2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
A végére ritka gyenge lett. Az összes csapatom 100 pont körül végzett, de ezúttal az most kevés volt. A legjobb csatárok mellé pont gyenge védők kerültek és fordítva. Ilyen sok gól mellett nagyon össze kellett jönnie egy fordulónak, hogy jó helyen végezz versenyeken.Xanthor írta:
Ne is mondd, én az utolsó pillanatban tettem ki Lichtsteiner-t és Sterling-et, Srna-t pedig véletlenül nem tettem be, mert elfelejtette az oldal a már összetett csapatomat és amikor a zárás előtt újra összetettem gyorsan a kapkodásban 2 másik Sahtar védőt tettem be.
Ne is mondd, én az utolsó pillanatban tettem ki Lichtsteiner-t és Sterling-et, Srna-t pedig véletlenül nem tettem be, mert elfelejtette az oldal a már összetett csapatomat és amikor a zárás előtt újra összetettem gyorsan a kapkodásban 2 másik Sahtar védőt tettem be.MR. TROMORT777 írta:Félidőben egy kis rövid összegzés:
- Lichtsteiner-t betettem az utolsó pillanatban, nem számítottam rá, hogy kezdeni fog. Erre Pogba gólpasszt ad neki, nagyszerű.
-Bony assziszt és gól.
- Gladkyj is bekerült a végén a Shaktharból, szintén gól.
Alakul.
Szerk: Teixeira tizit harcolt ki, Srna meg belőtte.és Jonas gól.
Ha nem is alapkövetelmény, picit hiteltelen nálam ha nem. Én is hiába láttam már szerintem több ezer meccset még sincs olyan tudásom, hogy a játék elemeit mind ismerjem, hiszen soha nem kosaraztam rendesen. És ha erről ír az ember, még ha fantasy szempontból is, akkor is úgy gondolom hogy sima laikus gondolatok lehetnek, plusz az újságírás és fogalmazáskészség se olyan, hogy na akkor üljünk neki.PCsabi írta:Ez alapkövetelmény?Bob_Marley írta:Poénnak jó, de nyilván közünk nincsen se az újságíráshoz se a megfelelő szakértelem sincs meg se a kosárlabdához se a fantasyhoz.Vagy javíts ki ha tévednék,d e te se kosaraztál soha egyesület szinten és gondolom nem is vagy újságíró. D:
Na mindegy, viccelődni lehet rajta.![]()
Igazad van, de ha maradt volna Minnyben nem biztos hogy elcserélted volna.Love-ot is kedvelem, mégis elcseréltem őt. Erről ennyitBob_Marley írta:Pont erről beszéltünk, nem fogja elcserélni érzelmi alapokon is játszik. Velem könnyebb dolgod lenne, nálam most is mindenki vihető, ha olyan ajánlat érkezik rá, ami tetszik.Érzelemnek helye nincs az én szótáramban fantasy szempontból.
![]()
[/quote]Szerinted viccből írtam, hogy őt draftold?Bob_Marley írta:üzenem Gamenek, hogy Aminu puszilja.Mondjuk azt én sem gondoltam, hogy 15 pontot fog átlagolni, de ez még semmi, 47% tripla
![]()
Majdnem.Bob_Marley írta:
Viszont MRTomori77-nek
Ez alapkövetelmény?Bob_Marley írta:Poénnak jó, de nyilván közünk nincsen se az újságíráshoz se a megfelelő szakértelem sincs meg se a kosárlabdához se a fantasyhoz.Vagy javíts ki ha tévednék,d e te se kosaraztál soha egyesület szinten és gondolom nem is vagy újságíró. D:
Na mindegy, viccelődni lehet rajta.
Love-ot is kedvelem, mégis elcseréltem őt. Erről ennyitBob_Marley írta:Pont erről beszéltünk, nem fogja elcserélni érzelmi alapokon is játszik. Velem könnyebb dolgod lenne, nálam most is mindenki vihető, ha olyan ajánlat érkezik rá, ami tetszik.Érzelemnek helye nincs az én szótáramban fantasy szempontból.
Szerinted viccből írtam, hogy őt draftold?Bob_Marley írta:üzenem Gamenek, hogy Aminu puszilja.
Elég baj és nem kell beállni a sorba. Ahogyan sok blogot se tartok sokra, mert nincs mögötte kellő szakmai tudás és sem "égetem" magamat, mert nálam sincs meg a mögöttes tudás. Legnagyobb baromságok egyike a szememben, aki kitalálta hogy blogolás.Cumbee írta:
Bob. Nem kell újságírónak lenni, hogy neten írogasson az ember, a magyarországi sporttal foglalkozó oldalakon, szerintem nagy kisebbségben vannak akik ténylegesen újságírói végzettséggel rendelkeznek.
Jaja, jól mondja Bob, egy ideje már keresgélek daily fantasyt, csak amerikai oldalakat nézegettem eddig, azok meg nem szeretik az európaiakat.MR. TROMORT777 írta:Bob_Marley írta: Na tessék...még hogy nem lenne rá igény.Kezdve azzal, hogy sok infot megtudtunk, Cumbeet (aki szintén elég megszállott.
)rögtön be is cserkészted. Régóta keres pénzes fantasyt. Én szívesen olvasnék BL fantasyról is, mert élvezet volt ezt a pár sort (mit pár, így elvinni a hév engem szokott, ami két mondat lenne az nálam is 12.....) olvasni. Én egyszer poénból modntam Gamenek, hogy kéne csinálni egy fantasyval foglalkozó podcastet aztán látom te is kacérkodsz ilyen oldallal, még a végén tényleg podcastet fogunk csinálni.
