SR-ről nem csak majdnem mondtunk le.

Én már másfél évvel a berobbanása előtt elküldtem volna. Örülök Rafinha jó játékának. A sérülése és azzal együtt SR berobbanása után úgy gondoltam vége, de a szerencsés helyzetbe került. Nem hiszem h valaha kezdő lesz, de tudja a fene. SR például első pár jó meccse után mindneki csak bámult, utána stabil csere lett, akkor már sokan mondtuk h akár a kezdőbe is bekerülhet, nem is annyira a remek játéka, mint a stabil fejlődése miatt. Tavaly SR konkrétan kb a szezon kétharmadáig minden meccsen jobb és jobb volt, a végére kissé kifáradt, de ez érthető. Hasonló helyzet volt Muniré is. Mindenki mondott le róla, de folyamatosan javult, ahogy kapta viszonylag rendszeresen a lehetőséget a játékra.
Ilyet várok most Rafinhától is. Lenyomott 3 jó meccset, de még többet akarok. Munir például szezon végére remekül kivette a részét a kombinációkban és üres területre is jól mozgott. SR esetében a helyezkedés az, ami rengeteget javult szezon közbe, illetve a fizikuma. Idén sokkal nehezebb elnyomni, illetve nem is fárad ki a 70. percre, mint tavaly. Ilyet várok Rafinhától is. Szép és jó, ha lenyom pár jó meccset, de lássuk a fejlődést. Ha nem fejlődik, csak tartja a szintet, lesz egy tucatemberünk, ami nem rossz, de ha látjuk a fejlődést, akkor bármi lehet.