La Masia - Barça fiatalok

Ki hogy teljesített legutóbb? Ki milyen formát mutat, kik a kedvenceid? Mondd el itt! - Az első csapat játékosai, a La Masia, a vezetőedző és a régmúlt csillagai kapnak itt helyet.
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2355
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2018.12.05. 20:41:43

geridoss írta:Mikor Xavi, Ini, Messi felkerült a csapathoz, akkor sem volt másodosztályban a B, sőt talán negyedosztályban volt. A kutyát nem érdekelte, a folyamatos játéklehetőség volt a fontos felnőttek között a fiataloknak. Nagyon nem tetszett, amikor a másodosztályba felkerült a csapat és kvázi egy eredménykényszer alakult ki ott, és igazoltak össze-vissza mindenféle középkategóriás embert, akik elvették a fiatalok elől a helyet. Jobban bejönne az a koncepció, hogy bár alacsonyabb osztályban, de nyugodtabb környezetben, még egy viszonylag kisebb nyomás alatt szokhatnak bele a felnőttek közti fociba a srácok.
Azért, az nem tegnap volt amikor felkerültek, hanem 15-12 éve azóta változott ez meg az a fociban is. Viszont nem hiszem, hogy Valverde a megfelelő ember, hogy fiatalokat építsen be. A Pep-éra óta Muníron és Roberton és Rafinhan kivül nem is tudom került-e be valaki a nagy csapatba. Egyedül talán Roberto az akinek helye van, de neki se volt rövid útja idáig. Pedig jó lenne egy-két fiatalat évente beépíteni.
Avatar
geridoss
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2791
Csatlakozott: 2008.11.30. 23:00:46
Tartózkodási hely: Eger

2018.12.05. 13:03:32

Mikor Xavi, Ini, Messi felkerült a csapathoz, akkor sem volt másodosztályban a B, sőt talán negyedosztályban volt. A kutyát nem érdekelte, a folyamatos játéklehetőség volt a fontos felnőttek között a fiataloknak. Nagyon nem tetszett, amikor a másodosztályba felkerült a csapat és kvázi egy eredménykényszer alakult ki ott, és igazoltak össze-vissza mindenféle középkategóriás embert, akik elvették a fiatalok elől a helyet. Jobban bejönne az a koncepció, hogy bár alacsonyabb osztályban, de nyugodtabb környezetben, még egy viszonylag kisebb nyomás alatt szokhatnak bele a felnőttek közti fociba a srácok.
"Látta a Real Madrid Villareal elleni 6-2-es győzelmét?" " Nem láttam, viszont emlékszek egy 6-2-re a Bernabeuból..." /Joan Laporta/

Visca el Barca!
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.12.05. 05:36:58

Két lehetséges koncepció van a B csapat rendeltetését illetően. Az egyik szerint cél a másodosztály és oda lehet igazolni azokat, akikben látnak perspektívát és hajlandók megméretni magukat a Barca B-ben. A másik lehetséges út: maradni a harmadosztályban, kivételképpen igazolni a csapatba kívülről,viszont szabad utat adni a legfiatalabbaknak is, hogy bizonyítsanak felnőtt ellenfelek ellen. Úgy látom, koncepcióváltás történt az utóbbi javára és Seguraval szemben Abidal győzött. Helyeslem.
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.11.02. 02:26:59

dinnyesz írta: Melyik fiatal jobb játékára gondolsz? Szerintem Alenán kívül senki nem mutatott semmit sajnos. Alenának meg szerintem mindenképp 1 kölcsön kéne mert ennek így tényleg nincs sok értelme. Remélem a visszavágón többet látunk majd a fiataloktól.
Alenanak azonnali hatállyal meg lehet szüntetni a játékát a B-ben és leültetni a kispadra. De szerintem Chumi is kiérdemelte a kispadot úgy, hogy sérülés esetén be is áll.
dinnyesz
Jugador del Barça
Hozzászólások: 174
Csatlakozott: 2017.12.26. 17:46:41

