
a bravúroknak tulajdonítottak zöme arról szól, hogy a csatár bele lövi a labdát (máskor meg nem!) szerintem egy jó "szakmunkás" szintet képes hozni, azzal pedig egyetértek, hogy nem miatta jöttek a nagy bukták de időnként neki is van sara.
Már ne haragudj, de ezzel a fogalmatlan kapussal nyertünk BL-t és bajnokságot. Mind kettő nagyban köszönhető neki. Erre jössz a top 3-as csapattal meg a top 20 kapussal. Nevetséges, de komolyan. 24 éves és még nem egyenletes a teljesítménye, majd az lesz, ez csak idő kérdése. Komolyan valaki is gondolja, hogy ha nem ő véd, akkor BL-t és Ligát nyerünk? Eszem megáll.eimenis1212 írta:Geridoss a mai "eszmefuttatásunkhoz" még 1 dolog, és én lezártam a kérdést. Megnéztem pár oldalt, hogy 2017-ben (2016-ban) mi a legjobb kapusok listája. Általában TS-t top15-20 közé sorolják (Fifa17 ratings is így). Ezek igen szubjektív értékelések, tudom, de iránynak jó, hogy hol lehet TS tudása és valós helye MA. A Barca igencsak top3 csapat már vagy 10 éve, és gondolom ez a cél az elkövetkező évekre is. Az a nagy kérdés hogy a barca tud-e várni TS-re 3-4 évet amire beérik, és el tud-e muzsikálni addig is (mint top3-as csapat) egy top10-top20 közötti kapussal ? És egyáltalán top3-top5-re be fog érni TS 27-28 évesen? (sztem nem, vagy ha igen akkor is a top5 végén fog megjelenni a neve, nem pedig az elején)geridoss írta:
Aha, és akkor nézd meg, hogy hány éves TS,és mennyi a két kapuslegenda.
+kinek mennyi rutinja van.
És mégvalami: amit én feszegetek mindig is vele kapcsolatban, hogy ha nem egy number 15. kapusunk lenne (mert ma kb. ez a reális helye a világ legjobb kapusai között), hanem egy top3-as kapusunk lenne, akkor vajon mennyi pontot mentett volna nekünk ez idén pluszban?
ps.: és értem én h TS a 24 évesek között nagyon ott van, de sztem az ellenfeleket amikor kapura lőnek nem érdekli a kapus életkora
Pedig Bravo az utosló 3 hónapjára lényegesen visszaesett, és sajna azóta se talált magára. Tavasszal már nem hozta azt a pluszt mint előtte.Nero. írta:Bravoval tobbb mint elegedett voltam.
...és biztos vagyok abban hogy ha a következő szezonban egy Alvessel vagy egy Asensioval vágnánk neki az évnek akkor jóval kevesebb gólt kapnánk. A Real is nagyot húzott Navassal, pedig nem volt egy bonyolult igazolás.
Azert a vegevel nem teljesen ertek egyetNero. írta:Bravoval tobbb mint elegedett voltam.Nekünk sose jó semmi, az a nagy igazság.
veb: Igen, csakhogy egy Barcanak minimum B kategorias kapusra lenne szuksege, de egyebkent akar elit is johetne.
Még mielőtt valaki megvádolna azzal hogy TS ellenes vagyok, nem igaz. Pont hogy én vagyok az akit a legkevésbé se érdekel hogy milyen nevű játékos játszik én azt akarom hogy a csapatnak legyen jó és trófeákat nyerjünk. Bravoban az volt a jó hogy szinte soha nem írtunk a topicjába, és biztos vagyok abban hogy ha a következő szezonban egy Alvessel vagy egy Asensioval vágnánk neki az évnek akkor jóval kevesebb gólt kapnánk. A Real is nagyot húzott Navassal, pedig nem volt egy bonyolult igazolás.
Bravoval tobbb mint elegedett voltam.Nekünk sose jó semmi, az a nagy igazság.