Golffal,NBA-vel, PL-lel, NFL-lel stb...
Köszi. Holnap végre lesz időm és 5-6 körül megpróbálok jönni pár BL tippel.
Podcast is jó ötlet egyébként. Én a kacérkodáson már túl vagyok, már készül az oldal, csak sajnos elég lassan, idő hiány miatt.
Pont erről beszéltünk, nem fogja elcserélni érzelmi alapokon is játszik. Velem könnyebb dolgod lenne, nálam most is mindenki vihető, ha olyan ajánlat érkezik rá, ami tetszik.varnagykrisztian írta:Én is bízom benne hogy HARDEN nyom még 1-2 ilyen hetet és Csabi majd könyörög hogy cseréljük el.Bob_Marley írta:Hihetetlen mennyiken múlik, az értékelésemnél leírtam már, pár embert pont előttem vittetek el, s baromi idegesítő hogy nem kell azokban a játékosokban eddig csalatkozni csak speciel nem nálam vannak.![]()
Én is bízom benne hogy HARDEN nyom még 1-2 ilyen hetet és Csabi majd könyörög hogy cseréljük el.Bob_Marley írta:Hihetetlen mennyiken múlik, az értékelésemnél leírtam már, pár embert pont előttem vittetek el, s baromi idegesítő hogy nem kell azokban a játékosokban eddig csalatkozni csak speciel nem nálam vannak.
Poénnak jó, de nyilván közünk nincsen se az újságíráshoz se a megfelelő szakértelem sincs meg se a kosárlabdához se a fantasyhoz.PCsabi írta:
Bob, még a végén mi is csinálunk egy NBA Fantasy Blog-ot![]()
![]()
Köszi Bob.Bob_Marley írta:Game Time Decisionvarnagykrisztian írta:Srácok Chandler Parsons-nál a GTD mit jelent?KÖSZI.
Tehát a meccs előtt dől el, hogy képes-e játszani vagy sem. Bemelegítés után.
Bob_Marley írta: Na tessék...még hogy nem lenne rá igény.Kezdve azzal, hogy sok infot megtudtunk, Cumbeet (aki szintén elég megszállott.
)rögtön be is cserkészted. Régóta keres pénzes fantasyt. Én szívesen olvasnék BL fantasyról is, mert élvezet volt ezt a pár sort (mit pár, így elvinni a hév engem szokott, ami két mondat lenne az nálam is 12.....) olvasni. Én egyszer poénból modntam Gamenek, hogy kéne csinálni egy fantasyval foglalkozó podcastet aztán látom te is kacérkodsz ilyen oldallal, még a végén tényleg podcastet fogunk csinálni.
Golffal,NBA-vel, PL-lel, NFL-lel stb...
Na tessék...még hogy nem lenne rá igény.MR. TROMORT777 írta:.....
Promo kódot kér regisztrációnál, én nem veszem észre, hogy a linkedről fellépve az oldalra bármi változna. A lobbyba dob be és annyi.[/quote]Cumbee írta:
Válaszolok itt, hátha másokat is érdekel.Cumbee írta:Vettél már ki pénzt? Engem egy ideje érdekel már a daily fantasy, annyi, hogy nekem pl az NFL lenne a legideálisabb, ami sajnos itt nincs, de az NBA és a UFC is érdekel. Érdekességként ránéztem az NBA-re és szerintem nagyon el vannak árazva a játékosok. Befizetni ma már nincs időm, de egy ingyenes tournamentet látok minimális díjazással, azt lehet kipróbálom. Gondolom ahogy jönnek a meccsek realizálódnak a fizetések, de jelenleg nagyon egyszerű egy jó csapatot összerakni, úgyhogy gyanúsan mindenki ugyan azokat a játékosokat fogja játszatni.MR. TROMORT777 írta:
Ha esetleg mostanában felnézel, akkor írj privátban. Várok egy kicsit a regeléssel, hátha tudsz még meghívót küldeni.
Vettél már ki pénzt? Engem egy ideje érdekel már a daily fantasy, annyi, hogy nekem pl az NFL lenne a legideálisabb, ami sajnos itt nincs, de az NBA és a UFC is érdekel. Érdekességként ránéztem az NBA-re és szerintem nagyon el vannak árazva a játékosok. Befizetni ma már nincs időm, de egy ingyenes tournamentet látok minimális díjazással, azt lehet kipróbálom. Gondolom ahogy jönnek a meccsek realizálódnak a fizetések, de jelenleg nagyon egyszerű egy jó csapatot összerakni, úgyhogy gyanúsan mindenki ugyan azokat a játékosokat fogja játszatni.MR. TROMORT777 írta:
Az a baj a szenvedélyem már-már túl nagy is, közelebb van a megszállottsághoz, mint a szenvedélyhez.Bob_Marley írta:
ui: ha te is hasonló szenvedéllyel vagy a fantasy iránt és egy kis közösség iránt akkor pláne szívesen olvasnám a mondandódat. Tanulni mindig lehet a másiktól és pl BL fantasyra lehet merítenék ötletet.Nem ismerem annyira a PL-t idén lett csak Digi csatornám és nem követem annyira. Szóval tuti, hogy pl nekem segítenél ha elemeznéd kicsit a PL helyzetet fantasy szempontból és biztos, hogy másnak is hasznos lehet. Plusz a másik sikere kicsit a mi sikerünk is ha pénzes ligáról van szó.
Game Time Decisionvarnagykrisztian írta:Srácok Chandler Parsons-nál a GTD mit jelent?KÖSZI.