2018.11.02. 01:24:53

Samper írta:A hétvégén kiderül, hogy a kupában mutatott jobb játék mennyit lendít egy fiatal sorsán a keretbe kerülés tekintetében. Ha semmit, akkor annak van igaza, aki menni akar, ha ajánlatot kap.
Melyik fiatal jobb játékára gondolsz? Szerintem Alenán kívül senki nem mutatott semmit sajnos. Alenának meg szerintem mindenképp 1 kölcsön kéne mert ennek így tényleg nincs sok értelme. Remélem a visszavágón többet látunk majd a fiataloktól.
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.11.01. 22:49:54

A hétvégén kiderül, hogy a kupában mutatott jobb játék mennyit lendít egy fiatal sorsán a keretbe kerülés tekintetében. Ha semmit, akkor annak van igaza, aki menni akar, ha ajánlatot kap.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2018.09.18. 13:51:03

2-kor ifi BL a PSV ellen, ha valakit érdekelne:

FCB Juvenil A: Arnau Tenas - Rosanas, Comas, Rojas, Miranda - Lucas, Orellana, Monchu - Konrad, Abel Ruiz, Nils

Pad:
Alejandro, Pol, José Martínez, Nico, Álvaro Sanz, Serrano, Ansu

YouTube linkről most nem tudok, úgyhogy ilyet tudok adni csak streamnek: KATT
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.09.02. 12:49:47

Látszik, hogy egyelőre a harmadosztály túl erős azoknak, akik még tavaly az ifiben játszottak. Hagyni kell az edzőt megbirkózni a feladatokkal és el kell halasztani a B-sek felhívogatását edzésekre, kupameccsekre. Kényszerből Miranda lehet kivétel.
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18367
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2018.09.01. 20:10:49

Nagyon egysíkú játékos sajnos. Egyébként eladtuk nekik, ha jól emlékszem.
Phil07
Barça B
Hozzászólások: 92
Csatlakozott: 2018.01.06. 19:10:51

2018.09.01. 19:42:38

Van ez az Adama Traoré srác, most lőtt Wolvesban győztes gólt..4-5 éve nagyon csíptem a játékát, de teljesen elfelejtettem, hogy mivan vele.. brutál, hogy megy az idő :lol:
Szóval mi őt 100%-ig eladtuk, vagy van még bármiféle opciónk rá, vagy valami kisbetűs rész a szerződésében?

Számomra tehetséges srácnak tűnt, ha jól emlékszem nagy csapatban is volt 1-2 meccse.
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.09.01. 06:48:49

A B-ből Wagué,Araújo,Ballou és Carevic EU-n kívüliek. Adott esetben sem játszhatnak az A -ban bajnokit, illetve BL-t?
Avatar
BarcafanTomee
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2574
Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58

2018.09.01. 00:40:11

Mèg az előszezon végén Miranda mellett tette le a voksát EV. Meg Vermaelen is ott van ha nagyon kell.

Szóval logikus, Cucu kölcsönadása, kell neki a játék. Reméljük meg is fogja kapni a esélyt.
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10672
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2018.08.31. 23:54:22

Ez mind szép és jó, na de ki lesz a cserehátvédünk akkor?

Elvileg Cucurellát nézték ki helyettesnek, erre most kölcsön adják?

Ennyire meggyőzőbb volt Miranda?
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.08.31. 22:30:41

palesz77 írta:Cucu :arrow: Eibar

Hivatalos. Kölcsönbe megy, ők állják a fizetését, és lesz rá opciójuk év végén. Azt nem olvastam sehol, hogy ezután nekünk lesz-e rá visszavásárlási opciónk, pár helyen láttam ilyet, de nem tudom mennyire hivatalos.
Valahogy félrecsúszhatott a fejlődése, nem csupán az történhetett, hogy feltűnt Miranda a láthatáron. De hogy mi, arról jó volna előbb-utóbb hallani is valami kompetens véleményt.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2018.08.31. 21:40:10

Cucu :arrow: Eibar

Hivatalos. Kölcsönbe megy, ők állják a fizetését, és lesz rá opciójuk év végén. Azt nem olvastam sehol, hogy ezután nekünk lesz-e rá visszavásárlási opciónk, pár helyen láttam ilyet, de nem tudom mennyire hivatalos.
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.08.26. 21:07:22

Gyenge ez a B - még ezen a szinten is.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2018.08.26. 19:22:36

10 perc múlva élőben az első bajnoki:
Katt

Kezdő:
Ezkieta - Morer Mingueza Cuenca Miranda - Collado Ferran Puig - Ballou Mujica Pérez

