mondani? Én eddig nem nagyon találkoztam a nevével, eddig bekerült bármikor is?
Érdekes döntések. Én is nagyobb variálásra számítottam, főleg hátul.