2007.03.04. 23:02:36
Még nem véglegesítek, mert nyárig ráérek vele, de leigazolnám Miguelt, a jobb oldalra, szerintem nagyon tudna játszani Messivel, és védekezésben is remek képességű.
Vkp-nek nem is tudom, szerintem Xabi Alonso vkp, és akkor ő kéne, bár sokak szerint ez nem az ő posztja. Még is én úgy látom, a poolban ő labdaszerző kp., ha darálni kell, ott lenne Marquez, ha meg inkább labdát szerezni, és megtartani, és jól továbbítani, akkor meg ő.
és csatárból én kettőt is igazolnék, egyik talán nagyobbacska lenne: Quaresma vagy C. Ronaldo, a másik pedig egy igazi, vérbeli befejező csatár. Guddyt, Ezqut, és még Saviolát is elküldeném. Utóbbit én kevésnek tartom ahhoz, hogy a jövő évre tervezett nagy csapatnak tagja legyen, másrész kb. 5 percet játszhatna, mert lenne egy bomba cserénk csatársorra, aki(ke)t már föntebb írtam, másrészt meg Dos Santos is ott üldögélne...
Na szóval , az az igazi befejező csatár viszont nem tom ki lehetne. Erre kíváncsi vagyok, ki kit tartana reális, mégis megfelelő embernek ide? (csere-középcsatár)
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila