Slither írta:balinteer írta:Egyetértek ebben a kérdésben Slitherrel, 2 jó játékos és mondjuk az 1-2 pick for Cousins irreális, és én megvétóznám. Egyrészt a draftról is lehet jó keepereket húzni, másrészt szerintem annyit nem lehet rajta nyerni, mint bukni, hiszen DMC nem az eszéről híres, bármikor probléma lehet vele.
Nono, azert nem irtam olyat hogy irrealisan sok es vetoznam. Nalam a 2 jatekos + 2 pick meg beleferne, csak Cumbeenek ez epp hogy meguti a minimum elvarasat, es erre irtam hogy sok. En nem adnam meg, de vannak csapatok akiknek meg talan igy is beleferne. Cumbee igyis-ugyis jol fog kijonni ebbol a DMC uzletbol, a masik oldal ha megadja amit ker az valszeg bukik egy evet es utana meg kiderul.
1 valamit azért tisztázzunk. Én az elején azt írtam, hogy 1 használható csomagot szeretnék játékosokból és 2 korai picket. Volt időm gondolodni, mielőtt kitettem DMC-t a block-ra én személy szerint odaadnám a fél csapatomat és egy első illetve egy 3. köröst(ezt engedik a szabályzatot.) Mivel ennyit gond nélkül adnék, nyilván ennyit is kérek érte kezdésnek. Azzal viszont tisztában vagyok, hogy agresszívan játszok. Drafton is, FA-n is, így attól, hogy én gond nélkül bevállalnám, nem biztos, hogy mindenki fel mer annyit adni. Éppen ezért egy szóval nem mondtam, hogy ez a végső ár, ez alatt nem vihető. Aki normálisan keresett meg, meghallgatta, hogy én mire gondolok, leírta ő mire gondol, azzal tárgyalok. Biztos vagyok benne, hogy jóval kevesebbet kapok majd végül, mint amit szerettem volna, de ez van, ilyen a piac. Engem az akaszt ki, aki egyből ahogy elhangzott, hogy draft jog, kb olyan stílusban jött vissza, hogy mit képzelek, ő nem fog még draftjogokat is feladni. Utána meg jött fórumon a vétó fenyegetés, ha más feladna erősebb draftjogokat. A vétó szóra alapból rohadtul ugrok, az első szezontól kezdve mondtam, hogy a sok vétóval szét fogjátok cseszni a ligát. Most meg megy a sírás, hogy kihalt minden, senki nem cserélget már. Persze. Ha az első 2 évben nem lett volna minden 2. csere megvétózva, akkor lehet több kedvük lenne az embereknek foglalkozni cserélgetéssel.Azért nem fogok heteket tárgyalni valakivel, hogy utána pistike 1-et kattntva elcsessze 2 hét munkáját, mert az egyik játékostő akarta, a tabellán riválisa olyat kap, amivel javul 1-2 dologban, vagy csak éppen viszket az ujja és klickeléssel vakarja meg. A vétó arra való, hogy ha csalás, összejátszás van, azt meg lehessen akadályozni. Idén szezon előtt ESPN-en lehetett volna vétózni, akkor senki nem csinált semmit az ott játszók közül, Bob még le is sissegett, hogy mennyire jó csere. Itt meg mindenki vétózgat, mint a bolondok... BTW annyi t a vétóról, hogy a kamaj-Game cserét ezek szerint akár meg is vétózhattuk volna. 2 ember az miatt nyomhatott volna, mert Wiggins sokkal erősebb, 2 ember az miatt mert Turner. 1-2 nyomott volna az miatt, mert fórumon beírjuk, hogy vétó. Valaki meg nem nyomott volna, mert szerinte egyenlő. És pont itt a lényeg. Ha a 2 ember megegyezik valamiben, akkor az azt jelenti, hogy nekik mindkettőjüknek megfelel a csere. Ha neked nem tetszik, akkor szépen ráülsz a kezedre és lenyeled a békát. Mert attól, hogy te szerinted az egyik oldal nagyot nyer, még lehet egy másik ember meg a másik oldalt értékeli elég erősnek, valaki meg tök korrektnek tartja.
