ZolTano írta:Bajnok csapat!!!
Azért azt tényleg nem értem, hogy a BL miért számít sokkal fontosabb és erősebb kupának, mint a bajnokásg. A Reál fórumát is olvasva az jön le, hogy a bajnokság kit érdekel a Bl, na az valami és minden évben sokkal inkább a BL mint a Bajnokság. A szakma viszont a bajnokságot értékeli többre, persze csak ha a top 4 bajnokságról van szó, jelen esetben ráadásul a legerősebb bajnokásgról beszélünk, és lehet veretlenül lesz meg. Szóval szerintem a bajnoki aranynak legalább akkora értéke van, mint a BL-nek. Kupával együtt meg még különlegesebb. Nem volt ez rossz év,sőt kiválónak mondható, remélem a BL-ben jövőre a szerencse is mellénk áll, mégha idén nem is az miatt estünk ki.
Hajrá Barca!
Ahogy már mondtam, leginkább az jellemez egy kupát, hogy kik azok, akik harcoltak érte.
A spanyol kupában az utóbbi időben olyanok nyertek(vagy voltak közel - legjobb 4), mint a Barca, Real, Atletico, Sevilla, Bilbaom vagyis egyértelműen a legerősebb spanyol csapatok, ezért számít komoly címnek a kupa (szemben mondjuk pár éve az angol ligakupával, ahol Wigan-ek és Swansea-k voltak a tűzközelben).
Hasonlóan a spanyol bajnokság értékét az adja, hogy az első 8ban olyanok vannak, mint a Barca, Real, Atletico, Valencia, Villarreal és Sevilla, akik az utóbbi 10-15 évben rendszeresen ott voltak a BL/EL legjobbjai között (még a Villarreal is majdnem BL döntőzött nem is olyan rég). Ezért tartom nagyon értékesnek a spanyol bajnoki címet (szemben pl egy némettel vagy franciával). A másik, amiért nagy érték, az, hogy itt nem sok minden múlik a szerencsén. Itt tényleg a legjobb nyer, miközben mind a kupában, mind a BL-ben ott a szerencse faktor.
A BL-t is az ellenfelek teszik értékessé. Ilyen ez.
Szerintem a BL és a bajnokság kb egy szinten van. A Realosok, akik persze képtelenek a sok sztárból összerakni egy hosszú távon jól működő csapatot persze lenézik a bajnokságot, mert képtelenek benne bármit felmutatni ismét.
BL győzelmet amúgy már megéltem párat a Barcával, de veretlen bajnokságot még nem. Egy veretlen bajnoki szezonnak jobban örülnék, mint egy BL címnek, azt hiszem. Remélem is, hogy EV nem sokat rotál (max 1-2 poszton) a hátralévő meccseken.