2016.10.04. 14:43:49
A jelenlegi Realtól én sem tartanék túlságosan, bár voltak már meglepetések a Clásicókon, és általában vízválasztó szokott lenni az első egymás elleni meccs, főleg a formát tekintve. Az Atleti ellen most játszottunk, ellenük most egy darabig nem is fogunk. A többi, tabella élére pályázó csapat meg lassan le fog szakadni, hacsak nem történnek meglepetések. A keretünk baromi erős, rég volt ennyi variációs lehetőségünk.
Ami inkább aggasztó, az ami a fejekben történik, Busi, MAtS, meg a kisfőnök egyes teljesítményei illetve hibái könnyelműségre, motiválatlanságra utalhatnak. Amennyire nem aggódom a mester taktikai képességeit illetően (főleg mivel az utóbbi két meccsen eléggé jól nyúlt bele a játékba), annál inkább tartok attól, hogy nem tudja eléggé feltüzelni a játékosokat úgy mint korábban. Ugyan Mascherano a korábbi kilengései után most lehozott két(?) stabil meccset, a Celta elleni gólok közül legalább kettő esett egyéni, nem képességbeli hibából. Ehhez hozzájön az is, hogy Neymar játéka most Messi hiányában nagyon ötlettelennek tűnik, eddig nem volt képes úgy hátára venni a brigádot, mint tavaly. Ezeket lehet ugyan kimerültségre fogni, de BL-meccseket az eddigi szezonokban is játszottunk, válogatott szünetek is voltak.
Amint mondtam, a döntései miatt nem venném elő Lucho-t, inkább azt a költői kérdést tenném fel, vezérként hogyan teljesít az öltözőben az utóbbiakban.
Remélhetőleg ez most csak egy kis kilengés volt, amiből tanulhatunk, és ha rácáfol az aggodalmaimra, előnyt kovácsol a történtekből.