Jobb a keretünk mint az edzőnk, bárki aki középszerezik és a játékosokat szidja az vak.
A játékosok rossz formában vannak, testben, fejben, lélekben. De a képességekkel van a legkevesebb baj.
Mindenki ugyanúgy rúgja nekünk a gólokat, ugyanazokból a mozgásokból, amiket egyértelműen nem tudunk taktikailag lereagálni. Elől viszont minden rá van bízva az egyénekre, semmi terv. Annyira féltjük a labdát, hogy próbálunk ember előnyt tartani bármi áron az ellenfél 16osánál. Most már nem csak az összes kp, de a belső védők is fel vannak tolva az ellen 16osáig. Koeman agyhalott.
Koeman "ha valami működik, nem szeretek változtatni" ---> a 8 döntő meccsből 1et nyertünk, de nem változtat, mert szerinte működik. Kikaptunk a Granadától aki mindenki mástól kikapott. Azt ne mondjátok hogy a Granadának jobb játékosai vannak
"Ha valami működik, nem szeretek változtatni" -----> Megy a csapatnak, Dembelenek is, Trincaonak is, Messinek is, Grizinek is, de támadóbb 3-4-3ból és a random támadó szellemű 3-5-2ből át áll defenzív 5 védős 3-5-2-re, és egyből visszateszi a jól működő csapatba Pikét meg SR-t. Amikor FDJ volt középső belső védő, rajta ment át minden támadás, ő volt a mélységi irányító. ---> Gyorsan folyt a labda. Erre visszateszi oda Pikét. ÁÁÁÁÁÁáááh bmeg nem hiszem el tényleg. Fáj a játék ahogy Lenglet felfutásaitól kell várni hogy áttörtjük a kp-s védekezést, mert senki más sincs azon a területen aki vállalkozna előre haladni.
Mert jól ment, és nem szeret változtatni..

ezért változtat és már nem megy jól, de most nem változtat. Konkrétan ez történt. Jól ment, és teljesen átvariált mindent, most nem megy jól, és nem nyúl bele, hanem ugyanazt felküldi hétről hétre, védve magát hogy de ez korábban bejött. Csak korábban se ez jött be. És itt valaki őt védi? És itt valaki azt mondja rossz a keret? Nem! Az edző a hülye.
Barom ez az ember, a játékosokat pedig sajnálom mert a fiatalok közül mindenki többre hivatott mint amit itt elérhet. Az öregek meg már vissza kellene vonuljanak.
Kövezzetek meg, de szerintem José Mourinho kellene nekünk. Ő volt utoljára képes vesztes mentalitású bukott csapatokból valami 1-2 szezonra felrázott aggresszív/dinamikus gárdát alakítani. Talán vele harapnánk
Higyjétek el, és lássátok be, láttuk sokszor az utóbbi években. Van egy lendületes jó játékos. Aki idejön, meghal a játéka. És amikor elmegy, magára talál. Ez nem véletlen. Puig is jó volt pár meccsre, kapuratörően játszott, mi votl a tanulság, kikerült a csapatból. Most visszakerült, és be volt fosva, ne hogy véletlen eladjon egy labdát, ne hogy próbálkozzon. Ráadásul olyan életidegen mozgást követelt tőle az edző, hogy sose került játékba. Ugyanez volt De Jonggal is sokáig. Ez a belső kp pozi viszont Moribának elég jól áll, ő érzi ezt a feladatkört. Ez a feladatkör pedig alapvetően megöli a focinkat.
Koeman nem tette tönkre a csapatot, de nem is mentette meg, sőt kritikus hibákat ejt hétről hétre, és hosszú távon is. "nem vállalok felelősséget" A helyzet az hogy ha Mingu akkora hibákat vétne mint Piké, akkor nem a 3., az 5. osztályba lenne visszaküldve, jogosan. Szisztematikusak a hibák.