kennyke04 írta:...
1.: N nyelv tényleg mindig változik, módosul, többnyire "elkorcsosul", ezzel számolni kell, nem feltétlenül kell szeretni, de jobb megszokni szerintem. A rövidítések meg nem nagy probléma szerintem, sokkal inkább egy általános rohanás lett úrrá az emberek nagyon nagy részén, és ez dolgozik bennü(n)k, amikor a szerintem-et sztem-nek rövidítjük, vagy amikor hogy helyett h-t írunk. Nem mondom, hogy ez jó, sőt jobban szeretem talán én magam is, ha kevesebb a rövidítés benne, de nem annyira zavaró.
Amit viszont érdemes még a rövidítéseknél megjegyezni, hogy lehet megszokás is. Sokan beszélgetnem msn-n, ahol egy párbeszédet írnak le, nagyon sok rövidítéssel, hogy gyorsabb legyen, lévén egy élő beszélgetés is elég pörgős, meg jó ha épp arra válaszolsz, amit utolsónak küldtek, nem egy 3-4 üzenetre, csak azért, mert lassan gépelsz, illetve túl hosszan fogalmazol.
2.: Nem tudok egyetérteni a szülőkről és a gyerekekről szóló elméleteiddel. A legjobb példa épp az én családom. Még mindig csak 17 éves vagyok, tehát a gyerekek szempontjából nézem a dolgot, meg hallok sok mindent másoktól.
Az én szüleim nem korlátoznak, azt csinálok, amit akarok. Nem adnak pénzt, vagy legalábbis nem sokat, azt magamnak kell megkeresnem, de mindig lenne elég arra, hogy piálhassak, hogy szívhassak, vagy akármi mást csináljak. Minden csak rajtam múlik és mégse teszem meg ezeket. Végig olyan nevelésben volt részem, amilyenben nagyon keveseknek van. Mindig kaptam elég szeretetet, volt mozgásterem, de 1-2 szabályt azért "adtak" nekem, de idővel ezek is eltűntek.
Szerintem nem ott keresendő a probléma, hogy túl sok pénzt adnak (egyik barátom sok pénzt kap, és teljesen rendjén kezeli...), hanem ott, hogy hogy nevelték egészen odáig, illetve ilyenkor meg engedjenek neki teljesen szabad döntést. Én speciel teljesen ki vagyok akadva, amikor valamit csak azért nem csinálhatok (vagy magamtól nem csinálhatok), mert még nem vagyok 18, holott már rég teljesen magam döntök a saját sorsomról. A szüleim tanácsot adhatnak, de nem szólhatnak bele abba, hogy mit tegyek.
3.: Amit meg a suliban történő erőszakról írsz: bár egy igényesebb suliba (Városmajori Gimnázium) járok, nem érzem értelmét annak, hogy egy-egy "ütközést" megtiltsanak. Nem szabad hagyni teljesen elfajulni a dolgokat, de néha sokkal jobb, ha egyből kiadod magadból, ha le tudjátok még ott egyből rendezni. (Ilyenkor a normálisabb társaság egyből a helyzet kezelésére indul, ha verekedésről van szó, akkor nem körülállják a bunyósokat, hanem lefogják őket, hogy aztán lenyugodhassanak. De szóban ilyen idősen minden elintézhető.) Fiatalabb korban meg a mentálisan gyengék igazából csak ütéssel tudják magukat megvédeni. Ami egy idő után megvédhetik a további bajoktól. Ez esetben meg azzal, hogy semmilyen agressziót nem alkalmazhatnának még rosszat is tennének. (Mondom azért bizonyos kereteken belül kell tartani a dolgot!)
Szóval igazából sok összetevős a mostani helyzet, a javítása meg sokkal bonyolultabb akkor, ha tényleg jó irányba akarjuk javítani a helyzetet.