Bob_Marley írta:A passzokat valóban ügyesen és határozottan megoldotta. Jól is helyezkedett és folyamatosan figyelt is hogy megjátszható legyen, ez nagyon is örömteli, ezt eddig is tudtuk, kiváló ebben. De mikor 30-40 méterre kint kolbászol és volt olyan hogy elkezdte hazafelé vinni a labdát majd megfordult az azért nekem ne mondja senki, hogy bizalomgerjesztő volt.Abban egyetértek a kevesebb néha több, nem szerepelnie kell egy kapusnak. Letámadtak jól megoldotta nagyon sokszor, de a felelőtlenség ugyanúgy megmutatkozott nála, amit viszont le kell vetkőznie.
Mit tegyen akkor, ha a védők hátrateszik a labdát, már az is az ő hibája? Ha más kapus ezeknek a felét kírúgta volna mezőnybe aligha lett volna nálunk a labda és kétszer ennyit támadhattak volna a baszkok. Azt amit említesz, hogy elkezdte hazafelé vinni egyszerűen be akarta vinni a -oson belül, hogy felvehesse, amikor látta, hogy nagyon jön a támadó akkor pedig felmérte a helyzetet és inkább lábbal játszotta meg. Szerintem ebben semmi szereplési vágy nem volt.
Abban pedig biztos vagyok, hogy a taktika része volt ez a sok hártatett labda. És lehet, hogy itt páran nem nyugodtak, ha nála van a labda, de úgy tűnik, hogy a csapattársak 100%-ig bíznak benne, különben nem vonnák be ennyire és nekem ez mérvadó, illetve elmond valamit.
Arról nem is beszélve, hogy a többi feladatát tökéletesen oldotta meg, Nagyon rossz időbenn magabiztosan fogta a labdákat, semmi nem jött ki róla, azért ezt is hozzá kellene tenni.