Pad:
Carević, Chumi, Cucurella, Monchu, McGuane, Kike, Abel Ruiz
knor
Jugador del Barça
Hozzászólások: 193
Csatlakozott: 2007.02.04. 23:33:29

2018.08.26. 19:19:50

Avatar
brazilfan
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1680
Csatlakozott: 2018.02.26. 09:49:51

2018.08.22. 11:04:53

https://www.eurobarca.hu/rovidhir/a-bar ... -golokkal/" target="_blank

Ha Cucurella így akarta, akkor nemcsak a rúgótechnikáját kell dicsérni, hanem a helyzetfelismerését is. De ha beadásnak szánta, akkor is szép gólt lőtt.
Avatar
Chino
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8579
Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
Tartózkodási hely: Debrecen

2018.08.11. 11:43:40

MQuCsabi írta:Most látom, hogy Juan Camara eligazolt a B ből. Ő hogy tolta?
Ő korábban tolta itt huzamosabb ideig, utána kölcsönből kölcsönbe ment. Nem volt szerintem egy nagy durranás, de egy megbízható szintet mindig hozott, egyszer-kétszer bemutatkozott a kupában is. Azt hiszem első meccsén már assistot is adott.
Nahuel távozásával azt hittem ő most már marad, így szerintem biztos lesznek még érkezők. bár előbbi játéka nekem nagyon tetszett, plusz iszonyatosan gyorsan beilleszkedett.
Főleg, hogy Galarreta és Alena sincs már ott. Egy Busi/Ferran-Puig-Monchu/Alex kp sor még elég tapasztalatlan. Ha a feljutás a cél kell pár rutinosabb ember is. Egy olyan játékos, mint Galarreta szerintem jót tett a csapatnak.
Forca Barca!!!!
Avatar
MQuCsabi
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6344
Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
Tartózkodási hely: Budapest

2018.08.11. 08:45:36

Most látom, hogy Juan Camara eligazolt a B ből. Ő hogy tolta?
Kép
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2018.08.07. 21:30:59

Mate Morey fél évre kidőlt, térdsérülés - meniszkusz -, műteni is kellett. Fantasztikus.. :?

Galarreta meg megy a Las Palmasba közben, 500e+200e változók.
Samper
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3846
Csatlakozott: 2014.10.22. 16:22:27

2018.08.06. 10:38:25

A túrán Puig és Miranda győzte meg Valverdet, Abel Ruiznak van még némi esélye, ha nem marad Paco és munkába áll Oriol Busquets is. Másnak ősszel nincs esélye az A környékén. A B.-ben kell nagyot bizonyítani annak, akiknek nagyobbak az ambiciói.
Avatar
hajnesz
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1569
Csatlakozott: 2009.05.04. 19:45:30
Tartózkodási hely: Szeged

2018.07.30. 13:35:00

Kovbal88 írta:Sokkal jobban oda kellene figyelni a fiatal játékosokra, azoknak is karriert biztosítani, akik nem képesek bekerülni a nagy csapatba. Ami lássuk be nem is könnyű. A mostani keretet nézve, talán egy jobbhátvéd és egy védekező középpályás poszt van, ahova fel lehet kerülni, amúgy megvagyunk. És ott se jut sok játéklehetőség.

Viszont mehetne a kölcsönbeadás ezerrel, opciókkal, extrákkal, pl x játékperc után, jóval olcsóbb a játékos, valahogy vonzóbbá tenni, a kisebb csapatok számára, hogy nálunk vásároljanak.
Oda az is kellene, hogy olyan játékosokat neveljünk, akik más csapatokban is stabilan megállják a helyüket, nem csak passzolni és forogni tudnak :D
Kovbal88
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2355
Csatlakozott: 2013.07.17. 16:50:38

2018.07.30. 11:05:05

MQuCsabi írta:Csak az utolsó sorhoz: Beleszürkül a mezőnybe, mint mindenki, mikor meglátja, hogy edzésen sem kell úgy pörögni, mint kint.
Ahhoz képest Szalai Ádám se került be a legjobbak közé, pedig nála volt talán a legnagyobb felhajtás, mint tehetséges fiatal játékos.

Pedig talán a Barca akadémiájára bekerülni még nehezebb lehet, mint a nagy csapathoz.
Válasz küldése