Zozzy 5 írta:Messi nagyobb játékos, egy kivételes zseni, de ezt az elmúlt évben nem nagyon sikerült bizonyítani, ezzel szemben Ronaldo 150%-ot hozott ki magából, nagyon magas szinten játszott, úgyhogy megérdemli, kapja ő. Riberynek is jár a taps és szintén megérdemli, hogy idén 2./3. legyen a világ futballjában. Szerintem ennyi a történet, kapja meg a portugál és nyugodjanak le a kedélyek, mert már kezd unalmas lenni ez az egész.
Ennyi.
Lehet, hogy egyeseknek fáj, de idén megérdemli Cr. Maximum abba lehet belekötni, hogy kupát nem nyert. Szezon elején szerinte háromesélyes volt a laszti, de az ősz egyértelműen Ronaldo felé billentette a mérleg nyelvét. Ő ténylegesen egyedül vitt a hátán egy top csapatot, neki köszönhető, hogy egyáltalán versenyben vannak még a bajnoki címért, a portugálok sem jutottak volna ki a VB-re nélküle. Ennek egy részét Messi is elmondhatja magáról, de az év második az övé-
Ribéry helyzete kicsit más. Tényleg mindent megnyert a CSAPATÁVAL, de nem ő volt a siker kiemelkedő kovácsa. Ha nem lett volna ott mondjuk egy Schweintsteiger-Lahm duó jobban megérezték volna, mint az ő hiányát.
És ha Messinek van 4 bogyója, az utóbbi évek teljesítménye és a kettejük tudása alapján is megérdemli Cr.
Ha Ribéry kapná, akkor pedig szembeköpnék Iniesta-t.
Az pedig, hogy mennyire megy az ömlengés, kit érdekel. Végre örülhetnek valaminek, az utóbbi időben nem volt túl sok sikerélményük, akit meg zavar, hanyagolja azt az oldalt.