Nekem a tegnapi meccs színvonala elég alacsonynak látszott. Az első félidőben a gólig, ami les volt, a Real volt aktívabb. A gól után visszaálltak és az ATMA a saját taktikája ellen játszhatott. Leszűkítették a területet, így nem igen tudott helyzetig eljutni az ATMA. A másodikban a csere Carrasco cseréje nagyon jó húzásnak bizonyult mert több lehetőséghez jutott az ATMA. Végre játszottak. A kihagyott tizi sem fogta meg őket, bár a Real kontrái veszélyesek voltak, és ki is egyenlítettek egy szép elfutás után. Nem tudom, hogy Cholo taktikája volt e, de visszaálltak és ment a biztonságos játék, nem erőltették a góllövést. Pedig ebben az időszakban érezhető volt, hogy van keresni valójuk. A hátralévő hosszabbítás is, csak az idő lepörgetésével telt.
Zidan, szerintem is hibázott mikor lehozta Kroost, nem volt benne logika, még akkor sem, ha itt a reálosok magyarázzák. Az egyik legjobbja volt csapatának, onnantól a támadójátékuk vissza is esett. Az is hiba volt, hogy nem maradt cseréje, Bale már lépni sem bírt a hosszabbításban. Szerencsélye volt, hogy ez nem ütött vissza. Összességében a szerencsésebb csapat nyert, egy elég alacsony színvonalú mérkőzésen.
Akik jók voltak.:
Real, Kroos, Ramos, Marcello
ATMA, Szavics, Saul, Carrasco
Sault szívesen látnám nálunk is.

Ja majd elfelejtettem, hogy a fejszét otthon hagyta tegnap az ATMA, Pepe meg egy görény, simán ki kellett volna szórni két sárgával.