2007.08.24. 17:08:58
Úgy látom, Frankie nyilatkozatát vagy kevesen olvastátok, vagy hidegen hagyott Benneteket. Megmondom őszintén, engem nem hagyott hidegen.
Először is, továbbra is az a nesze semmi, fogd meg jól-féle beszéd. Olyan rejkardos: semmi konkrétum, semmi feltűnő, olyan langyos. Ennél többet vártam volna, a frázisok puffogtatásának ideje lejárt.
Ami nagyon idegesít, az az, hogy a múltat el kell felejteni, azzal nem kell foglalkozni. Oké, hogy nem azzal kell feküdni és kelni, de nem feledhető. Arra kell építeni, és figyelmeztetni a játékosokat: ez megismételhetetlen, és többé elfogadhatatlan.
Másrészt, Yaya Touréról - szerintem - eléggé lekezelően nyilatkozott. Aszongya: ő csak egy játékos, és kész. Az év legjobb igazolása. Ne mondja, hogy ott van Edmilka és Rafa. Edmilson amióta itt van, nem nyújtott ilyen teljesítményt, mint Yaya. Igenis kulcsfigurája lehet a középpályának, ill. a középpályás védekezésnek. Ennél egy kicsit bátorítóbban is nyilatkozhatott volna róla.
Ugyanez a gondom Bojanról alkotott véleménye kapcsán is.
Emellett nem tetszik a mellébeszélés sem, a kérdésekre adott színtelen-szagtalan válaszok, ez a flegmaság. A mellébeszélés, a hímelés-hámolás időszaka lejárt. A kemény kéz ideje jött el, ha erre Frank képtelen - akkor... (a folytatást, és a véleményemet ismeritek)