TripleH írta:Viszont DS annál előbb, tegnap is miután beállt Ininek nem egyedül kellett fazont szabnia a támadó játéknak a kp-n, egyből jobban ment neki is.
Denis tegnap az 5 méteres passzokat képtelen volt végrehajtani, aminek köszönhető volt az is, hogy a rohanásban képtelen volt a csapat végigvinni egy kontrát.
OFF:
Egyáltalán nem kedvez egyik fiatalnak sem az, hogy ennyien vannak 2 posztra, nem tudnak belelendülni és javulni. Éppen ezért nem tudom azt mondani, hogy reménytelenek, mert nem így van. Potenciál van mindegyikben, ráadásul a mostani teljesítményüknél is érzésem szerint többre képesek, de amíg Denis, Rafinha és Gomes hárman osztoznak a játékperceken, amikor éppen Iniesta vagy Rakitic hiányzik nem hiszem, hogy képesek lennének nem csak fejlődni, de akár egy jó konstans szintet hozni. Talán érdemes lenne letenni valamelyik mellett a voksot a következő szezonra, esetleg elválni egyiküktől. Nem gondolom, hogy a mostani helyzet bárkinek az érdekét szolgálná, aztán cáfoljanak rám.
Gomes pedig borzasztóan töketlen, rendre rosszul választ, ha hirtelen kell dönteni. Amikor pedig előtte van a terület, fél elindulni, inkább odaadja a legközelebbi játékosnak, hátha megoldja. Akkor pedig pláne eret vágok, amikor menne a kontra, nála a labda, és szegény azt sem tudja mit kéne csinálni, és jön a kék halál. Tegnap már javulófélben volt, de muszáj önbizalmat szereznie. Amihez pedig az kéne, amit fentebb ecseteltem.