2007.06.07. 00:08:16
Várhidi Péter - Index.hu-ról, nyilatkozat:
Lám-lám, a kapitány is hasonlóan látta a meccset, mint mi. "Jobban futballoztunk, mint Görögország ellen, de sajnos gólt nem tudtunk szerezni" - nyilatkozta a mérkőzés után az mlsz-hu-nak Várhidi Péter. Ą"A hazaiak első gólja után voltak helyzeteink, de Carew-t nem tudtuk kikapcsolni, és ez döntőnek bizonyult. Az első félidő végén és a második elején több lehetőségünk is volt, mégis mi kaptunk gólt. Ez a találat sorsdöntőnek is bizonyult, mert villámgyorsan jött a harmadik norvég gól, holott addig úgy tűnt, fel tudjuk venni a versenyt a házigazdákkal" - mondta a válogatott élén három év türelmi időt kérő szakember.
"Igyekeztünk ellenfelünk jobboldalára játszani, mert ott éreztem megfoghatóbbnak a csapatot, és ennek eredményeként sikerült is időnként létszámfölénybe kerülnünk a középpályán, de sajnos a tizenhatoshoz érve már semmi sem jött össze nekünk. Az eredmény ellenére ebből a meccsből is sokat tanulhatunk, a mai magyar válogatott fiatal csapat, a játékosok még sokat fejlődhetnek. Ma nem tudtunk a kellő határozottsággal védekezni, Pedersennel, Iversennel és Carew-val fizikálisan nem tudtuk felvenni a harcot, és ez döntőnek bizonyult" - mondta Várhidi.
Belga - Huszonkét férfi, dalszöveg:
Igazából az időpont nem volt annyira jó, a fiúk ilyenkor aludni szoktak,
meg a nap is pont rossz szögben sütött a pályára.
Az első gólnál a Tibit elfektették egy testcsellel,
aztán a Gullit a kapus Gabesz mellett laposan a hálóba guritotta a labdát.
A második gólról egyáltalán nem mi tehettünk, a partjelző intett valamit,
mi meg minndannyian félreértettük.
A meleg is egy kicsit megnyomta a fiúkat,a hátvéd Gabesz kicsit frontérzékeny.
A 3. gólról sajnos kicsit lemaradtam, mert éppen akkor ápoltak.
A 4. gólnál éppen a Gabeszt cserélték be, és nem sikerült felvennie a ritmust.
Az 5. gól előtt lett volna egy helyzetünk, de csak a félpályáig sikerült eljutnunk.
A szünetben az edző Gabesz bá mondta, hogy figyeljünk a szélekre,
úgyhogy mindannyian kihúzodtunk, aztán középen maradt egy hatalmas üres terület.
Ez jelentette igazán a meccs fordulópontját.
Ezután az ellenféltől kiállítottak két játékost, ettől megzavarodtak a fiúk.
A Gabesz utolérte volna a Gullitot, csak megbotlott egy vakondtúrásban,
A Gullit kitette szélre a Kannavárónak, aki már várta a labdát,
a Gabesz meg üres területre futott ahol meg már nem volt senki,
onnan meg már a Gullit elfutott, de addigra már gól lett.
A 7. gól olyan gyors volt, hogy nem is láttuk, majd a videóról kielemezzük.
Aztán gyors 3 góltól megzavarodtunk egy kicsit, egyszerűen kihagytak a fiúk és gyorsan bekaptunk még kettőt.
A 13-nál a szabadrugásnál már úgy tünt, hogy mellé fölé megy a labda,
de egy arra szálló sirály tarkóján megpattant és beesett a kapuba.
Igazából fejben elfáradtunk, de jó tapasztalat volt, amit a jövőben tudunk hasznosítani.
No comment ...