varga tamás írta:Hihetelen, amit műveltek. Szomorú vagyok, szomorúbb, mint vasárnap este.
Mi a feladata? Az irányítás, a pontos passzok. Ne mondd, Boixos, hogy R10-nek kell magára vállalnia Henry, Eto'o, Gudjohnsen, Bojan feladatát is.
nem akartalak elszomorítani, csak azt látom, h ronaldinho jóideje nem azt csinálja, amit írtál, hanem nyűglődik. esik, kel, ezt ráadásul már akkor megteszi, ha fél méternél közelebb futnak el mellette, ráadásul az elmúlt hónapok alatt folyamatosan romlik a teljesítménye. igaz, h az előző szezonban megrúgta a góljait, de annak a többsége 11esből vagy szabadrúgásból volt, ami nem baj, de nem ugyanaz, mint amikor még úgy csinált hülyét az ellenfelekből, ahogy akart, és úgy rúgta a góljait, h néhány védőgyereket előtte kiküldött a reklámtáblákra.
nem tudom, lehet, h egy új edzőnél újra magáratalálna, de ha igaz az, h a gyorsaságát nem olyan könnyű visszanyerni az embernek, akkor még ebben sem vagyok biztos.
mindenesetre nem szakemberként, hanem szurkolóként nézve úgy látom, h az a tőle régebben megszokott szint már sehol sincs, ettől függetlenül még mindig ő a legmagasabban díjazott gyerek a barcából.
viszont ha a formahanyatlása mögött az van, h inkább bulizik, mint edz, és a focival, a munkájával kapcsolatos dolgokat lesz.arja, akkor sztem nincs sok helye a brigádban, max akkor, ha radikálisan változtat a hozzáállásán. amennyiben ez a háttere a dolgoknak, úgy mindenképpen az lenne a legjobb, ha észre venné magát, de ez megint csak egy új, keménykezű edzőnél derülhetne ki, mert rijkaard ezt sem tudta/tudja kezelni.
így végülis oda lyukadunk ki, h előbb rijkaardot kell elzavarni (de hirtelen), utána,
ha így sem változik a történet, akkor ronaldinhót is, addig, amíg korrekt pénzt kapunk érte.