PCsabi írta:Cumbee írta:1-nek szívás(nekem)
Mindjárt megsajnállak

Szerintem ha a mostani szezonban erősödsz ill. kapsz még egy első köröst, már az bőven megérné neked. Ebben a szezonban hatalmas esélyes lennél (talán a legnagyobb) ill. a következő szezonnak nekimennél egy irtó erős keeper hármassal és két első körössel.
Nem kell megsajnálni, a tényeket írtam. Attól még, hogy a szabályok szerint nem tarthatom meg, attól még ez nem azt jelenti, hogy saját akaratomból cserélem el, erre kényszerülök, ha nem akarom ingyen elengedni. A gond az, hogy mindenki úgy csinál, mintha örülnöm kéne neki, mert iszonyatosan megszedem majd magam. Nem hiszem, hogy meg fogom. Van olyan opcióm jelenleg, ami ha összejön, akkor nem leszek full csalódott, de az ajánlatok 1 részénél, ha a pickeket teljesen kivennénk a képből akkor sem érné meg. Én úgy gondolkodom, hogy az a jó ajánlat játékosokban, akikre elcserélném Cousinst egy nem keeper ligában. (A pickek amit kérek, azok meg azt kompenzálnák, hogy keeper ligában vagyunk, de ezzel most ne foglalkozzunk) Szerintem ez így elég tiszta és jogos gondolatmenet. Na a gond az, hogy már maga a játékos ajánlatok 1 része is olyan volt, amire azt mondom, hogy no way, hogy megfontolnám akár egy sima ligában is. Erre jön rá, hogy az emberek jó része a pick kérsért még el is küld a vérbe. Na most kérdem én, hogy ha egy első körös keepert akit évekig megtarthat, kellene valakinek odaadnom olyan áron, amilyen áron egy évente újradraftolós ligában sem adnám, akkor miért kellene nekem boldognak lennem azért, mert a szabály arra késztet, hogy cseréljem el a játékosomat 50% értéken. Úgy csináltok, mintha iszonyatosan meggazdagodnék a dologból. Nem mondom, lehet lesz olyan deal amiből úgy szállok majd ki, hogy ha már el kellett passzolnom Cousinst a szabályok miatt, akkor nem jártam rosszul, de jelenleg azok az emberek vannak többségben, akik szimplán csak le akartak húzni és továbbra is kérdéses, hogy ha olyan csere lesz a vége, ahol nem szívok nagyot, akkor az nem lesz-e megvétózva, csak azért mert nem egy másik emberrel cseréltem.
Ismételten Bob cseréjét hozom fel példának, mert iszonyatosan magabiztosan elküldte többször is, mondván, hogy ez egy nagyon jó üzlet nekem. De nyugodtan hozhatnék még mást is, ez viszont már ki van számolva és tökéletes.
FGM FGA* FG% FTM FTA* FT% 3PTM 3PTA* 3PT% PTS REB AST ST BLK TO
1,30 1,87 0,03 0,10 0,03 0,02 -0,25 -0,95 -0,01 2,33 -0,83 0,97 -0,33 -0,55 -0,22
Mitől lenne ez nekem elképesztően szuper ajánlat? Mert nyerek pontokban ami a leglényegtelenebb kategória, illetve még assistokban, a többi fontosban pedig bukok? És ezt úgy, hogy adok egy Gibsont és egy Smartot, akiket esetleg még ki is tehetek ha felbukkan egy jobb FA, amivel még jobban javítok a csapatomon. Őket kapnám: Griffin, LMA, Schroder Ha elfogadom és lesz egy jó FA, akkor vagy meghagyom másnak had vegye fel, vagy kiteszem LMA-t? Rájátszásban ha dobnom kell valakit, Gibsont tudom dobni, LMA-t kevésbé. És ez már az a hiperszuper ajánlat, ami után hanyatt kéne dobnom magam és ez mellé már nem jár pick, mert annyit erősödök, hogy ez mellé pick már vétó is lehetne akár. Hát boccs, én nem érzem úgy.
És mégegyszer: Nem feltétlen azért sírok, mert a szabályok szerint el kell cserélnem Cousinst. Nyilván ha nem kellene, akkor örülnék neki, de ez van. Az a bajom, hogy míg más cserékben pörögnek a pickek, viszonylag kiegyenlített cserére törekszik mindenki, itt gyakorlatilag az a célja, hogy féláron lehúzzon vele mondván, úgysem tarthatod meg, örülj neki, hogy ennyit kapsz.