Nem sűrűn szoktam leírásokat írni a megnézett filmjeimről mostanság a FKon kívül, de mivel most az első lehetek, így megteszem
A hobbit
Nos, a filmet nagy várakozás előzte meg, azt nem kell leírni miért. Én azt mondom, ez a film hozott egy jó szintet, csalódni nem csalódtam benne, mert mégis próbáltam józan paraszti eszemmel emlékeztetni magam, h ne tegyem túl magasra a lécet, főleg, h ez csak az 1. rész lesz, amiben nyilván még nem lőnek el minden puskaport és olvasva a könyvet (mondjuk az már több éve volt, olyan sok mindenre nem emlékszek belőle), tudtam, a történetben nagyon sokat nem haladhatnak majd. Tehát a filmben nem csalódtam, de azt is el kell mondanom, h nem is adott többet. Pont egy jó film volt, amit megnéz az ember szívesen. A történet lassan folydogált, néha kicsit monoton volt a séta-harc-séta-harc ritmus, de a Gyűrűk Ura világa is nagyrészt erről szólt, ha nagyon rosszmájúak akarunk lenni. De ezekből is kihoztak látványos részeket, 3D nekem nagyon tetszett, de hát ilyen tájakkal a hátuk mögött vétek is, ha vkinek nem tetszik. Történettől tényleg ne várjon senki sokat, h itt most mennyi minden fog történni. Elég annyit említeni ezzel kapcsolatban, h erre is készültem, mert maga a könyv is vékony, na még ezt 3 részre szétszedni, amik egyenként 3 órásak lesznek.
Láthatóan több jelenetet is a Gy.U. ihletett meg, sok mindenhol visszaköszön majd. Légyen az csak egy "mezei" jelenet vagy csatajelenet.
Akinek tetszett a Gyűrűk Ura trilógia, annak gyaníthatóan ez is tetszeni fog, de tényleg nem szabad Gy.U. szintet várni, mert az rontani fogja az élményt. Várjatok egy átlagosan jó filmet és azután már elmozdíthatjátok a mércét, nálam ez felfele kúszott, egy fél ponttal.
7.5/10
(Az a teóriám meg beigazolódni látszott, h a "deokosvagyok" kritikusok csak megint hozták a formájukat és próbálták leszólni azzal, h Tarr Béla ehhez képest akciódús filmeket csinál...
Majd kíváncsian várom a ti véleményeiteket is, gondolom lesznek, akik jobban odalesznek ill. olyanok is, akik leszólják majd.