Tromort77 írta:Az, hogy most kezd beérni az jó dolog, de mi nem várhattunk 3 évet.
Nem tudtam hova rakjam, hozom ide.
Ezt komolyan, valaki indokolja már meg nekem, hogy nekünk mióta nincs időnk ilyenre, és miért? Montoyát elvileg nem játszathatta Lucho, mert győzelmi kényszer volt. Amikor úgy volt, hogy már télen lelép, bedobta 4-5 meccsre, gyenge volt mint a bűn, el is adtuk. Vesztettünk 1 pontot is miatta? Nem. Peppel tripláztunk, miközben Victor Sánchez lenyomott 600 percet a szezonban. Baj lett? Nem. Cuenca, Tello, JDS, játszott mindegyikük nem egy meccset a felnőtt csapatban, lett valami baj? Nem rémlik. Gumbau, ismétlem, GUMBAU 250 percet kapott idén, mégse miatta estünk ki a BL-ből. Pedig volt olyan meccse, ahol majdnem 30 perc alatt szinte minden megoldása tényleg rossz volt.
Ez pont olyan szöveg, hogy nincs időnk ifiket próbálgatni, mint az, hogy Lucho elfordul a Masiától. Vannak rá érvek, pár meg is állja a helyét, de összességében nem igaz. Ezt sose bírtam megérteni, hogy egy Eibar meg hasonlók ellen mi a fenéért ne férne bele, hogy fiatalok is alkotják a kezdőt? A csapat gerince úgyis a gálakezdő, ők meg emberhátrányban is behúznák jelenleg a bajnokik javát, egy Thiago szintű ember meg aztán minden, csak nem eberhátrány - még 11/12-ben sem volt az. Persze, nem is akkora előny, hogy gálakezdőbe kelljen rakni, de bőven lehet próbálgatni mostanában, nem ezeken fog elmenni egy bajnokság sem. És ha szép lassan fejlődik, akkor lehet várni éveket is, mire eléri a csúcsformát..
De meggyőzhető vagyok, jól kifejtett ellenérvekkel lehet belátom, hogy ez nincs így. De nálam az nem állja meg a helyét, hogy nüanszokon múlik egy bajnokság, és 100%-on kell pörögni végig, mert most is tudtak játszani fiatalok, mégse vesztettünk 1 nyamvadt pontot se miattuk. Lajos ziccerein állítom több ment el..
