csababarca írta:Kár ezen idegeskedni.
sose nyerünk BLt, ebben a sorozatban örök lúzerek maradunk.
azt, hogy kétszer eljátszuk egymás után hogy 3 gólos előnyről kiesünk, azért mert nem tudunk idegenben egy gólt szerezni, az sokat mondó.
ahogy az is, hogy ma azok mondtak csődöt, akik a szezonban eddig a legjobbak között voltak. Lenglet, Alba, Piqué pl.
De mondhatom Rakiticet is a mai után, vagy Messit.
Lajost, Coutinhot, Busquetset nem említem itt, mert tőlük ennél többet nem lehet várni.
Ernőt annyiban elő lehet venni, hogy az odavágón tisztán látszott, hogy akkor kerekedtünk felül, amikor Roberto felment a kp-ra, és Cout kivettük a csapatból.
Ma is megtette ezt, de már iszonyat későn, amikor extázisba került a pool.
De 3-0ás odavágó után nem lehet kiesni egyszerűen, senki ellen, semmilyen csapattal.
Úgyhogy, tényleg ez van, otthon nagy királyok vagyunk spanyolhonban, de a BL nem a mi terepünk.
Sose lehetett volna ilyen könnyen BL-t nyerni mint idén, és az odavágó után erre minden sansz meg is volt.
Az élő közvetítéses topicba már próbáltam írni, (csak közben vége lett a meccsnek és lezárták) nálam 8 - 10 ember maradhatna a csapatból.
Piqué, Busquets, Coutinho, Suárez a távozók között lenne.
Igenis egy új edző kéne ide, aki mentálisan tudna hatni a csapatra, mert Valverde erre alkalmatlan, nem tudja kezelni a sztárokat. Klopp most bebizonyította, hogy ő igen, lehet, hogy meg kéne próbálni idehozni. Lehet, hogy Guardiola - val is meg kéne próbálkozni, de ő már párszor kijelentette, hogy nem jönne.
Radikális változás kell, mert ez semmire nem lesz jó.