Hjajj, hát most szerintetek erre mit lehet mondani???
Majd holnap leírom, most így felvételről megnézve a meccset egy valamit had jegyezzek meg Grecki, Zozzy, Game, stb.

: Fejet kell hajtanom!
A 3-4-3 teljességgel működőképtelen. Eddig mindig rá lehetett fogni dolgokra azt, h nem lett jó a vége. Most is rá lehet. Gondolok itt Samu ismételt távollétére, Oleguer főszakácsmester-köténykirály teljesítményére, stb.-stb.
Ellenben most láttam valamit először meg igazán, mióta játszunk ebben a rendszerben is: A védők nem elég stabilak. A Barcelona játéka mindig is alapult a hátul adogatáson, a sok labdabirtokláson. Kellett a belső védőknek a magabiztos labdatartáshoz a két szélső. Ez kiesett ebben a variációban. És itt kezdődik a baj, vagy hátra kell adni a labdát, és VV előre vágja, vagy a védőnek kell előre vágni ijedtében, mert ugy letámadják, és nincs hova adni. Aztán már hiába van erős kp (so-so, gondolva Marquez és a többi vkp teljesítményére) , ezeket a kapkodós labdákat nem lehet nyugdotan megtartani, előre irányítani. Ezt a rendszert egyrészt:
-Nem képes jól játszatni Rijkaard, nem tudja, hogy mi lenne a kulcsa ennek a játéknak. Pedig illene. Én sem tudom, de nem is ülök a kispadon.
-Ilyen játékosokkal nem lehet ezt játszatni: Marquez egy labdát nem tud átjátszani védők és a kp közt normálisan, Thuram már lassu egyedüli hátsónak, Oleguert nem is részletezem. Puyol meg nem érhet oda mindenhova.

Na nem mintha Szombaton a megszokott szinten teljesített volna...
Tartom a dolgot, hogy ha veszünk egy két jó védő szellemű játékost, legyen az szélső, kp v. akármi, tudunk így játszani. Csak ehhez tényleg kell egy két magabiztos védő még, de legfőképp egy edző. Ha Rijkaard nem tudja sürgősen kitalálni azt a taktikát, amivel a maradék meccsre 100%osak maradunk, akkor nyáron pá-pá. (Igen, már én is besokalltam kicsit...

)
Na a játékról bővebben, meg a játékosokról majd holnap...
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila