lluisllach89 írta:Nem is Touréhoz vagy Cambiassohoz hasonlítottam a játékintelligenciáját.
Mert ez rájuk nézve lehet sértő annyira, mint ha Masch-hoz hasonlítod Bartont.
nem is hasonlítottam hozzá Bartont, szerintem Charlie is elnézte kissé (pedig őt ősidők óta "ismerem" az nso-ról), csak azt mondtam, hogy nagycsapat játékosához képest sokat szabálytalankodik, és sok lapot szed be. de azért látom és örülök neki, hogy te is érzed, hogy a fent említettekhez képest Masc nem egy kimondottan intelligens játékos.
azóta egy unitedes haverommal dumáltam, ő azt mondta, hogy vegyem hozzá, hogy a Primera lassabb is, tehát valamelyest kompenzálja a játékvezetés különbségét a játéktempó különbsége, úgyhogy szerinte Mascherano itt is csak annyi lapot fog kapni, mint ott. mit mondjak, megnyugtatott

.
lluisllach89 írta:Pedig már gördülékenyebben tárgyalunk

Amit szeretnék még elmondani:
A Xabi transzfer kicsit érzékenyen érintette a középpályát..
A lényeg az hogy soha nem fog kreatív szerepkörben feltűnni.
De ad mélységet a csapatnak és nem egy vadállat. A Vkp poszt gond nélküli, a másik két helyre a Ini/Xavi kiválása esetén Busquets is felléphet, plusz ott vannak a fiatalok. Meg van egy Keitánk.
Sztem vele meg van oldva a kp sor gondja.
szerintem is, egészen konstruktív lett a beszélgetés, ennek örülök

. hát igen, Xabi Alonso egy ritka játékostípus a mai futballban, ez a mélységi irányító. Pirlo tudta még ezt, de most már inkább Galaschekre emlékeztet ő is (:D), meg Busquets jó még ilyen szerepkörben szerintem, akiben a vb óta folyamatosan pozitívan csalódok. szóval a Pool előző szezonbeli teljesítményét illetően igazad van, igencsak rányomta a bélyegét Xabi távozása, most hadd jöjjek a kedvenc statisztikáimmal: Lucas is 35 meccsen 9 sárgát szedett. és eltűnt a mélységi irányító, ami mindenképpen komoly probléma.
figyelj, nekem az a gondom Mascherano leigazolásával, hogy a) 22 milliós ember a padra?

nem adja. b.) ha ő kezd, Busi fölmegy Xavi helyére, Iniesta meg a csatársorba (ha Ibra távozik),
akkor ezt miért nem tudtuk Yayával megjátszani? tudom, ő már elment, szóval kár ezen flesselni, de ettől még leírhatom, hogy nekem jobban tetszett volna egy ilyen középpálya. plusz ott van Romeu, az a fiatal srác, aki állítólag nagy isten lesz vkp poszton, akkor ha őt nem akarjuk eltékozolni, nem kellett volna elé vennünk egy életkorban pont pályafutása csúcsán lévő spílert, mert így neki is nagyon sokat kell majd várnia, mire odakerülhet.
de Masc topikjában olvastam, és talán igaz, hogy keverem a stílusát a tudásával, ergo nem rossz játékos, csak nagyon durva. nekem ez a nehezen fér össze a Barcáról alkotott képemmel (volt nekünk egy Van Bommelünk ugye, és ő akkor még nem is volt olyan vészes, mint most, de nem is maradt sokat). mindegy, Masc (most elneveztem így, hosszú a neve

) itt van a csapatnál, szurkolok neki, mert szeretem a Barcát, reméljük rácáfol az eddigi hírnevére, és beválik. talán emberileg ő nem olyan nehezen kezelhető, mint Ibra, és Pep tud rá hatni annyit, hogy kevesebbet hóhérkodjon. egy biztos, amíg nem láttuk Barca-mezben, addig kár elítélni, még ha nem is annyira örülök, hogy pont ő jött. pfú, nagyon hosszú lett, köszönöm, ha valaki végigolvassa!
