Chino írta:...
Ez igaz, ezért is vagyok mocskosul mérges Valverdére.
Guardiola, Lucho, de akár Cruyff is önként felállt volna teljes szégyenérzettel a padról 1 vagy 2 ilyen istentelen nagy történelmi zakó után, pedig az említett emberek(főleg Guardiola és Cruyff) mennyivel többet tettek a Barcáért mint Valverde.
Erre ennek meg nem volt más dolga, mint utána széles vállal kiállni flegmázni, hogy köszöni szépen nagyon jól van, miután 2 olyan soha nem látott zakót sikerült véghez vinnie a csapatával(ráadásul zsinórban), ami jó ha ezen kívül összesen 2-szer előfordult a BL/BEK történelmében
Viszont ilyenkor az elnök dolga lenne kiállni, és szépen elbocsátani.
Kivéve ha az elnöknek olyan edző kell, aki egy báb, és nem meri kirakni padra akik nem a kellőképp teljesítenek, és garantáltan kezdők maradnak.
Guardiola, Lucho ezeket mind meglépte, tényleg meg is lett az eredménye. Hol lett volna 2009-ben triplázás, vagy 2015-ben triplázás, ha Guardiola nem küldi el a kiégett Ronaldinhot, Decoval akik részegen jártak edzésre, vagy Lucho aki többek között Xavit rakta ki a kezdőből, és mellette megtalálta a fontos feladatát is?!..
2018:
https://www.youtube.com/watch?v=B4OivXujbGM" target="_blank Roma-Barca 3-0
2019:
https://www.youtube.com/watch?v=16y8CZ3oEDs" target="_blank Liverpool- Barca 4-0
Micsoda szenzációs, dicső, Barcelonához méltó Bl szereplés...
Igazán rászolgált a hosszabbításra, és a vállveregetésre, bizalomra..
Hátha jövőre sikerül már végre 4 gólos előnyről is kiesnünk vele

A gyönyörű játékkép csak slusszpoén.
Alig várom, hogy a harmadik szezon(ami Luchonál is rosszul sikerült már, akkor Valverdével mi lesz?) is lepörögjön vele, micsoda kilátások...
Egyszerűen el nem tudom képzelni, felfoghatatlan hogy ezek után(+kupadöntő) nem képes Bartomeu kirúgni páros lábbal Valverdét egy Barcelona padjáról.
Mélységesen szomorú, hogy ide jutott szeretett klubom.
Van egy olyan érzésem, hogy ez a Neymarozgatós story is elsősorban azért megy, mert ezzel akarják lekötni a jónépet, hogy ne lázadjanak, hanem legyenek azzal elfoglalva hogy Neymar visszajön-e vagy sem.
