kristop írta:lesliejr12 írta:Ezért voltam mérges a római meccs alatt, mert tudtam, hogy sem a Bayern, sem a Juve, se a City nincs olyan állapotban, hogy ezeket kiejtse, a Pool meg nekem túl szeszélyes.
hat, pedig nekem pont ugy tunt, hogy mindharom csapat olyan allapotban van, hogy kiejthette volna oket, de a kulso dolgok megint beleszoltak.
de erted, ugyanennyi erovel mi is lehetnenk a dontoben, ha a romanak nem fujjak be azt a tizit a masodik meccsen, vagy ha az utolso percben mi is kapunk egyet. akkor hirtelen jobb csapat lennenk? dehogy. ugyanannyi problema lenne a csapattal, az eredmenyek persze ezt eltakarnak. mintahogy most is sokan elegedettek a csapattal a duplazas miatt, masokat meg pont nem erdekel.
Csak nekünk van rutinunk, tapasztalatunk velük szemben, míg az említett csapatoknak nem sok.
Úgyis írhatnám, hogy sok újat egymásnak mutatni már nem tudunk.
A többit adom, egy-egy gól v rossz ítélet eldönthet egy egész szezont, de csak úgy véletlenül címet védeni a BL-ben nem lehet.
Külsős dolgok mindig vannak, de a Bayern 38x próbálkozott kapu felé és így esett ki. Csak magukat okolhatják. Meg az agyon istenített Lewandowski-t, aki az ilyen meccseken legtöbbször egy nagy nulla!
Össze kell szednünk magunkat, jövőre hagyni kell a francba a kupát, már 4x megnyertük sorozatban. Olyan keretet úgyse raknak össze Bartoék amivel végig rotálva 3 fronton harcolhatunk.
Csak így a keret magja, akik hoznák az eredményeket, szétesnek mentálisan áprilisra.