2019 után újra jó esély van erre
Fél lábbal már az elődöntőben. ✅ pic.twitter.com/tfyvumqRsR
— EuroBarça (@eurobarcahu) April 9, 2025
Igen, az előző két bajnokihoz képest van előrelépés.vidra írta:Nekem tetszik, hogy most nem csak középen passzolgatás van, hanem már láttunk beadásokat és mélységi passzt is. Persze van még hova fejlődni pontosságban.
Ezeket nem kell tanulni, mert LE-vel remekül kontráztunk, Valverdével pedig a széljátékunk volt nagyon jó. Legalábbis eleinte, aztán már ők maguk sem alkalmazták ezeket, nem is értem, hogy miért.Meg kéne tanulnunk a széljátékot, mint ahogy mondtam is, kellene jól fejelő ember és megtaníthatnák végre a Barcelonát kontrázni.
egyetértek, ami most történik:vidra írta:Suarez azért hiányzik annyira és azért hatékony annyira, mert ő jó játékosnak számít felállt védelem ellen. Nagyon érzi ezt a védők vonalából üres területre kilépés témát, vagy a lesről éppen időben visszaugrást.
Meg kéne tanulnunk a széljátékot, mint ahogy mondtam is, kellene jól fejelő ember és megtaníthatnák végre a Barcelonát kontrázni.
Egyetértek, sőt, ez a nyugdíjas tiki-taka szerintem kifejezetten kényelmes az ellenfeleknek.Had kérdezzem meg, mitől fáradna el az ellenfél?
Részeben ezzel egyetértek, néhány esetet kivéve:A jelenlegi játékoskeretből nem sok játékost tartok alkalmasnak, egy a Cruyff féle foci intenzív változatához: terStegen, Roberto, Alba, Vidal, Puig, deJong és Fati. Messi egy külön kategória, ő akár két mankóval is játszhatna, akkor is ha már az összes foga kihullott az öregségtől.
Akiket nem érzek megfelelőnek: Piguet, Lenglet, Arthur, Rakitic, Griezmann, Dembele és Suarez sem.
Hát igen, lehet adni kötényt, átemelni az ellenfél fölött, lefutni, de mi a cél? Ha már 6-an az ellenfél játékosai közül a 16-osukon belül vannak, ha egy szélső védőt túljátszol, nem biztos hogy előny származik belőle. Pontosan ez a lényege a pozíciós játéknak, ilyenkor visszapassz, és építkezés előlről. Egyébként ha lecseréled, akkor a padon megtanul focizni? Egyszerűbb szünetben elmondani, mit vársz tőle. (Vagy a meccs előtt.) De úgy érzem itt inkább bűnbakot próbálsz keresni. Ne őt okold! Okold azt, hogy a csapat csak odacsoszog az ellenfél kapujához és az ellenfél addigra rendezi sorait. Egyébként emlékeim szerint neki volt egy olyan kényszerítőzése Messivel, amivel úgy mentünk át a védelmükön mint kés a vajon, de nem lett belőle gól, és csak egy eset volt.Driftwood írta: Ansu Fatit kb. a félidőben le kellett volna hozni ,mindegy ki jött volna be a helyére ,az a csatár aki szemben a védőjével 10-ből 10x visszafelé passzol az nem csatár ,hanem nyuszika !
Egyszer sem próbálta meg az 1-1 elleni játékot ,lecseréléséig 10 emberrel játszottunk.
Szerintem ma ő volt a leggyengébb, a sok gyenge teljesítmény mellett.
Az a baj, hogy ezeknek az igenember edzőinknek szinte biztos, hogy nagymértékben megköti a kezét a vezetőség a játékstílust illetően. Valverde elképzelése nem egyezik a Barca stílusával, így eleve furcsa, hogy miért hozták pont őt ide. Ő abszolút missmatch volt nekünk. Setiéné egyezik, csak kevés az edző is, meg maga a klub által elvárt játékstílus is idejétmúlt már.LG írta:Pontosan! Ott van pl. Griezmann, az Atleticoban és válogatottban is remek volt, mégis sokan voltunk, akik elleneztük leigazolását, mert láttuk, hogy a mi játékunkba abszolút nem illik. Mondjuk az aktuális edzőnknek meg illene igazodnia a játékosok képességeihez, nem olyan játékot erőltetni, amire a keret alkalmatlan.
Pontosan! Ott van pl. Griezmann, az Atleticoban és válogatottban is remek volt, mégis sokan voltunk, akik elleneztük leigazolását, mert láttuk, hogy a mi játékunkba abszolút nem illik. Mondjuk az aktuális edzőnknek meg illene igazodnia a játékosok képességeihez, nem olyan játékot erőltetni, amire a keret alkalmatlan.én okos vagyok. a játékosaink névsorra jól néznek ki, de nem szolgálnak ki egy működőképes rendszert együtt. úgy meg csak 20 jó játékos lesznek egymás mellett. galaktikus szindróma, csak a nagyrészük mégcsak nemis galaktiku