írtuk is, hogy vannak esetek, mikor a kor átírja ezt, de általánosságban elmondható, hogy a kor nagyon is számít a kapusoknál.visca el barca írta:kor nem kifogas a 18 eves donnarumma alazza a fel vilagot. ő, buffon, de gea, neuer, courtouis a top nalam utana jön az oblak, handanovic, lloris vonal utana meg ts 100 masik kapussal (leno, rui patricio. sommer stb)
semmiképp nem röhögtetlek. Nem is írtam listát. (naná h a meg sem hivatkozott listára reagálsz, meg az általam SZÁNDÉKOSAN zárójelesen megemlített Fifa17-re)csababarca írta:
Szóval a lényeg, hogy ne röhögtess már ilyen idióta rangsorokkal, ahol olyanok előzik meg mint akiket fent írtam.
Geridoss a mai "eszmefuttatásunkhoz" még 1 dolog, és én lezártam a kérdést. Megnéztem pár oldalt, hogy 2017-ben (2016-ban) mi a legjobb kapusok listája. Általában TS-t top15-20 közé sorolják (Fifa17 ratings is így). Ezek igen szubjektív értékelések, tudom, de iránynak jó, hogy hol lehet TS tudása és valós helye MA. A Barca igencsak top3 csapat már vagy 10 éve, és gondolom ez a cél az elkövetkező évekre is. Az a nagy kérdés hogy a barca tud-e várni TS-re 3-4 évet amire beérik, és el tud-e muzsikálni addig is (mint top3-as csapat) egy top10-top20 közötti kapussal ? És egyáltalán top3-top5-re be fog érni TS 27-28 évesen? (sztem nem, vagy ha igen akkor is a top5 végén fog megjelenni a neve, nem pedig az elején)geridoss írta:
Aha, és akkor nézd meg, hogy hány éves TS,és mennyi a két kapuslegenda.
+kinek mennyi rutinja van.
megint megfogtad a lényeget.Nero. írta:Ilyen alapon akkor Gomest se zrikáljuk mert még fiatal. .
Neuer 24 évesen ugyanúgy megkapta félpályáról a gólját hogy csak ezt említsem. Nem Mats hibája az idei szereplésünk,rá lehet a legkevesebb panasz.csababarca írta:van közöttük 7 illetve 14 év.eimenis1212 írta:Ha Neuer helyén ma TS áll mennyit kapott volna a Bayern? 4-et, 5-öt? A ficakos védésére az elején, vagy az 6 m-es Bale fejesre azt szajkóztuk volna ha TS áll a kapuban: "ezt nem lehetett védeni. Nem a kapusé volt." Ja.....Hihetetlen miket megfogott Neuer. Na ilyen egy igazi kapus. Vagy amit Buffon csinált tegnap.... Csak azoknak akik nem értik mi hiányzik TS-ből nézzék meg ezt a két kapust...
Nézd meg Neuer miket csinált 24 évesen, meglepődsz.
van közöttük 7 illetve 14 év.eimenis1212 írta:Ha Neuer helyén ma TS áll mennyit kapott volna a Bayern? 4-et, 5-öt? A ficakos védésére az elején, vagy az 6 m-es Bale fejesre azt szajkóztuk volna ha TS áll a kapuban: "ezt nem lehetett védeni. Nem a kapusé volt." Ja.....Hihetetlen miket megfogott Neuer. Na ilyen egy igazi kapus. Vagy amit Buffon csinált tegnap.... Csak azoknak akik nem értik mi hiányzik TS-ből nézzék meg ezt a két kapust...
Aha, és akkor nézd meg, hogy hány éves TS,és mennyi a két kapuslegenda.eimenis1212 írta:Ha Neuer helyén ma TS áll mennyit kapott volna a Bayern? 4-et, 5-öt? A ficakos védésére az elején, vagy az 6 m-es Bale fejesre azt szajkóztuk volna ha TS áll a kapuban: "ezt nem lehetett védeni. Nem a kapusé volt." Ja.....Hihetetlen miket megfogott Neuer. Na ilyen egy igazi kapus. Vagy amit Buffon csinált tegnap.... Csak azoknak akik nem értik mi hiányzik TS-ből nézzék meg ezt a két kapust...