zola8787 írta:Vona lemondását elfogadták, még a mandátumáról is lemondott. Leagalább ő betartotta a szavát. Kíváncsi vagyok, hogy ki lesz a következő, akit majd választás előtt a fidesz lebuzza, learabozza, zsidózza, soros bérencezi.
Gyurcsány meg továbbra is király

Nálam Toroczkai tűnik a legesélyesebbnek.
Annak ellenére, hogy nagyon sajnálom a palit, abszolút megértem. 8 év alatt nem igazán tudtak előre lépni, viszont az emberek megszokták a fejét, mint örök második.
Gyurcsányt még mindig Orbán tartja életbe, amíg az az ember szabadon van addig nem lesz normális baloldal.
Nekem meg még mindig gyanús, mind a részvételi százalék eltérés, mind a hajszálpontos 2/3, de ha valami volt is a háttérbe, úgyse derül ki, max 20 év múlva. De tényleg komoly, kikerülhetetlen téma volt már hónapok óta, mindenhol szóbajött a szavazás, és csak 2 féle emberrel találkoztam (Jobbikos, bizonytalan). Konkrétan nem látni fidesz szavazókat, de ez talán csak az én környezetem.
Még mindig hihetetlen csalódás, sajnos ezt érdemli a sok idióta, majd ha 10 év múlva nem lesz kinek az adójából nyugdíjat fizetni, meg mindenki csak Skype-on tud majd beszélni a gyerekével/unokájával, majd akkor leesik mindenkinek, hogy valamit elkúrtunk. Vagy talán még akkor se.