recrea írta:a vezetőség is, mert többet játszott a szezonban, mint amire gondoltunk, ez pedig nem a véletlen műve.
Az nem tudom honnan jött le, h én kevesebbet játszattam volna, mert sztem ez korrekt mennyiség volt, de azt is tegyük hozzá, hogy akkor az sem a véletlen műve, hogy a Milan, Bayern elleni meccseken, amikor mindenki a kezdőbe követelte őt, sokszor még a padra sem került be.
recrea írta: De ezt már nincs kedvem magyarázni sokadszorra, h kinek a hibája, ha nincs érkező egy pályán tartott(!) beadásra. Az, h esetleg nem használtuk ki az ő szereplésével együtt járó lehetőségeket, részben az edző és a csapattársak hibája is.
Én nem értem miért kell ebben a kizárólagosságot keresni. (OFF: Ez egyébként jellemző mostanában a fórumon, h ha valaki rosszul játszik, azt adjuk el, és ha valaki kritikát fogalmaz meg, az egyből fanyalog a többiek szerint, meg ki akar utálni embereket a csapatból, mindenből csak ilyen végletek léteznek az emberek fejében) Nem csak egy bűnbak van ebben a dologban. Az, h a csapattársak, meg a taktika hibája is, az nem azt jelenti, h a legkevésbé sem az ő hibája.
Együtt kell élni a játékkal. Egy teljesen homály indításnál sem takarózhatsz azzal, h "elvileg ott kellett volna lennie a csatárnak", hanem oda kell rúgni, ahol áll (persze ettől még a csatár is barom, de te sem csináltál semmit jól). Ha pedig nincs érkező a beadásra, nem kell beadni. Hanem visszafordulni, hátrapasszolni, csak ez már fáj a szurkoló szemének.
(és mellesleg nem ezt hívják alibinek, hanem amikor csak azért is beadod, aztán mutatod, h miért nincs érkező?)
Esetleg akkor lenne jogos, amit írsz, ha véletlenül nem lenne érkező, de ez teljesen tudatos dolog.
Amikor a múlt heti meccset néztem, akkor tűnt fel, hogy amíg Villa a pályán volt, mindig mozgott befelé a beadásokra. Messi beáll, Sanchez megkapja a labdát a jobb oldalon, mi az első dolga Messinek? Fut ki a szélre elkérni tőle. (agyvérzést is kaptam ott helyben) De most ha ennek ellenére berúgja a chilei a labdát középre, akkor az Messi hibája lett volna?
Arról már sokkal inkább lehetne értekezni, h mekkora hülyeség ez a taktika (megtettem már párszor), de ha egyszer ez van, akkor ezt kell betartani. Nem lehet úgy kifutni a pályára, hogy az egyik játékos beadná a labdát, miközben akinek érkeznie kellene, ott kéri tőle 2 méterre. Ahogy annak sincs semmi értelme, hogy állandóan Albát meg Alvest futtatják be a védelem mögé, miközben középen nem jön senki.
Na mind1, eléggé eltértünk a témától, de én még mindig tartom, h csapatsportban, de főleg a fociban nincs olyan, hogy valaki valamit tökéletesen csinál, csak aztán a csapattársak mindent elrontanak. (Na jó, max kapusnál

)