2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Nem értek veled ebben egyet LG.LG írta: ↑2022.12.23. 17:12:10De a kapusuk nálam emberileg nagyon csúnyán beárazta magát a győzelem utáni viselkedésével. Egy ekkora sikert ünnepelni kell, és nem úgy, hogy az ellenfélbe belerugdosunk. Ő is komoly mértékben kivette a részét a győzelemből, de azt a szobrot, amit ezzel felépített, igen gyorsan le is rombolta, leglábbis az én szememben. Veszíteni, de győzni is méltősággal kell tudnia egy sportembernek, neki ez utóbbi most nem jött össze.![]()
Én ezt így nem jelenteném ki. Szinte az összes top csapatról el lehetne ezt mondani, akárhogy is teljesítettek ősszel. Talán a PSG kakukktojás kicsit. Max. 1-1 játékost lehet mondani klubonként, aki valamilyen szinten kiemelkedett.Peter írta: ↑2022.12.19. 13:40:59
Barca szurkolóként azt gondolom, hogy semmilyen meglepetést nem hozott ez a vb. Ezalatt azt értem, hogy a játékosaink egyénenként is és a csapatunk által játszott foci is hozzávetőlegesen ugyanúgy teljesítettek, ahogyan ősszel. Tehát - amit azért sokan tudtunk, tudunk, látunk - az a foci és ahogyan azt a focit játszottuk ősszel, sajnos a ligán kívül egyáltalán nem életképes. A spanyolok látványos bukása, kudarca a Barca szempontjából egy utolsó utáni figyelmeztetés volt a sorstól.
Nagyon kíváncsian várom, hogy e tekintetben milyen hozadéka lesz ennek a tavaszunkra nézve, mert kétség sem férhet ahhoz, ha vissza szeretnénk kerülni a BL csoportkört túlélők térképére, akkor Xavinak nagyon komolyan kell vennie a vb-ről "kapott" üzeneteket és ezekre határozottan, gyorsan kell tudnia reagálni.
Köszönjük világbajnokság, de mostantól ismét hajrá Barca!
A korrupció és a fifa kb 90 éve kéz a kézben jár.brazilfan írta: ↑2022.12.19. 17:17:42Az 1978-as argentínai vb sem volt problémamentes, az összes résztvevő asszisztált a katonai junta önfényezéséhez. A pekingi olimpia építkezéseikor egymillió embert telepítettek ki erőszakkal, a szocsi téli olimpia alatt pedig már sejthető volt, hogy Oroszország meg fogja támadni a Krímet. És korrupció minden mennyiségben.
Én is nagyon örültem Messi és az argentinok győzelmének, és nem feledkeznék meg Di Mariáról sem, akit már sokan leírtak. A 2014-es vb-t szerintem az ő lesérülése miatt bukta el Argentína, a németek elleni döntőben nagyon lehetett érezni a hiányát.
Èn is láttam sok videót és látni, h fejről kézre pattan.. nem csak egy videó van már fent! De a lényegen nem változtat ez a var a világ csalása!ktm írta: ↑2022.12.19. 23:03:28Masik kameraaallasbol latszik(twitteres linken kell csak kicsit lescrollozni), hogy nem kez, hanem a fejen csuszik meg a labda a vedonek. Argentinok se reklamaltak, ha kezezik, ki van csukva, hogy valamelyikuk ne latta volna.Ronaldinho&Barca írta: ↑2022.12.19. 16:52:01Ennyit ér ez az egész var rendszer. Biztos vissza nézték a szobában , és ezt a jelenetet észre sem vették?
Masik kameraaallasbol latszik(twitteres linken kell csak kicsit lescrollozni), hogy nem kez, hanem a fejen csuszik meg a labda a vedonek. Argentinok se reklamaltak, ha kezezik, ki van csukva, hogy valamelyikuk ne latta volna.Ronaldinho&Barca írta: ↑2022.12.19. 16:52:01Ennyit ér ez az egész var rendszer. Biztos vissza nézték a szobában , és ezt a jelenetet észre sem vették?
Az 1978-as argentínai vb sem volt problémamentes, az összes résztvevő asszisztált a katonai junta önfényezéséhez. A pekingi olimpia építkezéseikor egymillió embert telepítettek ki erőszakkal, a szocsi téli olimpia alatt pedig már sejthető volt, hogy Oroszország meg fogja támadni a Krímet. És korrupció minden mennyiségben.
csababarca írta: ↑2022.12.19. 10:39:32Így van, előző tornákon kb annyi volt, hogy felpasszolták Messinek "old meg" címszóval.
Itt bátran feltették Enzonak, MacAllisternek, Paradesnek, a visszalépő Alvareznek stb.
Ez nagy változás volt az argentinok játékában.
https://twitter.com/perseus_prodigy/sta ... poioJGBoa8
ezt csak most láttam, tegnap nem vettem észre.
érdekes.
szerencsére nem lett jelentősége.
Tudom hogy EU-s tagként leszarjuk mi van keleten, sőt a liberalizmus és az emberbaráti szeretet úgy ahogy van szitokszó nálunk, de nem tudom azt mondani a Katari VB-re hogy jó volt. Konkrétan egy 21. századi rabszolgatartó birodalom kitömött pénzzel minden döntéshozót hogy befogják a szájukat és emberek ezerei haltak meg azért hogy "mi" jól szórakozzunk. Mondjuk én nem mert pont emiatt nem voltam hajlandó nézni. Szomorú hogy ehhez a nagypofájú folyton emberi jogokért hisztiző nemzetek tapsoltak. Ha meg valaki szóvá tette le lett csicskítva. Pénz beszél... Persze Leonak örülök, megérdemelte. Szép lezárása egy karriernek. Gáz hogy pont itt ért fel a csúcsra.
Wow. Érdekes, hogy ez tényleg senkinek nem tűnt fel....csababarca írta: ↑2022.12.19. 10:39:32https://twitter.com/perseus_prodigy/sta ... poioJGBoa8
ezt csak most láttam, tegnap nem vettem észre.
érdekes.
szerencsére nem lett jelentősége.
Így van, előző tornákon kb annyi volt, hogy felpasszolták Messinek "old meg" címszóval.bence0330 írta: ↑2022.12.19. 10:35:36
Ja, nem eredményességben értem, abban nyilván, minden idők legjobbja, fura lenne, ha nem így lenneHanem azért nem az van, hogy mindent adjunk Leonak és megoldja, mint ami nálunk is ment, és náluk is évekig. Közelebb áll a dolog a PSG-ben betöltött szerepéhez szerintem.
Ja, nem eredményességben értem, abban nyilván, minden idők legjobbja, fura lenne, ha nem így lennevisca el barca írta: ↑2022.12.19. 10:31:31scaloni konkretan lenyulatkozta h mindent köré épített az elmúlt években![]()
De kaphat, idéntől szezonra adják, Benzema már ebben az rendszerben kapta. És most meg is érdemli szerintem, meg meg is fogja kapni. Erre nem lehet mondani, hogy egy év múlva már senki nem emlékszik rá.