Paco, mehetsz vissza ahonnan jöttél! Régen volt ilyen gyenge csatárunk, talán Gudjohnsen volt ilyen képzetlen, de most sikerült egyet kihalászni!

Szerintem nem, korábban jobban függtünk tőle, de most Iniesta és Suarez sem volt, és három már sok volt egyszerre. Sőt, most szerintem az uruguayi még jobban hiányzott, mert a többiek dolgát jelentősen megnehezítette, hogy Paco egész meccset elbújt a védők közé. Vannak akik azt gondolják, hogy Suareznek könnyű dolga van, mert tömik labdákkal, de az, hogy annyiszor helyzetbe tud kerülni, bőven az ő érdeme is, hatalmas munkát végez, hogy ez igy legyen. Múltkor ő is be lett találva, hogy más csatár is lőne ennyi gólt, ha ilyen sok helyzete lenne, ja, csak más csatárnak nem lenne ennyi helyzete.Szuszimester írta:
Az az igazság, hogy ebben az idényben Leo nélkül csak szenved a támadójátékunk, szerintem most jobban függünk tőle, mint valaha...
Nem, csak akik már egy ideje itt vannak a fórumon, az látják, hogy mennek a dolgok. 1 rosszabb meccs után világvége hangulat, meg le van írva, hogy a fos edző, meg a játékosok nagy része is, aztán jön 1-2 gála, vagy megnyert rangadó, és már megint mindenki nagyon jó.Yokozuna írta:Jó, hogy van egy ilyen nyugodt hang. Te vagy csak az igazi Barcelona szurkoló.Nero. írta:A fórum jelentős része ma is megmutatta az igazi arcát és hogy mennyire vak+divat ehhez az egészhez.
váltsál akkor csapatotAtalanta írta:Hogy ennek a fos realnak mekkora szerencséje van...Hihetetlen! Nyomorék Ronaldo!!!
Bár a Barca csak önmaga paródiája, megérdemlik!
Jó, hogy van egy ilyen nyugodt hang. Te vagy csak az igazi Barcelona szurkoló.Nero. írta:A fórum jelentős része ma is megmutatta az igazi arcát és hogy mennyire vak+divat ehhez az egészhez.
Nyilván benne van a frusztráció is. Azt viszont ne feledjük, hogy a Realnak bár most jönnek a húzós meccsei, tavasszal az ő sorsolásuk lesz könnyebb, mert akkor otthon játszák a rangadókat. Ráadásul úgy hozzák a meccseiket, hogy kulcsembereik rendszeresen sérültek, vagy formán kívül vannak. Mi lesz akkor, ha még formában is lesznek? Jó ezek ránk is igazak részben, de akkoris. Szerintem nem ártana előnnyel fordulni.Rewolution5 írta:Nem tudok csak úgy simán elmenni a hozzászólásaitok mellett, komolyan. Egy pontra vagyunk jelenleg a listavezetőtől, és ti a szezon bukásáról beszéltek?Novemberben, most komolyan? Vagy csak frusztráció kérdése, és holnap már más lesz a vélemény? Az utolsó 2 hét alapján itélitek a csapat őszi teljesítményét, meg a tavaszit is már ?
Szerinted meddig leszünk 1 pontra a Realtól?Nero. írta:Egy pontra vagyunk az éllovas Realtól akiknek a neheze még csak most jön, a BL csoportot vezetjük és elkezdesz 2007el jönni?![]()
Statok alapján pont ugyanúgy kezdtük a szezont mint 2 éve amikor simán tripláztunk. Az a baj hogy itt sokan csak végletekben tudnak gondolkodni, ha az első fordulóban hatot rúgunk a Betisnek akkor már bajnokok vagyunk, ha néggyel kuldjuk haza a Cityt akkor megvan a BL is, de ha kikapunk a mumus Celtától akkor oda a bajnokság, ha becsúszik egy olyan mint a mai (ha három órán át tartott volna a meccs se lövünk gólt) akkor Enriquét el kell zavarni. Az égvilágon semmi jele a reális, racionális gondolkodásnak, csak a végletek. Benézni a dolgok mögé már fárasztó lenne.
Akkor nem sokáig tudnál ide írogatni...Nero. írta: Komolyan mondom én simán bevezetném hogy butaságért is járjon kitiltás. Lehet hogy egy kicsit radikális lett a hsz de az ember zsebében kinyílik a bicska egy két embertől.
2 meg nem adott szabályos gól + egy tizi minimum. Azt mondtam hogy botrányos volt azt nem hogy ellenünk csalt.visca el barca írta:LOL kaptunk egy ajandék pirosat, meg a 4 perc hosszabbításból lett 8. jó, a tizi talán fújható lett volna, de nehogy elkezdjünk már bírózni.Nero. írta:a bíró teljesítménye az év egyik legnagyobb botránya volt
Akkor az elsők között kéne a tiltottak közé kerülnöd.....Nero. írta: Komolyan mondom én simán bevezetném hogy butaságért is járjon kitiltás.
LOL kaptunk egy ajandék pirosat, meg a 4 perc hosszabbításból lett 8. jó, a tizi talán fújható lett volna, de nehogy elkezdjünk már bírózni.Nero. írta:a bíró teljesítménye az év egyik legnagyobb botránya volt