MessiNeymarSuarez írta:
3. Nem nyertünk az odavágón, nem úgy mint a Real és a PSG
Talán jobb is így, a Roma ellen mi is megtapasztalhattuk, hogy nem akkora előny az. Azért legalább egy idegenbeli góllal nyugodtabb lennék.
MessiNeymarSuarez írta:4. A srácok láthatták hogy mit műveltek a lenézett csapatok kedden és szerdán, így remélhetőleg fel sem merül Messiékben hogy egy kicsit is lenézzék a Lyont, és túlságosan nyeregben érezzék magukat.
Ennek ellenére kemény küzdelem lesz, remélhetőleg Barca továbbjutással.
Négyszer zsinórban azért csak nem fog megtörténni.
Mentálisan fog úgyis eldőlni az egész. Ha Messiék fejben ott lesznek és igazán akarják ezt a továbbjutást akár vért is ihat a Lyon.
Ami pozitív előjel lehet, hogy biztos okultak a srácok a tavalyiból és nem lépnek kétszer ugyabba a pocsolyába, illetve hazai pályán nem sűrűn okoznak gondot az ellenfelek, főleg a Bl-ben. A Spurs-t nem venném ide, egy tét nélküli meccs volt, ahol szinte B-csapattal álltunk ki, az angolok meg az életükért harcoltak. Tavaly sem az otthoni meccsekkel volt a baj.
Plusz az utóbbi időben már sokkal jobb a helyzetkihasználásunk, ha negyedannyi helyzetünk lesz, mint az odavágón gólokkal nyerhetünk.
Ennek ellenére nem vennék mérget a továbbjutásra, csak nagyon bízom benne. A Real két, egymás után gyorsan lejátszott kemény Klasszikus után fogadta a teljesen friss Ajaxot, a PSG meg olyan amatőr módon kezelte a meccset, mintha először játszanának egyenes kiesésben.
Szóval a körülmények adottak, ha nem csak a mezt viszik ki Messiék tovább kell jutni, főleg hazai pályán.