Nero. írta:Nem ő az aki vagy 23szor meccselt ellenunk eddig es vagy 20szor kikapott?
Szerintem pont hogy gyengult vele a PSG. Mar nyár vegen mondtam hogy nagy hiba volt Blancot elkuldeni.
Almería élén: 1 döntetlen 1 vereség - 2007/08
Valencia élén: 4 döntetlen, 6 vereség - 2008-2012
Szpartak Moszkva élén: 2 vereség - 2012
Sevilla élén: 1 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség + 2 vereség 120 percen belül - 2013-2016
Összesen: 1 győzelem, 6 döntetlen, 14+2 vereség
Elég jó mérlegünk van ellene, az az egyetlen győzelem is egy olyan 2-1 volt, ami nekünk már az idegeben lőtt gól miatt elfogadható lenne Párizsban. Nem lesz könnyű meccs, Párizsba sem nyerni járunk. 4 próbálkozásból 1szer győztünk, Luchoval, negyeddöntőben, emlékezetes volt. Suárez bőrözése és sarkos gólja parádés volt.
Összességében én 50-50% esélyt látok, nincs papírforma. Mindkét csapat gyenge formában van, bár én PSG meccseket nem nézek, csak az eredményeiket látom. A bajnokságban megfogta őket hazai pályán mindkét nagy riválisuk - ahogy minket is -, és még két másik csapat is, a BL-ben pedig a 3 hazai csoportmeccsükből csak 1-et tudtak megnyerni, ugyancsak két döntetlen mellett.
Sérülések döntőek lehetnek, tőlünk az alapcsapatból nem szabad, hogy bárki is kiessen. Én egy döntetlennel bőven elégedett lennék, de meglepve nem lennék egy vereség esetén sem.