Veidt_madridista írta:Nem provokáció, csak kérdezem. Ha ennyire nulla a játékunk, ha ennyire nincs koncepció, akkor miert nem kepes senki megverni a csapatot 35 meccse? Hogyan nyertünk két trófeát?
Szerintem azért vannak ilyen vélemények, mert mi a Bl-győztes éveinkben azért jóval meggyőzőbb játékot produkáltunk. Minden évben sokgólos győzelmekkel mentünk át az ellenfeleken, ráadásul rendre nehéz sorsolással, soha nem kerültük el a nagyokat, a döntőket is simán behúztuk és közben a bajnokságot is uraltuk, nem volt kérdés, hogy adott években mi voltunk a legjobb csapat.
Most itt van ez a Real, mint 35 meccs óta veretlen, regnáló Bl-győztes, ami nagyon jól hangzik, viszont ha megnézünk egy meccset, akkor valahogy mégsem egy világverő csapatot látunk. Ettől függetlenül azzal senki nem vitatkozik szerintem, hogy Zidane óta a csapat nagyon egyben van, nagyon akar és a sok győzelem most már nagyon magabiztossá tette őket. Illetve megvannak a nyerőemberek, Ronaldo, Bale és Ramos bármikor tud villanni, 90 perc rossz játék után is, ezek nagy erősségek.
Itt tényleg csak annyiról van szó, hogy az utóbbi 10 év miatt nálunk magasan van a mérce, illetve a mi győzelmeink jóval hangsúlyosabbak voltak az utóbbi időben. Aztán majd nyerünk mi is könnyebb sorsolással, botladozva, meg ti is fogtok dominálva, mindenkit lesöpörve nyerni és akkor helyreáll az egyensúly.
