Az, hogy egy csapat mennyi gólt kap az nem csak a belsővédők teljesítményétől függ. Persze értem én, hogy mire akar utalni a kép, de azért ennél árnyaltabb a dolog.
Kovbal88 írta:
Nekem idén pl. Pep hatalmas csalódás, elkölt egy csomó pénzt, majd bejelentik nyáron megint új keretet épít, pedig Pellegrini, jobb eredményeket ért el a tavalyival. Szóval szerintem, így kínos a munkája.
Áthoztam ide.
Én is többet vártam tőle előzetesen, de ahogy elindult a szezon már látni lehetett, hogy ez az év nem lesz túl sikeres, hisz valóban elvertek egy csomó pénzt, de ebből nem alakították át a keretet hanem csak olyan játékosokat vettek akik egy majdani csapatnak hasznos tagjai lehetnek. Ezek az új igazolások önmagukba kevesek, hogy kihúzzák az ürülékből a csapatot. Ott vannak a fiatalok: Sané, Stones és Gabriel, nagy potenciál van mindhárom tiniben, de jelenleg nem alkalmasak arra, hogy húzzák ezt a csapatot ( vagyis ugye Gabriel ezt megtette csak aztán le is sérült). Aztán az "idősebbek": Gündogan, Bravo, Nolito. Bravo ugyebár teljes csőd, Gündogan folyton sérült, míg Nolito egy City szintű csapatban maximum hasznos kiegészítőember lehet. Szóval ha ennek fényében nézzük meg annak a rengeteg pénznek az elverését már más a helyzet. Természetesen ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ez mennyiben Pep sara mert ha valahol hibázott az ez a pont lehetett. Könnyen lehet, hogy túlzottan hitt a csapatában és nem látta be, hogy a nagyratörő céljaihoz ez a keret édeskevés lesz. Viszont azt fel lehet és fel is kell hozni a védelmére, hogy egy nyár alatt nem igazán lehet egy simán jó csapatból egy világverőt építeni.
A Pellegrinis párhuzam pedig enyhén túlzó, szerintem. Egy olyan évben nem tudott egy jelentős kupát se nyerni a chilei amikor az összes angol nagy csapat szenvedett, úgyhogy elég nagy hiba lenne sikeresebbnek nevezni a tavalyi évet, maximum csak papíron helytálló.